Országút

Időfutam OB: fontos információk és rajtidőpontok!

Az országúti kerékpáros versenynaptár egyik kiemelt hazai eseményére, Magyarország 2021. évi Egyéni Időfutam Bajnokságára ahogy már minden érintett tudja, június 17-én csütörtökön kerül sor, az Debrecen-Bocskaikert melletti 354 számú főúton, a magas nevezői létszámra tekintettel a verseny 9 órakor kezdődik.

FIGYELEM: az út 35-ös és 4-es főutak közötti szakasza a verseny reggelén már 7 órától lezárásra kerül (várhatóan délután 16-ig)!

FONTOS: A magas nevezési szám miatt már 9 ÓRAKOR elindul a verseny!

A verseny területét a 4.sz. főúton keresztül lehet megközelíteni. Budapest felől érkezőknek ajánlott a Hajdúböszörménynél lévő lehajtón elhagyni az M35 pályát és Hajdúhadház irányában elérni a 4-es főutat, majd Bocskaikertben a Teleki utcára fordulva az utca végén lesz található a versenyközpont.

Regisztráció, rajtszámátvétel a verseny folyamán folyamatosan lesz. A nagyobb létszámú csapatoknál a csapatvezető jogosult átvételre. A külhoni szövetségeknél kiváltott licenceket kötelező bemutatni, valamint bármely licencet, melyet kérnek a regisztráción (elektronikusan is jó). CSAK érvényes licenc birtokában lehet indulni!

A parkolás a kiírásnak megfelelően, nem a település útjain, hanem a lezárt 354-es számú főút kijelölt szakaszán lesz (4-es út felé eső szakaszon). Behajtás a területre, regisztráció után a Teleki út felől, kihajtás északi irányban (a 4-es főútra).

FONTOS! A rajtterületre csak a versenyzők, rendezők, versenybírók, kijelölt fotósok léphetnek be és tartózkodhatnak!

Az eredményhirdetések a regisztráció mellett kialakított területen tömbösített formában, az alábbi időpontokban lesznek:

  1. 10:00 óra (WU13; U13; WU15)
  2. 11:45 óra (U15; WU17; U17; WU19)
  3. 12:30 óra (WMASTER 3-2-1 nő; MASTER 3-2-1 férfi)
  4. 13:30 óra (WELIT nő; WU23 nő; U19)
  5. 15:15 óra (U23; ELIT)

Rajtlista

2021csü17júnEgész napKiemeltIdőfutam Országos BajnokságDebrecen - BocskaikertSzakágOrszágútKategóriaMKSZ Országos Bajnokság

'Fel a tetejéhez' gomb