MTB

Vas Kata Blanka bravúros negyedik helye hegyikerékpárban

A 19 esztendős Vas Kata Blanka szenzációs teljesítménnyel, a címvédőt és a világbajnokot is megelőzve a negyedik helyen végzett kedden a hegyikerékpárosok női versenyében a tokiói olimpián, ezzel minden idők legjobb magyar kerékpáros eredményét érte el az ötkarikás játékokon.

A számban hármas svájci siker született. A három szakágban jeleskedő, ötkarikás újonc Vas a 38 fős mezőny utolsó helyéről vágott neki a 20,55 kilométeres távnak, ám kiváló rajtjával már a nehéz terep elején előretört a harmadik helyre. Egy jobb kanyarban azonban elcsúszott, így a következő meredek részen fel kellett tolnia a kerékpárját, és visszaesett a tizedik pozícióba.

A 3,85 kilométer hosszú, mintegy 150 méternyi szintkülönbséget tartalmazó körpályát ötször kellett teljesítenie a mezőnynek. A sáros talajon sorra estek és lassultak le a versenyzők, bukott a vb-címvédő francia Pauline Ferrand-Prévot is. Vas egy emelkedőn ismét megakadt, ennek ellenére a nyolcadik-kilencedik pozícióban tekert, miközben elöl jelentős előnnyel haladt a korábbi világbajnok svájci Jolanda Neff.

A címvédő svéd Jenny Rissveds már ekkor Vas mögött tekert, az SD Worx magyar kerékpárosa pedig türelmes versenyzéssel sorra utasította maga mögé a szakág legerősebb képviselőit, így Ferrand-Prévot-t vagy a vk-sorozatot vezető Loana Lecomte-ot.

Az élen Neff másfél perc közeli előnyt dolgozott ki a táv második felére, melyben két honfitársa, Sina Frei és Linda Indergand üldözte. Ők hárman értek célba az első három helyen, ezzel 1936 után született újabb tiszta svájci dobogó az ötkarikás játékokon, akkor tornában férfi talajon érték el ezt.

Az U23-as világbajnokságon hegyikerékpárban ezüst, terepkerékpárban ezüst- és bronzérmes Vas az utolsó körökben sorra hagyta le riválisait, és végül a három svájcit leszámítva mindenkit megelőzött.

“Nagyon nehéz verseny volt, nagyon izgultam. Hibáztam párat, de bíztam magamban, hogy a saját tempó jó lesz. Nem akartam hirtelen felérni az előttem lévő csoportra, mert akkor megrogytam volna nagyon. Így saját tempóban jól haladtam, az utolsó két körben pedig sikerült a negyedik helyre felérni” – nyilatkozta az M4 Sportnak Vas, aki a hegyikerékpár mellett terepkerékpárban (cyclocross), illetve országúton a mezőnyversenyben és az időfutamban is aktuális felnőtt magyar bajnok.

Mindehhez hozzátette, hogy nem az erő, hanem a technikai tudása volt az, amely miatt felért az előtte tekerőkre, de szavai szerint a legnagyobb előnyt az jelentette számára riválisaival szemben, hogy a terepkerékpáros tapasztalata miatt jól tud sárban tekerni, ezért kifejezetten örült a viadalt megelőző esőnek.

“Ami saras rész volt, és sokat lehetett nyerni, azt sikerült bejárnom a verseny előtt, ez nagyon hasznos volt” – mondta a terepkerékpárban U23-as Eb-második Vas, aki megjegyezte, azért nem tudta teljesen feltérképezni a terepet, mert a szervezők még egy órával a verseny előtt is átépítették a pályát, amit “hihetetlennek” nevezett egy olimpián.

Vasra most két hét pihenés vár, majd részt vesz az augusztus végi hegyikerékpáros világbajnokságon, amelyre nincsenek elvárásai magával szemben. Ezt követően pedig megkezdi a felkészülést a terepkerékpáros szezonra. Hétfőn a férfiaknál a 38 éves Parti András 32. lett negyedik olimpiáján.

“Néhány éven belül a kerékpározás lehet a legnépszerűbb sportág Magyarországon az ilyen fantasztikus teljesítmények miatt, mint Vas Kata Blankáé vagy Valter Attiláé” – kommentálta a negyedik helyet az MTI-nek Princzinger Péter, a magyar szövetség elnöke, miután gratulációját fejezte ki a fiatal versenyzőnek.

Vas Kata Blanka: a jó rajt sok önbizalmat adott

Vas Kata Blankának sok önbizalmat adott, hogy jól sikerült a rajtja a női hegyikerékpárosok keddi versenyében a tokiói olimpián, ahol a negyedik helyen zárt.

A 19 éves sportoló elmondta, kicsit félt attól, hogy az utolsó sorból indult, majd átállt balra, ami jó döntésnek és jó nyomvonalnak bizonyult.

“Szerencsém volt, mert a másik oldalon többen is elakadtak, és nagy volt a torlódás. Még akkor is bíztam magamban és abban, hogy szép lassan fel fogok érni az élmezőnyhöz, amikor az első körben hibáztam” – utalt korai esésére Vas. Ekkor többen is elmentek mellette, ám – amint azt kiemelte – nem ütötte meg magát, és nem esett ki annyira a ritmusból sem, a fő baj az volt, hogy a következő emelkedőn nem tudott feltekerni, így gyalogolnia kellett.

A Giro d’Italián nagyon szurkolt a rózsaszín trikót három napig viselő Valter Attilának, és nagy motivációt ad neki, hogy “szinte a semmiből” itt tartanak a magyarok kerékpározásban. Vas Kata Blanka

“A rajt után éreztem, hogy itt nagyon jó napom is lehet, de fontos volt, hogy a saját tempómban menjek. Előttem sokáig ment előttem egy négy-ötfős boly, amire egy-két erős tekeréssel felértem volna, de inkább egy laza, egyenletes tempót mentem, nehogy teljesen végem legyen” – mesélte taktikájáról az olimpiai újonc magyar kerekes.

Kifejtette, a rajt előtti pályaátalakítás meglepte, egy lejtőt szinte teljesen átépítettek, de ezen semmi nem múlt, mert a többiek sem ismerték azt a részt. Az eső kedvezett a cyclocrossban (terepkerékpárban) is versenyző Vasnak, ugyanis a sáros pályán emiatt előnye volt a többiekkel szemben.

“Előzetesen azt mondtam, a legjobb tízzel elégedett lennék, de nem volt nagyobb célom, ugyanis nem tudtam, mit várhatok magamtól. Eddig az U23-as világkupában versenyeztem, az elitmezőnyben nagyobb versenyen nem indultam. Az utolsó métereken már nagyon örültem, nem is hittem el, hogy negyedik lettem” – fogalmazott a magyar bringás, aki országúton a világ egyik legjobb csapatának a tagja.

Ezzel kapcsolatban kifejtette, nagyon reméli, hogy egyik szakágat sem kell majd abbahagynia, de nagyon át kell gondolnia, mikor melyikben indul, és mikor fordít időt a pihenésre.

“Szeretem ezt csinálni, szeretek edzeni, az pedig elég jól esett, hogy a férfi győztes brit Tom Pitcock gratulált az olimpiai faluba való visszaérkezésem után” – mondta Vas, aki a versenyt követően mintegy két órát töltött a doppingvizsgálaton.

“Egyelőre nem tudom, mit hoz a jövő, úgy érzem, a 2024-es párizsi olimpián országúton is ki fogom tudni harcolni a kvótát, azonban az ottani indulásom nagyban függ a pálya kialakításától. Ha sík lesz a terep, akkor lehet, hogy inkább ismét a hegyikerékpárban fogok próbálkozni, mert nem vagyok sprinteralkat” – tette hozzá Vas, aki minden idők legjobb magyar kerékpáros eredményét érte el az ötkarikás játékokon.

Eredmény

Rank

No.

Name

Country

Result

Behind

1 5 NEFF Jolanda SUI 1:15:46 +0:00
2 8 FREI Sina SUI 1:16:57 +1:11
3 19 INDERGAND Linda SUI 1:17:05 +1:19
4 33 VAS Kata Blanka HUN 1:17:55 +2:09
5 4 TERPSTRA Anne NED 1:18:21 +2:35
6 6 LECOMTE Loana FRA 1:18:43 +2:57
7 14 RICHARDS Evie GBR 1:19:09 +3:23
8 10 BELOMOINA Yana UKR 1:19:40 +3:54
9 15 BATTEN Haley USA 1:20:13 +4:27
10 2 FERRAND PREVOT Pauline FRA 1:20:18 +4:32
11 12 TAUBER Anne NED 1:20:18 +4:32
12 30 DEGN Malene DEN 1:20:34 +4:48
13 27 BOHE Caroline DEN 1:20:57 +5:11
14 1 RISSVEDS Jenny SWE 1:21:28 +5:42
15 7 COURTNEY Kate USA 1:22:19 +6:33
16 17 CAMPUZANO CHAVEZ PEON Daniela MEX 1:22:50 +7:04
17 11 LOIV Janika EST 1:23:17 +7:31
18 20 PENDREL Catharine CAN 1:23:47 +8:01
19 25 EIBL Ronja GER 1:23:59 +8:13
20 21 WLOSZCZOWSKA Maja POL 1:24:25 +8:39
21 23 ZAKELJ Tanja SLO 1:24:38 +8:52
22 22 CABELICKA Jitka CZE 1:25:00 +9:14
23 31 GOMEZ VILLAFANE Sofia ARG 1:25:13 +9:27
24 28 LILL Candice RSA 1:26:20 +10:34
25 9 LECHNER Eva ITA 1:26:26 +10:40
26 18 GARCIA MARTINEZ Rocio del Alba ESP 1:26:32 +10:46
27 34 QUEIROS Raquel POR 1:27:46 +12:00
28 3 McCONNELL Rebecca AUS 1:30:29 +14:43
29 29 SMITH Haley CAN -1LAP
30 36 KIRSANOVA Viktoria ROC -1LAP
31 24 HUCK Erin USA -1LAP
32 26 BRANDAU Elisabeth GER -1LAP
33 13 MICHIELS Githa BEL -2LAP
34 38 YAO Bianwa CHN -2LAP
35 32 MOURAO Jaqueline BRA -2LAP
36 37 VORSTER Michelle NAM -3LAP
37 35 IMAI Miho JPN -3LAP
STIGGER Laura
Szerző
MTI
Forrás
Címlapfotó: Team SD Worx FBFotók: origo.hu
'Fel a tetejéhez' gomb