Országút

Pécs környékén edzőtáborozott a serdülő és a junior országúti válogatott

A hazai Visegrad 4 Juniors Nations’ Cup ifjúsági világkupára (augusztus 26-28.) valamint a csehországi Course de la Paix (szeptember 4-6.) serdülő szakaszversenyre készülve, az U17-es és az U19-es fiú országúti válogatott keret egy háromnapos edzőtáborban vett részt Pécs környékén, ahol nagyrészt szituációs feladatokat gyakoroltak. A felkészülésen huszonhárom kerékpáros volt jelen.

„A magyar kerékpársport szempontjából kiemelkedő jelentőséggel bír, hogy ettől az évtől hazánk is bekapcsolódik az ifjúsági világkupa-sorozat küzdelmeibe – mondta Dér Zsolt szövetségi kapitány. – Többek között éppen ezért is került sor Pécsen egy háromnapos összetartásra, ahol már konkrétan a versenyre készülve modelleztünk le szituációs feladatokat úgy, mint a mezőnyhajrá felvezetés.”

A Visegrad 4 Juniors világkupa egy 95 kilométeres etappal kezdődik augusztus 26-án, Vásárosnamény és Nyíregyháza között. Másnap két félszakaszra kerül sor: délelőtt Nyíregyháza belvárosában egy négy és fél kilométeres egyenkénti időfutam, míg délután egy Ibrány környéki, 73,2 kilométeres mezőnyszakasz várja a kerekeseket. A zárónapon újra Vásárosnamény és Nyíregyháza között teker majd a karaván, ezúttal 107,3 kilométert megtéve.

„A magyar válogatott az Árvai Kristóf, Mack Márton, Mészáros Bence, Nagy Bendegúz, Sánta Ármin és Szijártó Zétény alkotta hatossal készül – folytatta a szövetségi kapitány. –  Sok múlik majd azon, hogy miképp alakul a verseny. Három sík szakasz és egy rövid időfutam vár a kerekesekre. Az egyik forgatókönyv az, hogy komplett mezőnyhajrákra kerül majd sor, éppen ezt gyakoroltuk a táborban Árminra, Bencére és Zétényre is felépítve a vonatot. Mivel ifjúsági korosztályról van szó – ráadásul ez a korcsoport nemzetközi szinten idén még nem nagyon versenyzett – így egy nagyon gyors és hektikus viadalt várok. Fontos, hogy végig koncentráltak és aktívak legyünk. Nem lehet arra várni, hogy majd biztosan sprinthajrá lesz, menni kell a támadásokra, több lehetőséget is szem előtt kell tartani. Pozitívan értékelem ezt a három napot, motiváltak a magyar srácok, nagyon várják a világkupa rajtját. Bízunk a jó eredményekben. Egy összetett dobogós hely, de akár még egy győzelem is benne lehet a pakliban. Reméljük, hogy sikeresen zárhatjuk az első magyarországi ifjúsági világkupát.”

Természetesen a serdülők is jó munkát végeztek a három nap során, számukra elsődlegesen az egymással való ismerkedés és néhány technikai feladat elsajátítása volt a cél.

„Az U17-es válogatott a szeptember eleji csehországi Course de la Paix szakaszversenyre készül – zárta gondolatait Dér Zsolt. – Érdekes, hogy a vírushelyzet miatt az U23-as viadalt nem, viszont az U17-es versenyt megrendezik, így egy nagyon színvonalas mezőnyre van kilátás. Alapvető technikai elemeket gyakoroltunk, úgy, mint a kulacs és frissítőzsák felvétel, lánctalpazás, kerékpárkezelés, sprintfelvezetés, üldözés.” 

'Fel a tetejéhez' gomb