Cyclo-cross

Vas Kata Blanka negyedik a cyclo-cross világkupa nyitányán

Szenzációs eredmény 19 évesen a felnőttek között a világkupán!

Pályafutása legjobb cyclo-cross világkupa eredményét érte el a női elit kategóriában Vas Kata Blanka, aki az idei sorozat első fordulójában Taborban, a szenzációs negyedik helyen végzett.

Blanka egy héttel ezelőtt a Bryksy Cross Gościęcin C2 kategóriájú lengyelországi versenyét nyerte meg az elit nők között, majd kihagyta a november 28-i belgiumi X2O futamot, teljes egészében a világkupára összpontosított, ami utólag jó döntésnek bizonyult. A rajtot követően, még az aszfaltos részen egy nagy bukással indult a verseny, a magyar kerekes szerencsére ki tudta ezt védeni, így felvette a tempót az állva maradt körülbelül tizenöt fős élmezőnnyel. Az első kör felénél hihetetlen magabiztossággal kezdte el előzgetni riválisait, ezzel egészen az ötödik pozícióig előre lépve, közvetlenül a legnagyobb nevek mögé felzárkózva.

A Doltcini-Van Eyck-Proximus versenyzője a megilletődöttségnek nyomát sem mutatta, fiatal kora ellenére a szakág legnagyobb neveivel viaskodott.

A hatkörös verseny felénél a remek formában lévő holland Lucinda Brand (Telenet- Baloise Lions) váltott tempót, amit csak a világbajnok, szintén holland Ceylin del Carmen Alvarado (Alpecin-Fenix) tudott tartani, de ő sem túl sokáig. Blanka egy ideig egyedül üldözte őket, majd felzárkózott hozzá Denise Betsema (Pauwels Sauzen-Bingoal) és Annemarie Worst (777).

Brand körről-körre növelni tudta előnyét, miközben a célvonalon való utolsó előtti áthaladásnál a magyar lány egy kissé lemaradt Worst és Betsema duója mögött, de még innen sem tűnt lehetetlennek a harmadik hely megszerzése.

Az utolsó körben Brand nem hibázott, magabiztosan nyerte meg a futamot, mialatt Blanka visszazárkózott a bronzéremért harcoló kettőshöz, sőt be is támadta őket, minek eredményeképpen Worst megúszott, de szemlátomást Betsema számára sem volt ideális a tempó, ő azonban kitartott, a hajrában pedig elsősorban rutinjának köszönhetően lesprintelte Blankát, aki így a káprázatos negyedik helyen zárta a futamot.

Az Eurosport angol nyelvű kommentátorai a verseny egy részében Blankát méltatták, eddigi eredményeit és kvalitásait sorolva. A néhány héttel ezelőtti Európa-bajnoki U23-as ezüstérem és az elmúlt időszakban szerzett két UCI-győzelmet követően a magyar bringás továbbra is káprázatos formáról tesz tanúbizonyságot.

Blanka holnap a spanyolországi Calpéba utazik 10 napos felkészülésre a decemberi megmérettetésekre. A következő cyclo-cross világkupa futamot pedig december 20-án rendezik Belgiumban.

EREDMÉNYEK

Rank BIB Rider Nation Age Result Points
Bryksy Cross – Gościęcin (POL)
1 1 VAS Kata Blanka HUN 19 0:43:43 40
2 2 VERHOEVEN Suzanne BEL 24 0:45:35 30
3 6 ROOIJAKKERS Pauliena NED 27 0:47:06 20
UCI CYCLO-CROSS WORLD CUP – TABOR (CZE)
1 3 BRAND Lucinda NED 31 0:53:43 200
2 1 ALVARADO Ceylin del Carmen NED 22 0:54:07 160
3 7 BETSEMA Denise NED 27 0:54:15 140
4 55 VAS Kata Blanka HUN 19 0:54:15 120
5 2 WORST Annemarie NED 25 0:54:33 110
6 8 PIETERSE Puck NED 18 0:55:05 100
'Fel a tetejéhez' gomb