MKSZ hírekPálya

„Betartjuk a szabályokat, de dühösek vagyunk!”

Így kommentálta Vízer Barnabás, a Magyar Kerékpáros Szövetség főtitkára, hogy két elit versenyző, Filutás Viktor és Szalontay Sándor pozitív COVID-tesztet produkált, így nem vehetnek részt a november 11-én kezdődő pályakerékpáros Európa-bajnokságon. Filutásnak azóta 4 negatív eredménye is van, a versenyengedélyt azonban négy hétig így sem kaphatják vissza.

Különösen fájó veszteség ez, hiszen mind Szalontay, mind Filutás meghatározó versenyzői a hazai pályakerékpározásnak, többszörös magyar bajnokok és csúcstartók mindketten. Szalontay sprintben a világ 5. legjobb idejét futotta nemrég, míg Filutás amellett, hogy regnáló magyar bajnok, az országúti kerékpározásban is remekel, a Giotti Victoria-Savini Due színeiben állt rajthoz a Tour de Hongrien, majd a román körön és az imolai időfutam VB-n is.

„A mintavétel utáni napon elkezdett fájni a torkom, gondolom a nyálkahártyának sem tett jót a kaparászás. Közepes állapotban vagyok, nem csattanok ki, de inkább az unalmas itthonlét zavar.” – mondta Szalontay Sándor, aki a tesztet követően szinte azonnal megkapta az eredményt.

Filutás már nem volt ilyen „szerencsés”. Ő csak napokkal később értesült hivatalosan a pozitív mintáról. „Jelenleg nagyjából 25-30 PCR teszten estem már át és ezek közül egyetlen egy lett pozitív, ami meglátásom szerint akár hibás is lehet. Én napokig nem jutottam hozzá az eredményemhez, de Pataki Ibolya, a pályaválogatott szövetségi kapitánya utánajárásának köszönhetően kiderült, hogy pozitív mintát produkáltam. A hír hallatán azonnal elvégeztettem egy gyors- és egy újabb PCR tesztet is, amik már azt mutatták, hogy nem vagyok fertőzött.” – kommentált érthető felindultsággal Viktor.

A szövetségi kapitány szerint érdemes lenne az élsportolóknál elgondolkodni azon, hogy a kötelező mintavételeknél rögtön ismételjék a folyamatot, és ha a két eredmény eltérést mutat, akkor legyen lehetőség egy harmadik, döntő mintavétel alapján megítélni, hogy az illető valóban fertőzött, vagy fals volt az értékelés. Mint mondta, néhány hete a korosztályos Európa-bajnokság előtt a friss felnőtt magyar bajnok Lovassy Patrik Rómeónál ugyanez volt a helyzet, ő sem utazhatott akkor.

Az érintettek mind részesei a Magyar Kerékpáros Szövetség újonnan induló, „ELIT10 – Többet érdemelsz” elnevezésű programjának, ezért érthető, hogy Vízer Barnabás főtitkár is megszólalt az ügyben. „A Szövetség nem tehet mást, mint, hogy betartja a szabályokat, hiszen a versenyzőink egészsége a legfontosabb, de nagyon szomorúak és dühösek vagyunk, hogy ismét egy Európa-bajnokság előtt történik ilyesmi. A jelenlegi szabályok szerint négy hét múlva a srácok visszaigényelhetik a versenyengedélyeket. Ezt gyorsított eljárásban, kiemelten fogjuk kezelni, hogy mielőbb visszaállhassanak a normál ritmusba.” – tette hozzá a főtitkár.

Filutás azt mondja, komoly erőbedobással kezdett neki a felkészülésnek és egy csúcsra járatott edzésmunka végén, egy – szerinte – hibás teszteredmény mentálisan és fizikálisan is padlóra küldte. A helyzetét ráadásul nehezíti, hogy év végéig csapatot szeretne találni, mert a megélhetése múlik ezen, másképp állást kell keresnie. Szalontay a kényszerpihenő után újra edzésbe áll és szeretne jól szerepelni a külföldi megmérettetéseken annak ellenére, hogy ő is szponzort keres, és jó ideje dolgozik a versenyzői karrierje mellett.

„Az Elit10 program egyik fő célkitűzése, hogy az arra alkalmas versenyzőknek segítsen szponzorokhoz és profi szerződéshez jutni, így Viktornak és Sanyinak is minden segítséget meg fogunk adni ebben, számíthatnak ránk.” –  zárta gondolatait Vízer Barnabás.

A november 11-én kezdődő pályakerékpáros Európa-bajnokságra Borissza Johanna, Csengői Bálint, Lovassy Krisztián és Lovassy Patrik Rómeó utaznak. Nekik sok sikert kívánunk!

'Fel a tetejéhez' gomb