Pálya

Remekül szerepeltek a magyarok a Brno 500+1 pályaversenyen

Július 7. és 9. között keddtől csütörtökig  zajlott a tradicionálisnak számító 500+1 kör néven elhíresült nemzetközi pályakerékpáros verseny a csehországi Brno városában. Az idén fennállásának 53. születésnapját ünneplő eseményen számos magyar versenyző is rajthoz állt. Filutás Viktor fantasztikusan versenyezve végül az előkelő második helyen zárt, de Lovassy Krisztián is az első tízben végzett.

A 80-as években ez a verseny Európa legnagyobb és legnehezebb viadalának számított. A magyar válogatott az elmúlt bő ötven év során, szinte minden évben képviseltette magát. Olyan nevek értek el itt sikereket, mint Dér Ervin, Fábián Imre, Filutás Árpád, Eisenkrammer Károly, Havarik Tamás, Pais Péter vagy éppen Somogyi Miklós. Természetesen a jelenkor magyarjai is szép eredményekkel büszkélkedhetnek, Lovassy Krisztián nyert itt juniorként, de többször volt a legjobbak között Filutás Viktor is.

A verseny jellegzetessége, hogy az első két nap során kétszer, majd a befejező napon egyszer állnak a versenyzők a rajtvonalhoz. Az elit 500+1 kört teljesít, azaz szakaszonként 100 kör vár rájuk a 400 méteres pályán. Az ötödik futam során a 100. körben ismét szól a csengő, a plusz egy körre.

A magyar színeket ezúttal a férfi elitben Filutás Viktor, Lovassy Krisztián és Orosz Gergő, míg a nőknél Borissza Johanna és László Tamara képviselték.

A férfi elit első száz körös futamát a lengyel Filip Prokopyszyn (Lengyelország) nyerte, miközben Filutás Viktor a nyolcadik helyen zárt. A második száz kör végén a cseh Denis Rugovac (AC Sparta Praha) bizonyult a legjobbnak, ám Filutás második helyének köszönhetően megszerezte az első nap végén a sárga trikót.

„Megmondom őszintén, hogy olyat még nem láttam, hogy a mezőny szótlanul tűrje azt, hogy a sárga trikó azon maradjon, aki az első nap megszerezte, de mindent meg fogok, meg fogunk tenni azért, hogy a verseny végéig megtartsam az előnyt. A csehek és a lengyelek is nagyon erősek, nem lesz egyszerű” – nyilatkozta Filutás az első nap végén.

Lovassy Krisztián ekkor a negyedik, míg Orosz Gergő a tizennegyedik helyről várta a folytatást.

A második nap első futamán a lengyel Daniel Staniszewski (Lengyelország) volt a legerősebb, Lovassy Krisztián negyedikként zárt, Filutás Viktor ellenben csak a tizenegyedik helyen végzett. A lengyel válogatott bombaerősnek bizonyult, igyekeztek a nap második száz körét is kontrollálni, ellenben a hazaiak nagy örömére Daniel Babor (Tufo Pardus Prostejov) megtréfálta őket, megnyerve így a második felvonást. A nap végén sikerével Babor ugrott az élre Filutás Viktor a hatodik, míg Lovassy Krisztián a hetedik helyen állt.

Az utolsó nap mindent eldöntő 100+1 köre rendesen megkavarta a mezőnyt. Az éllovas Daniel Babor (Tufo Pardus Prostejov) nem tudta megőrizni a sárga trikóját, ellenben a lengyel Filip Prokopyszyn (Lengyelország) hatalmasat ment, ezzel megnyerve az összetettet, Filutás Viktor a második helyre ugrott előre, míg a cseh Nicolas Pietrula (Team Dukla Praha) zárt a dobogó legalsó fokán.

Lovassy Krisztián az összetettben szintén remekül versenyezve a nyolcadik helyen zárt, Orosz Gergő pedig a tizennyolcadik lett.

A nők 220+1 körét a lengyel Daria Pikulik (KK Ziemia Darlowska) nyerte Borissza Johanna a tizedik helyen végzett.

'Fel a tetejéhez' gomb