Para

Büszkeség: Pontokat szereztünk a paralimpián is!

Kiváló magyar pontszerző helyezésekkel véget értek a kerékpáros események a Tokio2020 Paralimpián! Ahogyan arról korábban beszámoltunk, egy öt fős különítmény utazott ki pontszerző elvárásokkal. A csapatba Steiner György szakágvezető jelölése alapján MC5 kategóriában Wermeser Zsombor (Tiszaújvárosi TK), míg tandem B kategóriában Ocelka Róbert (FTC, pilóta: Nagy Gergely) került. A csapat segítői a helyszínen Sebestyén Zsolt és Lengyel Gábor voltak.

A paralimpia első hetében a versenyzők 4 pálya versenyszámban versenyeztek és már a négy országúti versenyeken is túl voltak, amelyekben eleget téve az elvárásoknak 4 paralimpiai pontszerző helyet szereztek, hiszen Zsombor a pálya 4km egyéni üldözéses versenyszámban szerzett egy 7. helyet és ezt megismételte az egyéni időfutamban is országúton. Ezen felül óriási nagyot küzdve és pozitív meglepetést okozva Ocelka Robi és Nagy Gergő páros a 8. helyen végzett időfutamban és mezőnyversenyben is. Nem várt meglepetések napján voltunk túl tehát! Elmondható, már nem csak a résztvevők számában lépett előre nagyot a kerékpáros csapat, hiszen Rio2016 paralimpián Butu Arnold Csaba (Hungaro Fondo, pilóta: Garamszegi László) az egyetlen képviselő volt, most pedig két kvóta indulóval szerepelhettünk. De a riói legjobb 11. helyet is sikerült felülmúlni az idei 7. helyezésekkel. Bravó srácok! Mindent köszönünk!

Versenyzők nyilatkozatai

1. nap

Ocelka Róbert (B1) és guide-ja Nagy Gergely 4000 méteres üldözéses versennyel kezdtek és végül a 10. legjobb idővel – új országos csúccsal – fejezték be a versenyt.

“Remekül éreztünk magunkat a biciklin, ráadásul teljesítettük a célunkat és 18 másodperccel országos csúcsot javítottunk, nagyon jó volt a pálya és nagyon boldogak vagyunk, a 10. hely pedig nagyon szép eredmény. Két nap múlva 1000 méteren megyünk ugyanitt, ami nem annyira a mi világunk, de ott is országos csúcsot szeretnénk javítani.”

2. nap

Wermeser Zsombor (C5) élete első paralimpiáján 1000 méteres időfutamon 20. helyen zárt 1:11.601-gyel: “Új egyéni rekordot mentem, ami nem meglepő, mert hihetetlenül gyors ez a pálya, nem véletlenül született már annyi világrekord. Számomra a mai verseny inkább az átmozgatásról, tapasztalatszerzésről szólt, és sikerült is mindent végrehajtanunk, amit elterveztünk. Nagyon várom a holnapot és majd az országúti küzdelmek, azok jobban fekszenek.” – mondta Zsombi.

3. nap

Wermeser Zsombor (C5) az előző versenynapon 1000 méteren 20. lett. Pénteken a 4000 méteres, üldözéses verseny időfutamában 4:35.606-ot tekert és lett 7., pontszerző.

“Ezt az időt vártuk, ráadásul 16 másodperccel javítottam az egyéni csúcsomon. Sokat sikerült javulni az elmúlt években, amiért nagyon hálás vagyok a körülöttem lévőknek. Jöhet az országút, az már jobban testhez áll, a mezőnyversenyt nagyon várom, ott bármi történhet.” – mondta Zsombi a velodrome futamai után.

4. nap

Ocelka Róbert (B1) és guide-ja, Nagy Gergely folytatják a paralimpia küzdelmeit, miután az első versenynapon új országos csúccsal a tizedik legjobb időt tekerték 4000 méteres üldözéses versenyben. Az 1000 méteres időfutamban, 1:12.388-cal a 9. helyen végeztek.

“Abszolút egyéni csúcsot mentünk, ezáltal nagyon elégedettek vagyunk, hiszen ez egyáltalán nem a mi számunk. A rajtot egy kicsit elrontottunk, de így is hoztuk a riói időt. Következnek az országúti számok, amik jobban fekszenek nekünk, de büszkék vagyunk a velodromban elért teljesítményünkhöz.” – mondta Nagy Gergely, a páros guide tagja.

7. nap

Ocelka Róbert (B1) és guide-ja, Nagy Gergely számára az országúti időfutam a következő kihívás,. Végül 1:00:54.97-tel a 8. legjobb időt hozták. Ugyanezen a versenyen Wermeser Zsombor (C5) 46:23.06-tal, hetedik helyen zárt.

“Percenként indították az összes kategória indulóját, amitől nagyon sűrű volt az amúgy is nehéz pálya. Sikerült tartani az eltervezett tempót és jött a papírforma jött, ezáltal boldog is vagyok. Ahogy mondtam, a versenypálya hatalmas kihívást jelentett, mert folyamatosan fel-le mentünk, nagyon technikás. Összességében elégedett vagyok a teljesítménnyel.” – mondta Zsombor.

“A verseny kezdési időpontja nem volt túl ideális, jobban szeretjük a délelőtti futamokat. Figyelembe kellett vennünk, hogy csak reggelizni tudunk, ebédre már nem volt lehetőségünk, ez is kicsit nehézítette a körülményeket, hogy az energia szintűnk megmaradjon. A technikai problémák végig kísértettek minket a versenyeken. Ettől függetlenül ez egy álom beteljesülése, nagyon örülök az eddigi eredményeinknek.” – nyilatkozta Róbert.

10. nap

Wermeser Zsombor (C5) országúti mezőnyversenyen 14. lett 2:34:30-cal, míg Ocelka Róbert és guide-ja, Nagy Gergely (B) ugyanebben számban 8. helyen ért be.

“Életünk legdurvább pályája volt, hiszen 102 kilóméter alatt 1800 méter volt a szintkülönbség és folyamatosan zuhogott az eső, ráadásul defektünk is volt, szóval rengeteg körülmény nehezítette meg a versenyt, de sikerült saját tempóban végigmenni. Az eredménnyel elégedettek vagyunk, mert végig az előre eltervezett watt-ot tudtok hozni, így egy nagyon sikeres paralimpián fejeztünk be ma” – idézte fel a futamot Nagy Gergely, Ocelka Róbert guide-ja.

EREDMÉNYEK

Pálya versenyek:

  • Tandem B 4000m egyéni időfutam: 10. hely Ocelka Róbert (FTC pilóta: Nagy Gergely) új országos csúcs: 4:42,401
  • Men’s C4-5 1000m egyéni időfutam: 20. hely Wermeser Zsombor (Tiszaújvárosi TK) új országos csúcs: 1:11,601
  • Tandem B 1000m egyéni időfutam: 10. hely Ocelka Róbert (FTC pilóta: Nagy Gergely) ideje: 1:12,388
  • Men’s C5 4000m egyéni időfutam: 7. hely Wermeser Zsombor (Tiszaújvárosi TK) új országos csúcs: 4:35,606

Országúti versenyek:

  • Tandem B 32 km egyéni időfutam: 8. hely Ocelka Róbert (FTC pilóta: Nagy Gergely) ideje: 1:00:54,97
  • Men’s C5 32 km egyéni időfutam: 7. hely Wermeser Zsombor (Tiszaújvárosi TK) ideje: 46:23,06
  • Tandem B 119 km mezőnyverseny: 8. hely Ocelka Róbert (FTC pilóta: Nagy Gergely)
  • Men’s C4-5 104 km mezőnyverseny: 14. hely Wermeser Zsombor (Tiszaújvárosi TK)
Forrás
Fotók: Magyar Paralimpiai Csapat
'Fel a tetejéhez' gomb