MKSZ hírek

Magyarország biztonságos világversenyt rendezett

Bár a nemzetközi sporteseményeket sorra törlik a szervezők a világjárvány második hulláma miatt, a Magyar Kerékpáros Szövetség és a Vuelta Sportiroda mégis a Tour de Hongrie megszervezése mellett tette le a voksát. Szigorú óvintézkedések mellett, de biztonságos világversenyt tudhatunk magunk mögött, amelyet a magas színvonalú nemzetközi sportcsapatok is elismeréssel méltattak.

120 versenyzővel és közel 500 közreműködővel, 5 napon keresztül zajlott az a nemzetközi kerékpárverseny, amely eddigi tudomásunk szerint sikeresen, a tesztek alapján fertőzésmentesen ért véget. A Szövetség és a szervezők a lehető legjobb időpontot választották nemzetközi és hazai viszonylatban, és a normál szervezési feladatokon túl jelesre vizsgáztak az egészségügyi biztonsági téren is – mondta dr. Princzinger Péter, az MKSZ elnöke.

Óriási köszönet illeti a szervező Vuelta Sportirodát, a segítőket, technikai és biztonsági személyzetet a 41. Tour de Hongrie kerékpáros körverseny lebonyolításáért, hiszen a koronavírus járvány minden eddigi szervezési protokollt felborított. A versenyzők, a sajtó, a csapatok, a bírók és minden résztvevő fokozottan vigyázott és figyelt egymásra, amely elengedhetetlen volt a biztonságos lebonyolításhoz.

A verseny óriási értéket képvisel a turisztikai országmárka szempontjából is, hiszen a nemzetközi sportcsatornák képernyőin keresztül több millió néző elé tárja hazánk csodás tájait, a kiemelt turisztikai desztinációkat és nevezetességeket. Ezért is külön öröm, hogy a külföldi trendekkel ellentétben mi meg tudtuk rendezni ezt a versenyt. Magyarország és a magyar kerékpársport megmutatta, hogy mostoha körülmények között is alkalmas világszínvonalú sporteseményt lebonyolítani.

'Fel a tetejéhez' gomb