Országút

Valter Attila: Rengeteget tanultam magamról

Összetettben a 27., a fiatalok között a 11. helyen első háromhetesén

Egy brutálisan nehéz harmadik héttel ért véget a 2020-as Giro d’Italia, ahol Bodrogi László a 2007-es Vuelta a Espanán való szereplése után tizenhárom évvel, a CCC Team kerékpárosának személyében, ismét egy magyar bringásnak szoríthatunk.

A második pihenőnap után a Giro egy könnyűnek semmiféleképpen sem nevezhető etappal folytatódott, melynek során egy viszonylag nagy létszámú szökés ért haza, s mivel Attila két közvetlen riválisa is tagja volt ennek, így összetettben a huszonnegyedik pozícióba csúszott vissza. „Bár a szakasz előzetesen könnyűnek tűnt, de 240 kilométer és közel 4000 méternyi szint sohasem egyszerű” – mondta a magyar kerekes a célba érkezést követően.

Másnap a Giro egyik legnehezebb szakasza várt a mezőnyre a Madonna di Campiglio hegyi befutójával. A Tour de Hongrie-győztese tizenegy és fél perc lemaradással a 38. helyen ért célba, az összetettben megőrizve pozícióját. „Az etap elején próbáltam szökésbe kerülni, de az elmenés nagyon nehezen alakult ki. Kemény szakaszok várnak a mezőnyre, így be kell osztani az erőm, mivel egyre közelebb kerülök a határaimhoz” – így közvetlenül a befutó után a CCC Team bringása.

A 18. szakasz volt az idei kerékpáros szezon egyik legnehezebb napja, egyben az Olasz Körverseny királyetapja. A penzum második felében a legendás Passo di Stelvio brutális szerpentinjeit leküzdve, még egy első kategóriás meredeket is meg kellett másznia a kerékpárosoknak. Aznap délelőtt az egyik neves tengerentúli szakportálon jelent meg írás Attiláról, amely egy újabb mérföldkőnek tekinthető a hazai bringasport számára. A magyar versenyző 47:41 lemaradással a 79. pozícióban gurult át a célvonalon, ezzel összetettben szűk másfél órás hátránnyal a 29. helyre csúszott vissza.

Ezt követte az idei Olasz Körverseny legfurcsább szakasza a versenyzők sztrájkjával, melynek végén a cseh Josef Cerny révén a CCC csapata ünnepelhetett. A remek tempómenő Cerny, tizenkét kilométerrel a befutó előtt hagyta faképnél szökevénytársait. Valter a főmezőnnyel érkezett meg a 64. helyen.

A huszadik etap az utolsó lehetőséget kínálta a hegyi menők számára a Sestriere meredekének háromszori abszolválásával. Attila káprázatos teljesítményt nyújtva az előkelő kilencedik helyen zárt, összetettben a huszonhetedik pozícióba előre ugorva. „Végre úgy versenyeztem, ahogy szerettem volna és egy olyan eredményt sikerült elérni, amit előzetesen célként tűztem ki. Jól éreztem magam már a szakasz elején is, de nem tudtam, hogy mire számíthatok, mert miután elment a szökés, túlságosan is megnyugodott a mezőny. Az volt az előzetes terv, hogy csak érjek be, de amikor először Sestriere-be értünk, nagyon jó érzés töltött el. Mikor nagy nevek szakadnak le előttem az nekem, egy fiatal versenyzőnek hatalmas motivációt ad. Az utolsó emelkedőn már tényleg a határaimat feszegettem, de láttam, hogy Nibali megúszik, és az adott még egy extra löketet. Megmutattam, hogy egy top 10-es helyért megyek, nagy nevek előtt tekerek, kiemelt versenyzőkkel vagyok egy csoportban, ami önbizalommal töltött el” – ecsetelte a történteket klubja weboldalán.

A záró milánói egyéni időfutamon a 41. időt tekerte, összetettben ezzel a 27. helyen zárt. Korábban mindössze egy magyar kerékpáros indult háromhetes körversenyen, a hétszeres Grand Tour-résztvevő Bodrogi László, akinek legjobb összetettbeli eredménye egy 62. pozíció volt a 2002-es Tour de France-on.

„Őszintén szólva nagyon boldog vagyok, hogy véget ért a Giro d’Italia, mivel még soha életemben nem voltam ilyen fáradt. Nagyon nehéz három hét volt ez. Igazi érzelmi hullámvasút, de örülök, hogy befejeztem. Továbbá a huszadik szakaszon mutatott teljesítményemnek is: nagy megkönnyebbülés volt a legjobb tízben megérkezni, sok önbizalmat adott, hogy le tudtam szakítani néhány összetett esélyest. Sokat tanultam magamról és a versenyzésről is, és azt hiszem, számomra most ez volt itt a legfontosabb” – idézte csapata a magyar kerékpárost.

'Fel a tetejéhez' gomb