Országút

Valter Attila az UAE Touron mutatkozott be új csapatában

A magyar versenyző a TOP20-ban zárta a királyszakaszt, de szökésben is láthattuk!

Az év első WorldTour viadala a február 21. és 27. között megrendezett UAE Tour volt, melyen immáron a Groupama-FDJ szerepelt Valter Attila mezén, ráadásul csapata legjobbjaként fejezte be az Egyesült Arab Emirátusok körversenyét.

Rögtön egy oldalszeles szakasszal kezdődött, melynek során darabjaira szakadt a peloton, az összetett esélyesei közül így többen is pórul jártak. A francia csapat szerelésében a debütáns versenynapját teljesítő Valter Attila leszakadva az első sortól, a főmezőnnyel, 8:29 hátránnyal a hatvanhetedik helyen ért célba.

Az egyesült arab emírségekbeli megmérettetés egy mindössze tizenhárom kilométeres egyéni időfutammal folytatódott, a várakozásoknak megfelelően a szám aktuális világbajnoka, az olasz Filippo Ganna (INEOS-Grenadiers) nyerte a kronót, miközben a mezőny egyetlen magyar kerékpárosa 1:28 hátránnyal a hetvenötödik legjobb időt repesztette.

A harmadik szakasz egyben az első hegyi befutós etapja volt a versenynek, melynek során a Jebel Hafeet csúcsáig 166 kilométer várt a karavánra. Az összetett hetedik helyéről kezdhette a penzumot Anthony Roux, ennek megfelelően érte dolgozott a Groupama-FDJ sora. A francia kerekes nem sokkal az emelkedő megkezdését követően úszott meg, így többek között Valter Attilát és a hegyek között szintén remekül teljesítő Matteo Badilattit is megállították hozzá, a cél a veszteségek minimalizálása, ezáltal a Top-10-ben való megragadás volt. Végül az Oliver Le Gac-kal kiegészült kvartett 7 perc 15 másodperc hátránnyal végzett – Attila az ötvenharmadik helyen zárt –, így Roux kicsúszott a legjobb tíz közül, miközben a magyar bringás még így is az összetett ötvennegyedik helyére ugrott előre.

„Jól éreztem magam, így nyilván tudtam volna menni, ám a csapat úgy ítélte meg, hogy Roux esetleges Top-10-es helye többet ér, ezzel pedig én is egyetértettem. Azt se felejtsük el, hogy ez volt az év első hegyi befutója, szóval nem kell elkapkodni semmit” – nyilatkozta Attila a szakasz után.

A következő etap a vérbeli sprintereknek kedvezett, ennek megfelelően a mezőnyhajrát forszírozó sorok dolgoztak, Attila a főmezőnnyel érkezett a hetvennegyedik pozícióban. Az ötödik, királyszakasz során a 2020-as Tour de Hongrie-győztese végig remekül tartotta magát, a Jebel Jais tetején kijelölt célvonalat mindössze huszonhat másodperc hátránnyal, huszadikként érte el, ezzel összetettben a negyvenkettedik helyre ugrott előre.

Az utolsó két nap újfent a dugattyúlábúak csatáját vetítette elő, mindezek ellenére a hatodik etap során Attila ismételten csak észrevetette magát, ugyanis bekerült a nap elején kialakult szökésbe, s habár a hatost végig rövid pórázon tartották a sprinterek csapatai, megsüvegelendő volt kilométereken keresztül az élen látni hazánk kiválóságát. Ezt a szakaszt a hetvenkilencedik, míg a záróetapot az ötvenkilencedik helyen abszolválta.

Összetettben a Tour de France-címvédője a szlovén Tadej Pogacar (UAE Team Emirates) diadalmaskodott, Valter Attila csapata legjobbjaként a harminckilencedik lett, ezzel öt UCI világranglista pontot is gyűjtött.

Eredmény

UAE Tour (2.UWT)

Date Result Race
12 Youth classification
44 Points classification
39 General classification
27.febr 59 Stage 7 | Yas Mall › Abu Dhabi Breakwater
26.febr 79 Stage 6 | Deira Island › Palm Jumeirah
25.febr 20 Stage 5 | Fujairah Marine Club › Jebel Jais
24.febr 74 Stage 4 | Al Marjan Island › Al Marjan Island
23.febr 53 Stage 3 | Strata Manufactoring › Jebel Hafeet
22.febr 75 Stage 2 (ITT) | Al Hudayriat Island › Al Hudayriat Island
21.febr 67 Stage 1 | Al Dhafra Castle › Al Mirfa
GC Rnk Rider Team UCI Time
1  POGAČAR Tadej UAE-Team Emirates 300 24:00:28
2  YATES Adam INEOS Grenadiers 250 0:35
3  ALMEIDA João Deceuninck – Quick Step 215 1:02
39  VALTER Attila Groupama – FDJ 5 17:19
42  BADILATTI Matteo Groupama – FDJ 5 20:25
55  LE GAC Olivier Groupama – FDJ 2 26:11
96  BRUNEL Alexys Groupama – FDJ 42:40
107  LADAGNOUS Matthieu Groupama – FDJ 46:27
110  BONNET William Groupama – FDJ 46:38
Forrás
Fotó: Groupama-FDJ
'Fel a tetejéhez' gomb