MTB

Piliscsévi pedálsimogató

Moon Ride Terepkerékpár Verseny beszámoló

Az MTB XC sportággal ismerkedők versenyzési hajlamának kielégítését tűzte ki az MKSZ azzal az elképzeléssel, hogy klubok vagy csapatok rendezzenek olyan versenyt, ahonnan sikerélménnyel gazdagodva térhetnek haza a hegyikerékpározni szerető gyerekek. Pedálsimogató néven életre hívott kezdeményezés a piliscsabai Hauck János Német Nemzetiségi Általános Iskolában működő Moon Ride névre hallgató MTB sportkör vezetőségének érdeklődését fölkeltette, és jelentkezett egy ilyen rendezvény lebonyolítására. A verseny helyszíne a festői környezetben elhelyezkedő pilicsévi pincesor lett.

Piliscsév fantáziát látott a versenyben, a falunapi rendezvényük programjába belefért, a rendezők minden segítséget megkaptak, biztosítottak útlezárást és rendezvény sátrat. Háromféle pálya volt, az egyik 300 méteres csekély szintemelkedéssel az óvodásokra és az U7-es versenyzőkre várt, az 1210 méteres 30 méter szintemelkedéssel az U9-U13-asokra, míg a két legnagyobb gyermekkorosztály 3100 méteres pályán mérte össze tudását 75 méter szinttel.

A kedvcsinálás volt a cél, a pálya nem volt teljesíthetetlen, viszont kellemesen változatos volt, indult a pincék között, kis gyalogos fahídon vezetett át, majd éles kanyar után egy széles lucernás oldalában kanyargó emelkedőn jutottak el a versenyzők a pincesor távolabbi részéhez, ahol egy éles jobbkanyarral kellett lefelé hasítani a murván. A kisebb versenyzőknek ezután csak egy 300 méteres enyhe lejtőn kellett eljutniuk a célzónába, ahonnan megkezdhették további köreiket. A nagyobbaknak nem volt ilyen könnyű dolguk. A pincesort elhagyva éles balkanyarral közeledtek az erdő felé, majd előtte egy legelőre vezető köves úton kellett nyeregben maradni, hogy utána a legelő oldalában kimosott agyagos földúton haladhassanak egy hosszú ÉNY-i irányú enyhe lejtő felé. Ez sem hozott enyhülést a versenyzők megfeszített izmainak, mert a hosszú egyenesben erős szembeszél fújt, majd az egyenes végén egy esőzéstől nagyra nőtt saras pocsolya tette próbára a kerékpárosok tudását és tűrőképességét. Ezután következő kanyar egy alattomosan emelkedő hosszú ösvényt és szélesebb dózer utat vezetett be, mely után elérhették a biciklisták a célzónát, hogy megtudják hány kör vár még rájuk.

Talán kicsi sok volt U15-ös lányokat ennek a körnek kétszer nekifuttatni, a második körben már nagyon elfogyott az energia. U15-ös fiúk majdnem kivétel nélkül kiállták a három kör próbáját, nem egy közülük most volt először versenyen. Még a hatodik helyezett is elégedetten ért célba. Miután az U17-es lányok is beértek, a szurkolók és a versenyzők szerepet cseréltek, most a szülők mutathatták meg, mit tudnak, amit gyermekeik, szerető feleségeik élénk bíztatással jutalmaztak. Talán nem lehetetlen elvárás az apáktól, hogy legalább az U15-ös távot ők is megfussák. Az eredményhirdetés is örömöt okozott a gyerekeknek, hiszen nem csak az éremmel díjazottak, hanem az összes induló kapott néhány finomságot, többek között Moments nápolyit, Verbena kekszet és C vitaminos bodzás gumicukrot Andante kekszet vagy hasonló édességet. Végül a győztesek neveit örökítsük meg: Óvodások: Horváth Stefánia, Andrikó Barnabás, U7: Szabó Bálint, U9: Zsöllei Sarolta és Horváth Vilmos, U11: Simon Zsolt U13 Costin Kristóf és Faluvégi Anna, U15 Nagy Beatrix és Bátor Domonkos, U17 Tarján Janka. U17 fiúk mezőnyét Tarján Bendegúz nyerte meg a kategória egyedüli indulójaként.

EREDMÉNYEK

2020szo26szepEgész napII. MoonRide Terepkerékpár-versenyPiliscsév - PincesorSzakágMTB

'Fel a tetejéhez' gomb