Országút
Kiemelt

Valter Attila csókkal búcsúzott a rózsaszín trikótól

Giro d'Italia 2021 összefoglaló

„Minden másodpercét élveztem. Remélem, egy nap újra viselhetem” – írta a magyar kerékpáros.

Az észak-olaszországi Torinóban egy szinte teljesen sík, mindössze 8,6 kilométeres egyéni időfutammal vette kezdetét május 8-án a 2021-es idény első háromhetes körversenye, a Giro d’Italia. A mezőnyben sporttörténelmet írva két magyar kerékpáros is rajthoz állt, nevezetesen Dina Márton (EOLO-Kometa) és Valter Attila (Groupama-FDJ). Előbbi telibe tíz perccel abszolválva a távot esett át a tűzkeresztségen, míg utóbbi 9 perc 40 szekundum alatt ért célba, így mindketten teljesítették a kötelezőt, elindult számukra a Corsa Rosa.

A következő két viszonylag egyszerűbb etapot követően Joseph Dombrowski (UAE Team Emirates) sikerét hozta a negyedik, Piacenza és Sestola közötti 187 kilométeres, három kategorizált emelkedőt és mintegy 3000 méternyi szintkülönbséget tartogató penzum. Az etap során Valter Attila fantasztikus versenyzéssel a nap szökésében tekerve hatodikként ért célba, ezzel az összetett ötödik helyére lépett előre, és átvette a legjobb huszonöt éven aluli versenyzőnek járó fehér trikót – magyar kerekes ezt megelőzően háromhetes viadalon még soha sem viselhetett megkülönböztető mezt. A nap elmenésében Dina is ott volt, aki végül 4:07 perces hátránnyal a 44. helyen zárt.

Újabb két könnyedebb napot követően került sor az első hegyi befutóra, amely örökké emlékezetes marad Magyarország számára. A kategorizált emelkedőkkel teletűzdelt hatodik etap végén a fehér trikós Valter ott tudott maradni az esélyesek csoportjában, sőt Egan Bernal (INEOS-Grenadiers) első támadását is tanítani valóan követte le, így végül a tizenkettedik helyen ért célba, ezzel pedig átvette az összetettben a vezetést, megszerezve a sportág egyik leginkább áhított trikóját, a Maglia Rosát – Dina Márton bő huszonkét percet kapva a 97. lett.

Ugorva egy kissé az időben a kilencedik szakasz során Attila már a harmadik napját kezdhette a rózsaszín trikóban. Az első hét legnehezebb, hegyi befutós szakaszán a rajtot követően szinte rögtön egy kategorizálatlan meredek várt a kerekesekre, majd jött a Passo Godi, míg a táv második felében a Forca Caruso, az Ovindoli és a mindent eldöntő Campo Felice meredeke. Az utolsó harminc kilométerre fordulva, az Ovindoli lábánál az INEOS-Grenadiers ragadta magához az irányítást, ezzel rendesen megrostálva a főmezőnyt. Az utolsó emelkedő legnehezebb, murvás részén Gianni Moscon (INEOS-Grenadiers) ment hatalmasat Bernalért, sajnos ezzel leszakítva Attilát is, aki végül negyvenkilenc másodperc hátránnyal a 25. helyen ért célba, így elvesztette a Maglia Rosát. Dina Márton a 117. lett, ő bő húsz perc lemaradással érkezett.

Az első szünnapot követően egy a Strade Bianche klasszikusára hajazó szakasszal folytatódott a Giro d’Italia. A Perugia és Montalcino közötti táv a Passo del Lume Spento (3. kategória, 13 km, 3,6%) kétszeri megmászását, na meg négy aszfaltozatlan, murvás részt tartogatott. Az utolsó húsz kilométerre fordulva maga a rózsaszín trikós Bernal váltott tempót, s sajnos Valter Attila is ekkor szakadt le, végül az esélyesek sorával szemben bő három perc hátránnyal ért célba, így kicsúszott a legjobb tíz közül.

A következő két etap során előbb hazaért egy szökés, majd ismét a sprinterek villoghattak, így érkeztünk el a legendás Monte Zoncolan hegyi befutójához. A szakaszt, hatalmasat küzdve, a magyar érdekeltségekkel is bíró EOLO-Kometa fennállásának legnagyobb győzelmét aratva, Lorenzo Fortunato nyerte. A kultikus emelkedőn Valter Attila 5:41 hátránnyal a 32. helyen ért célba, Dina Marci pedig bő fél óra lemaradással a 90. lett.

Egy újabb pihenősebb, Victor Campenaerts (Team Qhubeka-Assos) sikerét hozó szakasz után következett az idei verseny királyetapja, amely Sacile és Cortina d’Ampezzo között vezetett. Eredetileg 212 kilométer várt volna a karavánra, ám a hatalmas reggeli zuhé, és a veszélyesnek ítélt lejtmenetek miatt végül csak 153 kilométert tett meg a karaván – kikerült az útvonalból a Passo Fedaia (1. kategória, 14 km, 7,5%) és a Passo Pordoi (kiemelt kategória, 11,8 km, 6,6%) emelkedője. A penzum így a La Crosetta (1. kategória, 11,6 km, 7,1%) és az „új” Cima Coppi, a Passo Giau (1. kategória, 9,8 km, 9,3%) meredekeivel rémisztgetett. A viadal éllovasa, Bernal továbbra is nagyon magabiztos volt, így nyerte a királyszakaszt is, Attila a 21. helyen ért célba közel nyolc és fél perc hátránnyal, így az összetett tizenharmadik helyéről várhatta a második pihenőnapot.

A szünnapot követően egy újabb nehéz hegyi etappal folytatódott a Giro. A Groupama-FDJ magyar versenyzője sajnos már az első emelkedőn leszakadt a főmezőnytől, így „csak” az 59. helyen végzett, húszperces hátránnyal. Összetettben ezzel a 16. helyre csúszott vissza. Dina Márton 24 percet kapva a 66. helyen ért célba.

A tizennyolcadik szakaszt lepihenték az esélyesek, ami nem is volt csoda hisz a záró milánói időfutam előtt két kőkemény hegyi etap hivatott dönteni az összetettről. Az Alpe di Mera befutóján Attila egészen remek teljesítményt nyújtva az előkelő tizenhatodik helyen zárt, mindössze három és fél perc hátránnyal, így az összetett tizenötödik helyére lépett előre, majd egy nappal később az Alpe Mottán is megtartotta ezt a helyét.

Az Olasz Körverseny utolsó, Senago és Milánó közötti 30,3 kilométeres egyéni időfutamát megelőzően Attilának mindössze negyvenkét másodperc volt a lemaradása Lorenzo Fortunato (EOLO-Kometa) mögött, s mivel végül 2 perc 43 szekundummal tekert jobbat, mint a Monte Zoncolanon győztes olasz kerekes, így egy helyet előrelépve, a tizennegyedik pozícióban abszolválta a viadalt, amelyért nem mellékesen 68 UCI világranglista pontot is bezsebelt.

Eközben Dina Márton is teljesítette pályafutása első Grand Tourját, amelyet végül a 100. helyen zárt.

EREDMÉNY

'Fel a tetejéhez' gomb