BMX Freestyle

Magyar BMX sikerek Spanyolországból

Hétvégén öt tehetséges, magyar srác mutatta meg tudását a spanyol Vigoban, az O Marisquino BMX Park versenyén. Másfél év szünet után, a Covid19-szabályozások miatt kissé kaotikus szervezéssel összehozott rendezvény után végül mindenki elégedetten utazhatott haza, hiszen a hazájukat képviselő ridereknek sikerült jól teljesíteniük a megmérettetésen.

Pénteken a tíz éves Finta-Szücs Szilveszter nyert ezüstérmet Junior kategóriában. Szombaton pedig Szepesi Tibi, Újvári Zoltán, Jósa Dani és Krausz Kristóf kvalifikálta magát az elődöntőbe, ahonnan mind a négyen tovább jutottak a vasárnapi döntőbe is.

A döntő nem indult simán a magyaroknak. Szepesi Tibi elsőként kezdte a versenyzést, mely előtt tíz perccel egy leérkezést követően a kezében maradt a kormánya. A széttört biciklivel elhagyta a pályát, de nem kellett feladnia a versenyzést, ugyanis pár spanyol rider egyből a segítségére sietett, és saját bringájukat szétszerelve hozzá segítették Tibit az induláshoz. Ezzel egy időben Krausz Kristófnak a hátsó gumija adta meg magát és lyukadt ki, de ezt a problémát is hamar sikerült megoldani a jelenlévőknek.

Tibi hiba nélküli körrel kezdte a döntőt, melyre 71 pontot kapott, ezzel pedig a tízedik helyen végzett. Őt Jósa Dani követte, aki 69.67 ponttal tizenegyedik lett. Újvári Zoli dinamikus bringázást 78.67 pontra értékelték, ami a hetedik helyre volt elég. A tizenöt éves Krausz Kristóf 79 ponttal a hatodik helyig tornászta fel magát. A magyar riderek összességében elégedettek voltak a teljesítményükkel, és hozták, amit elvártak maguktól. Pár mondatban mindenki értékelte a hétvége történéseit.

Finta-Szücs Szilveszter

Nagyon örülök, hogy sikerült második helyezést elérnem a versenyen. Jó érzés volt, hogy ilyen sok magyar kint volt, és köszönöm nekik a támogatást és a szurkolást, amivel hozzá segítettek, hogy ezüstéremmel zárhattam a versenyzést. A megérkezésünk napján Jósa Dani meghívott vacsorázni, melyen igazán nagy sztárokkal ülhettem egy asztalnál. Ilyen nevek voltak ott, mint Marin Rantes, Daniel Dhers, Jeremy Malott, Daniel Sandoval. Ez volt eddigi életem egyik legjobb estéje, azzal együtt is, hogy az utolsó napon, ugyan ezekkel a sportolókkal a Redbull Vip páholyában is megihattam egy üdítőt.

Jósa Dani

Ez az egyik kedvenc park versenyem, ahol valaha voltam. Immáron hatodik alkalommal versenyeztem Vigoba, és remélem, hogy a jövőben is vissza fogok térni. Állati jó a hangulat, szép a környezet, fantasztikus az öböl, ami Vigo és Pontevedra között van, úgyhogy maga a helyszín egy kellemes hangulatot ad a versenynek. Minden évben remek ridereket hívnak meg, van lány és junior kategória is, ezért minden évben sokan érkeznek a világból. Nagyon büszke vagyok a honfitársaimra, pláne azért, mert minden egyes magyar rider, szám szerint öten, Szilveszterrel együtt, aki junior kategóriában indult, bejutott a legjobb tizenkettőbe, a döntőbe és világsztárokkal tudtak együtt versenyezni. Mindenki kihozta magából a legtöbbet és jól érezte magát, ezáltal egy nagyon jó versenyt és hétvégét zárhattunk mi magyarok.

Krausz Kristóf

Nagyon jó volt, hogy ennyi magyar részt vette ezen a versenyen. Tudtunk beszélgetni és jól érezni magunkat egymással, nem pedig csak külföldiekkel. Mindenki segítőkész volt körülöttünk. Örülök a hatodik helyezésnek, amit sikerült megszereznem, főleg azért, mert úgy érzem, kizárólag nagy nevek végeztek előttem. Egyik köröm sem volt teljesen hibátlan, de elégedett vagyok magammal, mivel ez egy teljesen új verseny volt számomra, ahogyan az is, hogy tizenöt évesen felnőtt kategóriában indultam, és a döntőbe is bekerültem.

Újvári Zoltán

Az emberek vendégszeretetén kívül nem tudok rosszat mondani Vigoról. Ez volt az első külföldi versenyem, nagyon jó volt a nagy nevekkel együtt versenyezni, jó volt látni, hogyan működik a bmx és a bmx verseny profi légkörben.  Az volt a célom, hogy döntőbe jussak, ami sikerült is, és szerintem egészen jó helyezést értem el. A versenyszervezésben egyedül a szervezők angoltudását és összeszedettségét hiányoltam. Az, hogy nem egyedül voltam magyar, rendkívüli érzés volt, sokkal családiasabb volt így a hangulat, mintha egyedül lettem volna. A magyar csapattal elégedett vagyok maximálisan, hiszen mindenki a top tizenkettőben végzett. Nagyon szépen támogattuk egymást, ezáltal sokkal kevesebb volt a stressz és a nyomás versenyzés közben.

Szepesi Tibi

Izgatottan vártam ezt a megmérettetést, mivel a covid-helyzet miatt másfél éve nem voltak versenyek, ami egy verseny-sportban nem túl jó. Voltunk már Vigoban 2018-ban, viszont most teljesen más volt a hangulat, sajnos a covid erre is rányomta a bélyegét. A szervezők nagyon kedvesek voltak, ellenben be kellett tartaniuk pár szabályozást, amivel többször is kellemetlen szituációba hoztak minket ridereket és a hozzátartozóinkat is, de az utolsó napon nagyon aranyosan mindenért bocsánatot kértek tőlünk. Az alapot Finta-Szücs Szilveszter ezüstérme adta meg nekünk. Utána mind a négyen úgy mentünk fel a pályára, hogy döntőbe akartunk kerülni, ami sikerült is, ettől pedig egy újabb fenomenális hangulatot kaptunk. A fináléban az előtte történt mallörtől eltekintve sikerült hoznom azt, amit előre elterveztem, ezért nagyon boldog vagyok. A döntő volt cél, tízedik helyen zártam, de amikor eltört a villám egy pillanatra elengedtem az egészet, végül mégis két helyet tudtam javítani. Úgy érzem legyőztem önmagamat.

EREDMÉNYEK

BMX PRO MEN: FINAL
1 Marin Rantes 94.67
2 Jeremy Malott 92.67
3 Daniel Dhers 90.67
6 Krausz Kristóf 79.00
7 Ujváry Zoltán 78.67
10 Szepesi Tibi 71.00
11 Josa Danny 69.67
BMX Junior: FINAL
1 Saúl Vilar 95.00
2 Finta-Szűcs Szilveszter 83.00
3 Marc Díaz 76.00
Szerző
Takács Dóra – Sportivo
'Fel a tetejéhez' gomb