
Kusztor Péter tizenötödik lett a Szlovák Körversenyen
Szeptember 16. és 19. között rendezték a 2.1-es besorolású Szlovák Körversenyt. A négynapos, ötszakaszos viadal mezőnyében öt WorldTour és hat ProTeam is rajthoz állt, közte a Team Novo Nordisk sorával, melyben Kusztor Péter is érdekelt volt.
A korábbi kétszeres magyar országúti bajnok végig kiegyensúlyozott teljesítményt nyújtott, remek összetettbeli eredményét a harmadik, Besztercebánya és Garamszentkereszt közötti etapon biztosította be, amikor tagja volt a nap szökésének, melyben jóváírást is szerzett.
„A rajttól kezdve próbálkoztam, ám a szakasz legelején a csapatunkból Brian Kamstra tudott egy kisebb csoporttal eltávolodni. Ez a Sunweb sorának azonban valamiért nem volt jó, így az első emelkedőn megfogták az elmenést. Ekkor jött el újra az én lehetőségem és négy másik srác társaságában szökésbe kerültem. Az volt a terv, hogy próbáljak jóváírást szerezni, ami sikerült is. Elégedett voltam, hisz ezzel előrejöttem az összetett tizenötödik helyére” – nyilatkozta Kusztor Péter csapata weboldalán.
A Szlovák Körversenyt végül a német Jannik Steimle (Deceuninck-Quick Step) nyerte, Kusztor Péter csapata legjobbjaként a tizenötödik helyen zárt, mellyel öt UCI világranglista pontot szerzett.
EREDMÉNYEK
| Rank | Last Name | First Name | Country | Team | Result |
| 1 | STEIMLE | Jannik | GER | DECEUNINCK – QUICK – STEP | 15h49’04” |
| 2 | DENZ | Nico | GER | TEAM SUNWEB | 15h49’04” |
| 3 | ARCHBOLD | Shane | NZL | DECEUNINCK – QUICK – STEP | 15h49’22” |
| 15 | KUSZTOR | Péter | HUN | TEAM NOVO NORDISK | 15h49’44” |