
Vas Kata Blanka remek formában a VB előtt
A közelgő imolai országúti kerékpáros világbajnokság női mezőnyversenyében érdekelt Vas Kata Blanka két top-10-es hellyel hangolt a szeptember 26-i női mezőnyversenyre.
A Doltcini-Van Eyck Sport kontinentális csapat szeptember 19-én a belga Trophée des Grimpeuses UCI 1.2, míg egy nappal később a francia Grand Prix International d’Isbergues-Pas des Calais UCI 1.2 egynaposán szerepelt, immáron magyar bajnoki mezben.
A pályát és a résztvevőket tekintve is egyértelműen az első verseny volt a nehezebb, amikor is Vresse sur Semois körül 105,4 kilométer várt a kerekesekre, tíz kisebb-nagyobb kaptatóval. Az emelkedők ellenére hatalmas tempót diktált a mezőny, amely a várakozásoknak megfelelően, a táv utolsó harmadára több részre szakadt. A győzelmet végül a holland Inge van der Heijden (Ciclismo Mondial) szerezte meg, Vas Kata Blanka a második csoportban érkezve az ötödik helyen zárt, ezzel tizenöt UCI világranglista pontot gyűjtött.
Másnap Franciaországban inkább a sprintereké volt a terep, bár hat kisebb fal itt is nehezítette az előrehaladást, ellenben a 116 kilométeres penzum utolsó szűk negyven kilométere teljesen sík volt. Ennek megfelelően a győztes személyéről mezőnyhajrá döntött, amit az ausztrál Chloe Hosking (Rally Cycling) nyert meg, miközben Blanka hetedikként gurult át a célvonalon, ezzel újabb öt UCI pontot szerezve.
Folytatás a világbajnokságon!
EREDMÉNYEK
| Rank | Last Name | First Name | Country | Team | Result |
| Trophée des Grimpeuses | |||||
| 1 | VAN DER HEIJDEN | Inge | NED | CICLISMO MUNDIAL | 02:56:11 |
| 2 | KASTELIJN | Yara | NED | CICLISMO MUNDIAL | “ |
| 3 | DOEBEL-HICKOK | Krista | USA | Rally Cycling | “ |
| 4 | PLICHTA | Anna | POL | TREK – SEGAFREDO | 00:00:05 |
| 5 | VAS | Kata Blanka | HUN | DOLTCINI – VAN EYCK SPORT UCI WOMEN CYCLING | “ |
| Grand Prix International d’Isbergues – Pas de Calais Féminin | |||||
| 1 | HOSKING | Chloe | AUS | Rally Cycling Women | 2:59:33 |
| 2 | CONSONNI | Chiara | ITA | Valcar – Travel & Service | “ |
| 3 | KITCHEN | Lauren | AUS | FDJ Nouvelle Aquitaine Futuroscope | “ |
| 7 | VAS | Kata Blanka | HUN | Doltcini – Van Eyck Sport | “ |