MTB

Újabb MTB világranglista pontok Törökországból

Az országúti versenyek lezárultával, március 11-én és 13-án két C2-es, míg 14-én egy C1-es besorolású Mountain Bike viadallal folytatódott a Velo Alanya-sorozat.

Március 8-án érkezett meg Benkó László szövetségi kapitány vezetésével, egyhetes törökországi edzőtáborába az XCO-szakágban érdekelt magyar hegyikerékpáros-válogatott. A felkészüléssel egybekötött időszakban három világranglista-pontszerző verseny is várt rájuk.

Elsőként, március 11-én a C2-es Karaburun MTB Cup futamaira került sor. A junior lányok versenyét a cseh Karolina Bedrnikova nyerte, Oravecz Lora az előkelő harmadik, míg Leányvári Sára az ötödik helyen zárt, ezzel 16 illetve 12 UCI pontot begyűjtve.

Az ifjúsági korú fiúknál Furkan Akcam révén hazai siker született, itt Horváth Áron Mihály szerzett 2 világranglista pontot, miután tizedikként gurult át a célvonalon.

A női elitben Benkó Barbara (Maloja Pushbikers MTB) Tereza Tvaruzkovával vívott hatalmas csatát, sajnos végül a cseh lány ünnepelhetett, ellenben Barbi a második hellyel együtt, 20 ranglista pontot is bezsebelt, miközben Schmidel Regina kilencedikként végzett, 2 ponttal gazdagodva.

A férfi elitben érvényesült a papírforma, a francia Victor Koretzky (KMC-Orbea) révén, itt Sylvester Balázs a huszonnyolcadik, Szabó Levente pedig a harminckilencedik lett, Parti András egy nyeregtörés miatt nem ért célba.

Másnap egy ugyancsak C2-es versenyre került sor Justiniano Hotel MTB Cup néven. A junior lányoknál Leányvári Sára fért oda a dobogóra, harmadik helyével 16 UCI pontot kasszírozott – viszont sajnos Oravecz Lora nem tudta befejezni a futamot, amelyet az ukrán Mariia Sukhopalova nyert meg.

A fiúknál ezúttal is a török Furkan Akcam bizonyult a legjobbnak, Horváth Áron Mihály egy helyet javulva a kilencedik, míg Takács-Valent Márk a tizedik pozíciót érte el, így 4 illetve 2 ponttal kerültek a világranglistán előrébb.

Az elit hölgyeknél Benkó Barbara ismételten csak a dobogó második fokára fért oda – ezzel újabb 20 pontra szert téve -, ez alkalommal az orosz Kristina Ilina kerekedett fölé a hét körös verseny során, míg Schmidel Regina tizedik helyéért 1 pont járt.

Az elit férfiaknál hírnevét igazolva Koretzky másodszorra sem talált legyőzőre, Sylvester Balázs a huszonötödik, míg Szabó Levente a harmincadik helyen futott be, olimpikonunk Parti András pedig sajnos most sem jutott el a célvonalig.

Március 14-én az Alanya Avocado MTB Cup C1-essel zárult a versenyek sora. A junior lányoknál Bedrnikova sikerével keretbe foglalta a történetét, Oravecz Lora az ötödik, míg Leányvári Sára a hatodik helyen érkezett be, amiért 12 és 10 UCI pontot írtak oda a neveik mellé.

A fiúnál Akcam bombaformát mutatva, ezt a viadalt is behúzta, Takács-Valent Márk a hetedik, Horváth Áron Mihály pedig tizedik lett, ezzel 8 illetve 2 pontot elnyerve.

Az elit nőknél Tvaruzkova lett az első helyezett, Benkó Barbara az ötödik legjobb volt, ami első kategóriás verseny révén 20 pontot jelentett, sajnos Schmidel Regina nem fejezte be a futamot.

A férfiaknál Koretzky triplázott, Parti András a tizenkettedik helyet csípte el, amely 6 pontot ért, Sylvester Balázs harminckettedikként, Szabó Levente pedig harmincötödikként végzett.

„Hát nem ez volt életem szezonkezdete, az első, csütörtöki C2-es versenyen a nyeregcsövem tört el, a másodikon pedig egyszerűen erőtlen voltam, így némi “vívódás” után, mivel nem volt közel a Top 10 és a pontszerzés, a kiállás mellett döntöttem. A C1-es viadal már sokkal jobban sikerült, a tizenkettedik lettem, ami legalább pár pontot ér. A konzekvenciákat levontam, ennél bőven több van bennem. Vissza kell rázódnom a versenyzésbe, arra pedig ez a hétvége pont jó volt” – írta közösségi média oldalain Parti András.

Eredmények

Karaburun MTB Cup
Rank Last Name First Name Country Result
Women Junior
1 BEDRNÍKOVÁ Karolína CZE 00:54:55
3 ORAVECZ Lora HUN 00:58:37
5 LEÁNYVÁRI Sára HUN 01:00:49
Men Junior
1 AKCAM Furkan TUR 00:58:39
10 HORVÁTH Áron Mihály HUN 01:03:57
TAKÁCS-VALENT Márk HUN DNF
Women Elite
1 TVARŮŽKOVÁ Tereza CZE 01:28:18
2 BENKÓ Barbara HUN 01:28:56
9 SCHMIDEL Regina HUN 01:36:38
Men Elite
1 KORETZKY Victor FRA 01:26:51
28 SYLVESTER Balázs HUN 01:35:13
39 SZABO Levente HUN LAP
PARTI András HUN DNF
Justiniano Hotel MTB Cup
Rank Last Name First Name Country Result
Women Junior
1 SUKHOPALOVA Mariia UKR 00:56:13
3 LEÁNYVÁRI Sára HUN 01:00:11
6 ROMANOVSKAIA Elizaveta RUS 01:03:14
ORAVECZ Lora HUN DNF
Men Junior
1 AKCAM Furkan TUR 00:57:25
9 HORVÁTH Áron Mihály HUN 01:00:46
10 TAKÁCS-VALENT Márk HUN 01:00:48
Women Elite
1 ILINA Kristina RUS 01:28:13
2 BENKÓ Barbara HUN 01:28:48
10 SCHMIDEL Regina HUN 01:40:22
Men Elite
1 KORETZKY Victor FRA 01:26:08
25 SYLVESTER Balázs HUN 01:36:59
30 SZABO Levente HUN LAP
PARTI András HUN DNF
Alanya Avocado MTB Cup
Rank Last Name First Name Country Result
Women Junior
1 BEDRNÍKOVÁ Karolína CZE 00:54:37
5 ORAVECZ Lora HUN 01:03:21
6 LEÁNYVÁRI Sára HUN 01:05:35
Men Junior
1 AKCAM Furkan TUR 00:56:49
7 TAKÁCS-VALENT Márk HUN 00:59:25
10 HORVÁTH Áron Mihály HUN 01:01:52
Women Elite
1 TVARŮŽKOVÁ Tereza CZE 01:14:20
5 BENKÓ Barbara HUN 01:17:18
SCHMIDEL Regina HUN DNF
Men Elite
1 KORETZKY Victor FRA 01:13:52
12 PARTI András HUN 01:17:39
32 SYLVESTER Balázs HUN LAP
35 SZABO Levente HUN LAP
'Fel a tetejéhez' gomb