MKSZ hírekPálya

Lovassy: 23 év tapasztalatával fogok segíteni

Az EB ezüstérmes, jelenlegi világranglista 10. helyezett pályakerékpáros, Lovassy Krisztián az első, aki az „ELIT10 – Többet érdemelsz” program keretében szövetségi feladatokat is vállal, ezzel segítve a fiatalabbak fejlődését és a lehetőségeik kiszélesítését. A program szakmai szakértőjeként célja, hogy a menedzsment támogatások elosztása hatékony és fenntartható legyen. Vele beszélgettünk.

Európa-bajnoki ezüst, folyamatos világkupa szereplések az első 10-ben, néhány éve pedig Tour de Hongrie szakaszgyőzelem. Mozgalmas időszak van mögötted?

Az EB dobogó után igyekeztem nagyobb hangsúlyt fektetni a pályára, ehhez pedig jó ideig minden segítséget meg is kaptam. Nehéz időszak volt, mert szinte mindenhol ott kellett lennem, versenyről-versenyre jártunk Pataki Ibolyával úgy, hogy alig volt idő regenerálódni. Nagyon hittünk benne, hogy meglehet az olimpiai kvalifikáció omniumban és talán még most sem teljesen lehetetlen a dolog, hiszen a járvány miatt ki tudja, hogy mely országok mondják esetleg vissza a nyári játékokat, akkor pedig sokat érhet a világranglista 10. helyem. Az elmúlt hónapok viszont különösen nehezek voltak, elsősorban lelkileg. Érzem, hogy még nincs vége a karrieremnek, még biztosan lenne bennem néhány év, de sokáig nem tudtam kivel és hol készülni. Nagyon hiányzott a pálya.

És most?

Nagyon örülök annak, hogy Filutás Viktor egyre erősebb. Az olimpiai kvalifikáció szempontjából kicsit későn, de el tudtunk kezdeni forgórendszerben készülni és versenyezni. Ez itthon azért nehéz, mert más nemzeteknek van 4-5 versenyzője, akik gyűjtik a pontokat, amíg a többiek „pihennek”. Én egyedül voltam, amíg Viktor be nem ért. Mivel sok versenyszám van, ezért ebből a szempontól például hiába kiváló sprinter Szalontay Sanyi, náluk más rendszerben zajlik a kvalifikáció, mi egymásnak nem tudunk segíteni. A másik örömteli dolog viszont, hogy végre lesz pályánk. Azt, hogy Debrecenben, vagy Budapesten épül meg előbb, még nem tudni, de egy biztos; ez óriási lökést ad majd a magyar pályakerékpározásnak. Sokkal nagyobb eséllyel tud a nemzet olimpiai kvótát szerezni a 2024-es olimpiára, mint eddig bármikor. Mivel a pályán nagyon fontos a megfelelő rutin, így az életkor is jól kitolható. Medisonban Andreas Müller 41 a párja Andreas Graf pedig 35 évesen olimpikon.

Nagyon reméljük, hogy így lesz. Mit tervezel utána?

Mindenképpen a kerékpársportban képzelem el a jövőmet, akár itthon, akár külföldön, ha lesz rá lehetőségem. Most másfél éves a kisfiam, csodálatos dolog apukának lenni és átértékelődnek a dolgok az emberben. Sokkal tudatosabb vagyok, képzem magam, hamarosan végzek az egyetemen és akár az utánpótlásnevelésben akár a sportág egyéb területén szeretném kamatoztatni a megszerzett tudást. Azt látom, hogy egyre profibbak a körülmények és a felkészülés, ezek pedig meg is hozták a maguk eredményét. Elhittük, hogy ha más országoknak sikerült a világelitbe érnie, nekünk miért ne sikerülne. Az ELIT10 programban is azért vállaltam szerepet, mert ha 10 évvel ezelőtt lett volna egy hasonló kezdeményezés, talán én is world tour szinten tekerhettem volna. Annak idején mások voltak a lehetőségek. Stubán Ferivel minden hétvégén napi 8 órát edzettünk, akkoriban még nem voltak wattmérők és hasonló eszközök, ezért minden a lábunkban és a fejünkben volt. Azt gondolom, hogy huszonhárom év tapasztalatával hatékonyan tudok majd segíteni a fiataloknak. Egyre kisebb a szakadék a kerékpársport világklasszisai és a hazai kerekesek között és ezt tovább kell szűkítenünk.

Mit tudsz tanácsolni azoknak, akik a karrierjük elején vannak?

Saját tapasztalatból mondom, hogy sosem szabad megelégedni azzal a szinttel, ahol tartunk. Nem csak a versenyeken, de az edzéseken is oda kell tenniük magukat, hogy fejlődjenek. Vannak, akikben alapból megvan a képesség, hogy tudják, mikor kell leborítaniuk ahhoz, hogy dobogóra álljanak a verseny végén, de ez tanulható is. Teljesen más egy Tihany-kupa és egy holland 1.2-es évadnyitó verseny. Erre célirányosan kell készülni. Ebben szeretnék segíteni.

A magyar kerékpársport kiemelt támogatója a Szerencsejáték Zrt.

'Fel a tetejéhez' gomb