Országút

Történelmi lehetőség

Két magyar bringás a Giro d’Italia-n. Tegye fel a kezét, aki három évvel ezelőtt nem írta volna alá csukott szemmel, ha az orra elé teszik, hogy akár egy magyar kerékpáros is részt vehet az olasz körversenyen. Úgy tudjuk, az Eolo-Kométa szabadkártyájának köszönhetően Fetter Erik a Giro-n, Dina Marci pedig a Tour de Hongrie-n indul idén.

Vízer Barnabás a Szövetség főtitkára történelminek nevezte a lehetőséget, ami a magyar kerékpársport számára adatott. Mint mondta, soha nem volt még háromhetes Grand Tour versenyen két magyar bringás a mezőnyben. Az M1 Sporthíradójának megkeresésére felidézte, Fetter és Dina mellett Valter Attila és Peák Barnabás World Tour szerződésükkel már korábban berobbantak az elit mezőnyébe, de azt a legmerészebb álmainkban is csak remélni tudtuk, hogy előbbiek is ilyen hamar a világ legjobbjaival tekerhetnek együtt.

Dina Márton a 2019-es Tour de Hongrie királyszakaszán hihetetlen teljesítményt nyújtott, Valter Attilát is megelőzve lett akkor második. Akkor Valter, Fetter és Dina még csak ábrándoztak arról, ami bő egy év alatt mindhármuknak sikerült: rátenni a kereket a legnagyobbakra.

Azóta Valter Attila World Tour szerződést kapott a CCC-nél és mára az FDJ csapatsorát erősíti, Dina mellé Fettert is szerződtette a Kometa, amely idén szintet lépett, és Eolo-Kometa néven már Pro Cycling kategóriás csapatként áll rajthoz a versenyeken, sőt, meghívást kaptak az idei Giro d’ Italiára is, így szinte biztosra vehető, hogy legalább két magyar bringás lesz a rajtnál, amely történelmi pillanat lesz a hazai sportágban.

Fetter azt mondta, nagyon örül neki, hogy ilyen fiatalon lehetőséget kap a bizonyításra, de tudja, hogy sok munka vár még rá és sok kihívás van még előtte, amelyeket le kell győznie. Különleges és beszédes is, hogy mindhárman a mountain bike világából nyergeltek át az országúti kerékpározásra, de talán pont ezért fekszik nekik annyira a hosszú körversenyek világa. Egy biztos, ezzel a hozzáállással és alázattal hihetetlenül büszkévé fognak tenni mindannyiunkat.

Csak így tovább srácok!

A magyar kerékpársport kiemelt támogatója a Szerencsejáték Zrt.

'Fel a tetejéhez' gomb