MTB

Vas Kata Blankának esőben kedvezhet az olimpiai pálya

A tokiói olimpia hegyikerékpáros mezőnyében magyar idő szerint kedd reggel 8 órától bemutatkozó 19 éves Vas Kata Blanka szerint a meredek emelkedők, valamint a technikás lejtők is kedvezhetnek neki, és az esőt se bánná. – írja az utanpotlassport.hu.

„Hihetetlen, három évvel ezelőtt még junior voltam, és nem gondoltam, hogy lesz esélyem a tokiói olimpián indulni. A korom miatt a három kvalifikációs versenyből csak kettőn vehettem részt, de azokat sikerült megnyernem. Ez a legnagyobb verseny, mindenki erről beszél. Az olimpiát eddig a tévéből néztem a családommal, és álmodoztam. Most kijutottam, és ez nagy dolog! – mondta a Tokióban hegyikerékpárban induló 19 éves Vas Kata Blanka az egyik tengerentúli szakportálnak, a VeloNews-nak adott interjújában.

Ahogyan Vas is említette, bár a magyar kvótát érő kvalifikációs pontok jelentős részét még Benkó Barbara gyűjtötte, a kiskunlacházi fiatal elképesztő gyorsasággal tekerte be magát a világelitbe, így a tokiói indulásért a szövetség „megversenyeztette” a két sportolót. Ebből a párbajból jött ki jobban Vas a zadovi világkupa-viadalt követően. Hogy a júniustól már a neves SD Worx csapatát erősítő reménység mire mehet a játékok mezőnyében, nehéz megjósolni. Ami tény: a szakágban U23-as világbajnoki ezüstérmes Vas a felnőttvilágkupákon is rendre az élvonalhoz tartozott. A szakportál szerint várhatóan az olimpiai bajnoki címért a rutinosabb bringások versenyeznek majd, Vasnak viszont felejthetetlen élményt és remek tapasztalatszerzést jelenthet a részvétel.

„A pályán korábban nem jártam, de láttam róla videófelvételeket, és nagyon tetszik – fogalmazott a magyar kerekes. – A meredek emelkedők, a technikás lejtők kedveznek nekem, és mivel az esőt is szeretem, remélem, hogy esni fog.”

Bár hétfőig minden bizonnyal szárazság honol a japán főváros környékén, az időjárás-előrejelzés szerint nem kizárt, hogy keddre egy-egy zivatar is felfrissíti a levegőt. Vas futamát magyar idő szerint reggel 8 órakor rendezik július 27-én.

„Fiatalabb koromban Benkó Barbara volt a példaképem – válaszolt Vas, amikor az idoljairól kérdezték. – Mathieu van der Poel, Anna van der Breggen és Marianne Vos is közéjük tartozik, és nagy kedvencem a három szakágban is világbajnok, Pauline Ferrand-Prévot, valamint Jolanda Neff és Wout van Aert.”

Az említett kiválóságok közül a francia Ferrand-Prévot és a svájci Neff ott lesz a tokiói mezőnyben, és a viadal nívóját emeli, hogy a 2016-os riói olimpia három dobogósa is Vas mellett teker majd: a címvédő svéd Jenny Rissveds, az ezüstérmes lengyel Maja Włoszczowska és az akkor harmadik kanadai Catharine Pendrel. Rajtuk kívül pedig számos fiatal igyekszik nagyot alakítani, ilyen például az idén négy világkupaversenyt is megnyerő, U23-as világ- és Európa-bajnok 21 éves francia Loana Lecomte. A 38 fős mezőnyre 24.4 kilométer vár a Tokiótól két óra autóútnyira lévő mountain bike-pályán Izuban.

'Fel a tetejéhez' gomb