
Jordán Dorka fontos UCI pontokat szerzett Törökországban
A Lotus Cycling Team ifjú kiválósága Jordán Dorka az előkelő hatodik helyen zárta a GP Mediterrennean UCI 1.2-es besorolású viadalt, ezzel tíz világranglista pontot szerzett. Egy-egy női és férfi junior szakaszversennyel valamint két-két női és férfi elit egynapossal folytatódott a Törökországi Velo Alanya-sorozat.
A Velo Alanya Junior 2.1-es férfi kétnaposán a pécsi illetékességű Lotus Cycling Team volt érdekelt. Az első etap a helyi viadalokról már jól ismert hegyi körpályán zajlott, ahol már rögtön az első körben kialakult a nap szökése, ami tetemes előnnyel haza is ért, benne Árvai Kristóffal és a magyar csapat vendégbringásával, a szerb Mihajlo Stoliccsal. Előbbi a hetedik helyen ért célba, a győztessel azonos idővel. Másnap következett az időfutam, itt sajnos Kristóf a termetéből adódóan nem számított favoritnak – ellenben Stoliccsal, aki oda is ért a dobogóra -, de az összetett előkelő tizenkettedik pozíciójában zárt. A viadal másik magyar résztvevője, Soós Gergely a 38. helyen végzett.
Az ifjúsági korú lányokra is egy kétnapos várt, a Velo Alanya Women Junior versenye. Gergely Virág már a mezőnyszakasz elején belekerült egy szökésbe, amit sajnos a hegyi körpályára ráfordulva utol is értek. Ezt követően az oroszok domináltak, majd szépen el is távolodtak a mezőnytől, ahol nem igazán volt meg az összhang az üldözéshez. A magyar kerekes a tizenkettedik helyet csípte el a mezőnyhajrán, majd az időfutam során sokat javítva önmagához képest a nyolcadik legjobb időt tekerve, összetettben is a nyolcadik pozíciót kaparintotta meg.
Március 6-án, szombaton Okurcalar és Alanya között 88,1 kilométer várt az elit hölgyekre a GP Mediterrennean 1.2-es UCI kategóriás egynaposán. A viszonylag sík pályán rendezett viadal során borítékolható volt a mezőnyhajrá. A Lotus Cycling Team igyekezett végig aktívan versenyezni, hol Gergely Virág, hol pedig a magyar sor vendégkerékpárosa, az orosz kontinentális Sestroretsk csapatának szintén junior korú bringása, Kristina Novikova mozgatta a mezőnyt. Ez olyannyira jól sikerült, hogy a két említett kerekes többször is kialakított egy-egy rövid életű szökést. A viadal végére azonban összezárt a peloton, az utolsó tizenöt kilométeren már nem engedtek el senkit sem, így jöhetett a mezőnyhajrá, ahol Szabó Adrienn vitte előre Jordán Dorkát, aki a hatodik helyen gurult át a célvonalon, ráadásul ezzel a legjobb fiatalnak járó különdíjat is megszerezte, így a dobogóra is felállhatott. Szabó Adrienn és Gergely Virág is a főmezőnnyel ért célba a 36. és a 69. pozícióban.
„A verseny előtti este mindenki megkapta a feladatát, hogy miként helyezkedjen és mit csináljon. Virág a táv első felében rengeteget dolgozott, próbált szökéseket kialakítani, és ez nagyon jól is ment neki, kétszer is sikerült elszakadnia a főmezőnytől. Az utolsó harminc kilométeren rajtam és Adrin volt a sor, ő segített nekem előre keveredni a sprintre. Nagyon jó helyre kerültünk, majd próbáltam még innen is előrébb jutni, ami szintén összejött, így nagyon jó helyről indíthattam meg hajrát, melynek során a hatodik helyet csíptem el, ezzel elnyerve a legjobb fiatalnak járó különdíjat is” – nyilatkozta Dorka a célba érkezést követően.
A férfiaknál Árvai Krisztián és Schumann Máté mellett az MKB Bank Cycling Team két kerékpárosa Hrenkó Norbert és Sánta Ármin Konrád valamint az orosz Viktor Dolmatov tette teljessé a Lotus mix-sorát. A 157,4 kilométeres penzum végén a hazaiak örülhettek, legjobb magyarként Ármin ért célba a tizennegyedik helyen.
Március 7-én a GP Gündogmus 1.2-ese zárta a török versenyek sorát, a maga több mint 2000 méternyi szintemelkedésével. A nőknél az orosz sorok az előzetes várakozásoknak megfelelően, nagyon hamar darabjaira szedték a mezőnyt, Szabó Adrienn és Jordán Dorka tisztes helytállással ért célba, a 39. és a 41. helyen, míg a férfiaknál a maláj Terengganu kontinentális csapat kontrollálta az eseményeket, itt Hrenkó Norbert a 64. lett.
Eredmény
Rank | Rider | Nation | Team | Result | UCI |
Velo Alanya Junior | |||||
1 | LAPTEV Savelii | RUS | 2:35:10 | ||
2 | STOLIĆ Mihajlo | SRB | 2:35:13 | ||
3 | POSTARNAK Mikhail | RUS | 2:35:15 | ||
12 | ÁRVAI Kristóf | HUN | 2:35:36 | ||
38 | SOÓS Gergely | HUN | 2:47:00 | ||
Velo Alanya Women Junior | |||||
1 | IVANCHENKO Alena | RUS | 2:33:03 | ||
2 | ABAIDULLINA Inna | RUS | 2:33:22 | ||
3 | MISYURINA Margarita | UZB | 2:39:48 | ||
8 | GERGELY Virág | HUN | 2:40:14 | ||
Grand Prix Mediterrennean WE | |||||
1 | TSERAKH Hanna | BLR | MINSK CYCLING CLUB | 2:07:56 | 40 |
2 | SHARAKOVA Tatsiana | BLR | MINSK CYCLING CLUB | 2:07:56 | 30 |
3 | DRONOVA Tamara | RUS | COGEAS METTLER LOOK PRO CYCLING TEAM | 2:07:56 | 25 |
6 | JORDÁN Dorka | HUN | 2:07:56 | 10 | |
36 | SZABÓ Adrienn | HUN | 2:07:56 | ||
69 | GERGELY Virág | HUN | 2:07:56 | ||
Grand Prix Mediterrennean ME | |||||
1 | BALKAN Onur | TUR | SALCANO SAKARYA BB | 3:19:46 | 40 |
2 | BOUGLAS Georgios | GRE | SALCANO SAKARYA BB | 3:19:46 | 30 |
3 | GRANIGAN Noah | USA | WILDLIFE GENERATION PRO CYCLING | 3:19:46 | 25 |
14 | SÁNTA Ármin Konrád | HUN | 3:19:46 | ||
42 | HRENKÓ Norbert | HUN | 3:19:46 | ||
66 | SCHUMANN Máté | HUN | 3:19:46 | ||
81 | ÁRVAI Krisztián | HUN | 3:19:46 | ||
Grand Prix Gündoğmuş WE | |||||
1 | IVANCHENKO Alena | RUS | 2:15:50 | 40 | |
2 | ZABELINSKAYA Olga | UZB | 2:15:57 | 30 | |
3 | NOVOLODSKAIA Mariia | RUS | A.R. MONEX WOMEN’S PRO CYCLING TEAM | 2:16:09 | 25 |
39 | SZABÓ Adrienn | HUN | 2:25:41 | ||
41 | JORDÁN Dorka | HUN | 2:25:44 | ||
GERGELY Virág | HUN | DNF | |||
Grand Prix Gündoğmuş ME | |||||
1 | QUINTERO NOREÑA Carlos Julian | COL | TERENGGANU CYCLING TEAM | 2:41:01 | 40 |
2 | EYOB Metkel | ERI | TERENGGANU CYCLING TEAM | 2:41:16 | 30 |
3 | ARCHIBOLD CASTILLO Franklin | PAN | PANAMÁ ES CULTURA Y VALORES | 2:41:17 | 25 |
64 | HRENKÓ Norbert | HUN | 2:46:35 | ||
SCHUMANN Máté | HUN | 2:57:06 | OTL | ||
ÁRVAI Krisztián | HUN | DNF | |||
SÁNTA Ármin Konrád | HUN | DNF |