MTB XC

A Csömör Kupával zárult az idei MTB XCO kupasorozat

Szeptember 25-én került sor az idei utolsó hazai UCI kategóriás XCO versenyre, amely egyben a 2021-es Magyar Kupa zárása is volt, ahol átadták az XCM és XCO Magyar Kupa díjait is.

A Magyar Kupa-sorozat Törökbálinton rajtolt (E-Bike.hu Reaszfalt XCO, május 22-23.), Zalaegerszegen (Restart MTB XCO UCI C3, július 3-4.), Nagykanizsán (IV. Kanizsa Kupa XCO, szeptember 4-5.) és Miskolcon (Komlós XCO UCI C3, szeptember 11-12.) folytatódott, majd Csömörön zárult, ahol az összetett verseny eredményhirdetésére is sor került.

Természetesen ezúttal is a Bulgárkert adott otthon az eseménynek, ahol UCI C1-es besorolású versenyről lévén szó, nemzetközi mezőny gyűlt össze, az ifjúsági és az elit futamokban világranglista pontok voltak szerezhetők.

Az U9-es korosztályban a lányoknál Storcz-Nagy Réka (Superior Racing Team), míg a fiúknál András Péter Patrik (Superior Racing Team) diadalmaskodott. Mindketten elsőként zárták a kupasorozat valamennyi állomását, így toronymagasan nyerték meg az összetettet is.

A tizenegy éven aluliaknál a lányoknál szlovák siker született, míg a fiúknál Kovács Béla (DKSI Cycling Team) volt a legjobb, itt Jándli Kira Korina (Greenzone-ZKSE) két fordulót nyerve győzött összetettben, Barabás Olivér János (Superior Racing Team) pedig kiegyensúlyozott teljesítményének köszönhetően lett első a fiúk végelszámolásában.

Az U13-as korcsoport küzdelmei Szücs Borbála (Greenzone-ZKSE) és Molnár Ágoston (Delta MTB Sopron) sikereit hozták – mindketten fölényesen nyerték a kupasorozatot is. U15-ben a lányoknál Szabó Léna (Greenzone-ZKSE) bizonyult a legerősebbnek, a fiúknál pedig Kálmán Dániel Ákos (Greenzone-ZKSE) szerezte meg az első helyet, mint ahogyan a kupasorozat is az ő sikereikkel zárult.

A tizenhét éven aluliaknál Bruchner Regina (Greenzone-ZKSE) és Feldhoffer Bálint (Cube-Csömör) diadalmaskodtak. Regina ünnepelhetett a végelszámolásnál is, ám a fiúknál a most „csak” másodikként záró Takács Zsombor (Superior Racing Team) szerezte meg az összetett elsőséget.

U19-ben Oravecz Lora (PCCC) valamint Takács-Valent Márk (Cube-Csömör) állhatott fel a dobogó legfelső fokára. Márké lett az abszolút kupasiker is, a lányoknál viszont Tóth-Almási Borbála (Four ES International Project) ünnepelhetett.

Az elit nők futamában Benkó Barbara (Maloja Pushbikers MTB), míg a férfiaknál egy olasz versenyző nyert, összetettben Kiss Kata Emma (Acélvakond Cycling Team) és Palumby Zsombor (SVS Pro Team) zártak az élen.

Master 1-ben Burgermeister Balázs (Cube-Csömör), Master 2-ben Buruczki Szilárd (Buruczki Training System SE), míg a Master 3-as korcsoportban Szilágyi Szabolcs (Mash Racing Team) diadalmaskodott – a kupagyőztesek ezen kategóriákban: Burgermeister Balázs (Cube-Csömör), Horváth Szabolcs (Greenzone-ZKSE) és Kardos Tibor (Fittbike SE) lettek, míg a hölgyeknél Cseh Veronika (Alpinbike Team Giant Endura) győzött.

EREDMÉNY

ÖSSZETETT EREDMÉNYEK

'Fel a tetejéhez' gomb