Országút

Több magyar bringás Törökországban kezdte az idényt

Idén is Törökországban kezdte a szezont a Lotus Cycling Team, február közepén a ifik mellett a felnőttek is rajthoz álltak az Alanya környékén megrendezett nemzetközi versenyeken.

A fiatalokra az első blokkban egy 2.1-es kategóriájú junior szakaszverseny, az elit kerékpárosokra pedig két 1.2-es besorolású viadal várt. Az ifjúsági korú fiúknál Árvai Kristóf és Soós Gergő képviselte a magyar színeket, utóbbinak ráadásul ez volt az első komolyabb országúti versenye. Ennek ellenére nem látszott rajta a megilletődöttség, sikeresen, a második sorral célba érkezve fejezte be a 108 kilométeres dimbes-dombos mezőnyszakaszt. Sajnos Kristóf nem volt túl szerencsés, az élbolyban tekerve kapott defektet, ahova esélytelen volt időben odaérni a kísérőkocsival. A defekt után a második sorba állt be, itt fejezte be a versenyt. Másnap egy 6,2 kilométeres időfutam következett, ahol Kristóf önmagához képest remekelt, hiszen nem egy kimondott kronó-menő. Végül a tizennegyedik helyet szerezte meg, Gergő pedig a harmincharmadik időt érte el, ami az orosz és ukrán sorok között jónak tekinthető. Összetettben Kristóf a 22., Gergő pedig a 35. helyen zárt.

A junior lányok egy nemzetközi mix-sorral vágtak neki a kihívásnak. Gergely Virág mellé érkezett három üzbég versenyző, valamint az orosz kontinentális Sestroretsk csapatának junior korú kerekese, Kristina Novikova. Sajnos a mezőnyverseny itt sem indult jól, egy lejtős részen éppen Virág előtt esett el az egyik üzbég lány, kettészakítva a mezőnyt. A magyar bringás megúszta bukás nélkül, de meg kellett állnia. Szerencsére volt elől Lotus színekbe öltözött versenyző, Margarita Misyurina személyében, aki a mezőnyhajrában a második helyet kaparintotta meg. Virág az üldözősorban kilencedikként ért célba. Az időfutam az előre várt módon zárult, az orosz Alena Ivancsenko a junior fiúkat is megszégyenítő, brutális idővel nyert. A végelszámolásnál Misyurina a harmadik, Gergely a nyolcadik, míg Novikova a tizenegyedik lett.

Az első elit női futamban 100 kilométert kellett abszolválnia a résztvevőknek, Gergely Virág, Jordán Dorka és Szabó Adrienn részvételével. A szeles tengerparti úton igyekeztek szökést kialakítani, de egyikőjük sem tudott elszakadni, mezőnyhajrá döntött, ahol Adrienn a 22., Dorka az 57., míg Virág a 88. lett.

A férfiakra is ugyanez a pálya várt, igaz ők már 150 kilométert tettek meg. Schumann Máté és a nagy visszatérő Árvai Krisztián a fehérorosz Vivaroval csapatánál indult, míg az aktuális magyar bajnok Filutás Viktor a román-olasz Giotti Victoria-Savini Due kontinentális csapatát erősítette. Máté a mezőny első harmadában a 60. helyen ért be, Krisztián a 126., Viktor pedig a 138. lett.

A második verseny ennél jóval nehezebb volt, konkrétan egy elnyújtott, negyven kilométeres emelkedővel zárult, amely közel 2000 méternyi szintet jelentett. A nőknél Szabó Adrienn remekül versenyzett, hazaért az élmezőnnyel az előkelő harmincadik helyen, miközben Dorka és Virág sajnos limitet kapott.

„Nagyon jól éreztem magam mindkét versenyen. Idén, az előző évekhez képest sokkal többet tudtam jó időjárási körülmények között edzeni, ráadásul a február eleji teljesítménydiagnosztika eredménye is kecsegtető volt. Fejben sokat hozzá ad, hogy remek a csapat körülöttem, jó a hangulat, nulla a stressz és ha ez még nem lenne elég, közvetlenül a tengerparton vagyunk, így a tréningek mellett általában 22-26 fokban pihenhetünk. Az első 100 kilométeres sík verseny számomra különösebb feladat nélkül telt el, mivel másnap számoltak velem a hegyi viadalon. Szombaton, így egy jó átmozgatássá vált a kihívás, a végén mezőnyhajrával, csupán arra kellett figyelnem, hogy ne keveredjek bukásba. A vasárnapi nap már érdekesebb volt, a csapat és az edzőm is terhet helyezett a vállaimra, mondván, hogy ez lesz az én terepem. Előzetesen kétszer jártam be az útvonalat, s őszintén szólva nem voltak különösebben jó érzéseim, nehéznek találtam. A rajtot követően azonnal megindultak a lószok, kellően bemelegedtem a huszadik kilométerre, amikor is indult az első komolyabb mászás. Előzetesen azt gondoltam, elégedett lehetek, ha az első emelkedő tetejéig a legjobbakkal tudok maradni, ezzel szemben meglepődve pillantottam negyven kilométernél az órámra, amikor még mindig az élbolyban tekertem. Ekkor realizálódott bennem, hogy meg tudom csinálni. A befutót megelőző meredeket egy rossz minőségű murvás lejtmenet előzte meg, az élcsoport is itt esett szét. Elégedett vagyok az eredménnyel, kihajtottam magam, jól tettem a kereket és olyan számokkal zártam a versenyt, amiket korábban még nem láttam. Remek érzés úgy versenyezni, hogy nem csupán a célba érés a végcél” – nyilatkozta a versenyt követően Adrienn.

A fiúk is megszenvedték ezt a napot. Sajnos egyikőjüknek sem sikerült limiten belül beérni. A győztes, közel negyvenes átlaggal nyerte a versenyt!

Eredmények

Manavgat Side Junior (2.1)

Rnk

Rider Time
1  ZARAKOVSKIY Daniil 2:32:12
2  LAPTEV Savelii 0:05
3  POSTARNAK Mikhail ,,
22  ÁRVAI Kristóf 5:50
35  SOÓS Gergely 6:22

Manavgat Side Women Junior (2.1)

Rnk Rider Time
1  IVANCHENKO Alena 1:47:33
2  ABAIDULLINA Inna 0:23
3  MISYURINA Margarita 0:27
8  GERGELY Virág 5:12

Grand Prix Velo Manavgat WE (1.2)

Rnk

Rider Team Time
1  SHARAKOVA Tatsiana Minsk Cycling Club 2:28:16
2  KOLESAVA Anastasiya Belarus ,,
3  TSERAKH Hanna Minsk Cycling Club ,,
22  SZABÓ Adrienn Lotus Cycling Team ,,
57  JORDÁN Dorka Lotus Cycling Team ,,
88  GERGELY Virág Lotus Cycling Team ,,

Grand Prix Velo Manavgat ME (1.2)

Rnk

Rider Team Time
1  SALEH Mohd Harrif Terengganu Cycling Team 3:13:35
2  BANASZEK Alan Mazowsze Serce Polski ,,
3  KULYK Andriy Ukraine ,,
60  SCHUMANN Máté Vivarovar ,,
126  ARVAI Krisztian Vivarovar ,,
138  FILUTÁS Viktor Giotti Victoria – Savini Due 0:15

Grand Prix Velo Alanya WE (1.2)

Rnk

Rider Team Time
1  IVANCHENKO Alena Lokosphinks 2:23:13
2  KUSKOVA Yanina Uzbekistan 0:58
3  NOVOLODSKAIA Maria Russia 1:02
30  SZABÓ Adrienn Lotus Cycling Team 1:44
OTL  GERGELY Virág Lotus Cycling Team
OTL  JORDÁN Dorka Lotus Cycling Team
Szerző
Fotó: Lotus Cycling Team
'Fel a tetejéhez' gomb