MTB

XCO Master Európa-bajnoki címet szerzett Búr Zsolt!

Augusztus 12. és 15. között került sor a szerbiai Újvidéken a hegyikerékpáros Európa-bajnokságra, ahol számos magyar bringás volt érdekelt.

Az esemény egy csodás helyszínen a péterváradi erőd látképe előtt zajlott. Az Európa-bajnokságon harminchat ország több mint ötszáz sportolója vett részt.

Az első napon a csapatváltóra került sor. A magyar válogatott a Palumby Zsombor, Benkó Barbara, Schmidel Regina, Takács-Valent Márk, Bokros Csenge Anna és Sylvester Balázs alkotta hatossal vágott neki a távnak. A váltóverseny lényege, hogy a csapattagok mindegyike egy kört teljesít tömegrajttal indulva, majd egymást váltva a rajt-cél területen. Az Európa-bajnoki címet végül Olaszország nyerte, megelőzve Svájc és Németország legjobbjait. A magyar csapat bő négy perc hátránnyal a tizenkettedik helyen végzett.

Az eliminator számokban a hölgyeknél nem volt magyar induló, a férfiaknál Gerely Attila a tizenkettedik helyen zárt.

Ezt követte a junior lányok és fiúk XCO versenye. A lányoknál Bokros Csenge Anna volt érdekelt, aki az ötkörös viadalt közel kilenc perc hátránnyal a 26. helyen abszolválta. A fiúknál Takács-Valent Márk egy kör hátránnyal az 58. pozícióban gurult át a célvonalon.

Az U23-as lányok XCO számában Schmidel Regina sajnos nem tudta befejezni a versenyt, a fiúknál Sylvester Balázs két kör hátránnyal a 71. lett.

Az elit hölgyeknél nem volt magyar érdekeltség, míg a férfiaknál olimpikonunk Parti András a 36. (+ 5:47) helyet csípte el – Palumby Zsombor nem ért célba.

Ezzel párhuzamosan a Master korosztály Európa-bajnoksága is lezajlott, az első napon az 50-54 év közötti hölgyek versenyében Cseh Veronika ezüstérmet szerzett, majd Búr Zsolt a 40-44 évesek kategóriájában győzött, így magára ölthette az Európa-bajnoki trikót. Ráadásként Cser Gábor sem tért haza üres kézzel, ő a 36-39 év közöttiek futamában zárt harmadikként.

EREDMÉNYEK

Rank BIB Last Name First Name Country Result
Women Elite – Cross-country Olympic
1 1 FERRAND PREVOT Pauline FRA 01:26:36
2 2 TERPSTRA Anne NED 01:27:54
3 10 TAUBER Anne NED 01:28:14
17 BENKÓ Barbara HUN DNS
Men Elite – Cross-country Olympic
1 9 FORSTER Lars SUI 01:26:30
2 12 CARSTENSEN Sebastian Fini DEN 01:26:33
3 16 COLOMBO Filippo SUI 01:26:34
36 53 PARTI András HUN 01:32:17
55 PALUMBY Zsombor HUN DNF
Men Junior – Cross-country Olympic
1 6 HUDYMA Oleksandr UKR 01:06:43
2 8 HOLZER Roman SUI 01:07:19
3 13 MARTINS Alexandre FRA 01:07:37
58 44 TAKÁCS-VALENT Márk HUN 1 LAP
Women Junior – Cross-country Olympic
1 2 BURQUIER Line FRA 01:04:58
2 7 CORTINOVIS Sara ITA 01:05:13
3 9 HUBER Lea SUI 01:05:55
26 24 BOKROS Csenge Anna HUN 01:13:48
Men Under 23 – Cross-country Olympic
1 2 ROTH Joel SUI 01:16:36
2 4 ZANOTTI Juri ITA 01:16:36
3 7 LIST David GER 01:16:38
71 25 SYLVESTER Balázs HUN 2 LAP
Women Under 23 – Cross-country Olympic
1 2 MITTERWALLNER Mona AUT 01:13:31
2 9 PIETERSE Puck NED 01:14:31
3 5 EIBL Ronja GER 01:15:08
24 SCHMIDEL Regina HUN DNF
Men Elite – Cross-country eliminator
1 7 VAN ECK Jeroen NED
2 3 SERRES Lorenzo FRA
3 4 BURMAN Joel SWE
12 15 GERELY Attila HUN
Mixed Elite – Cross-country team relay
1 BRAIDOT Luca ITA 01:08:06
AGOSTINACCHIO Filippo ITA
BERTA Martina ITA
CORTINOVIS Sara ITA
TOVO Marika ITA
ZANOTTI Juri ITA
2 ALBIN Vital SUI 01:08:23
AEBERSOLD Nils SUI
KELLER Alessandra SUI
SCHNEEBELI Jacqueline SUI
HUBER Lea SUI
BALMER Alexandre SUI
3 KAISER Leon Reinhard GER 01:08:40
GRÄTER Lars GER
BENZ Nina GER
LIPP Finja GER
EIBL Ronja GER
SCHEHL Niklas GER
12 PALUMBY Zsombor HUN 01:12:21
BENKÓ Barbara HUN
SCHMIDEL Regina HUN
TAKÁCS-VALENT Márk HUN
BOKROS Csenge Anna HUN
SYLVESTER Balázs HUN
'Fel a tetejéhez' gomb