Magyarországot sem kerülte el az Everesting-mánia
Az Everest Ride elnevezésű erőpróba során a kerekesek a Mount Everest 8848 méternyi szintjét igyekeznek minél gyorsabban abszolválni. A koronavírus-járvány idején az Everesting is felkapott kihívássá vált, a férfiaknál előbb Phil Gaimon döntött csúcsot, majd nem sokra rá Keegan Swenson állított fel új rekordot, káprázatos 7 óra 40 perces idővel. Ezt később az EF Pro Cycling profija Lachlan Morton múlta felül, nem is akárhogyan, hisz az első kísérletét érvénytelennek minősítették, így néhány napon belül kétszer is abszolválta a brutális feladatot, s végül 7 óra 29 perc 57 másodperces idővel ért el hihetetlennek tűnő eredményt. A nőknél jelenleg a brit Hannah Rhodes-Patterson a csúcstartó 9 óra 57 perces eredménnyel.
Persze a legtöbb vállalkozó számára az időeredmény csak másodlagos, az ő számukra a kihívás teljesítése az elsődleges cél, amit mi sem bizonyít jobban, minthogy a nemzetek korlátozásai idején Ausztráliától Oroszországon át az Amerikai Egyesült Államokig már több mint tízezren vágtak neki az Everestingnek.
Természetesen hazánkat sem kerülte el az Everesting-mánia, a két legnagyobb médiafigyelmet kiváltó próbatételre épp az elmúlt időszakban, június végén és július elején került sor.
A HOTE Sportegyesület kiválósága Molnár Péter a miskolctapolcai buszforduló és az Avalon Park közti 1100 méteres távot 135 alkalommal abszolválta országúti bringájával, hogy teljesítse a kihívást.
„Nagyjából április elején, a vírus miatt fellépő versenymentes időszak kezdetén fogalmazódott meg bennem, hogy szükségem van egy nagyobb célra, ami miatt továbbra is motiváltan tudok edzeni – írta egyik közösségi média oldalán Molnár Péter. – Ez a cél az Everesting teljesítése lett, ami annyit jelent, hogy 8848 méter szintkülönbséget kell kerékpároznom egy tetszőlegesen kiválasztott emelkedőn. Reggel 4:43-kor kezdtem el a 135 körből álló utazásom első etapját. Rengetegen segítettek a célom elérésében. Az utolsó egy-két órában már egy nagy szurkolótábor alakult ki a lenti fordulópontnál, ami fesztiválhangulatot kölcsönzött az eseménynek, minden egyes alkalommal, amikor elhaladtam mellettük hangos biztatásban részesítettek, ami már simán feltolt engem az emelkedő tetejéig. A 134. körben megpillantottam a várva várt számot: 8848, ezzel megvan, de a mérési pontatlanság miatt még mennem kellett egy extra kört. Ahogy előre álltam, valami megindult bennem, éreztem, hogy egy hatalmas dolgot vittünk itt ma véghez. Utólag elemezve, ez az utolsó kör bizonyult a leggyorsabbnak az összes közül. Teljesítve a világ egyik legkeményebb kihívását boldogság töltött el, de közel sem azért voltam csak boldog, mert sikerült megcsinálnom, hanem azért, mert ennyien támogattak benne, mert ennyien bíznak bennem és ennyien áldozatot hoztak ezért a célért.”
Néhány nappal Péter kihívását megelőzően Makács Gábor még egy ennél is komolyabb próbatételnek vágott neki, hisz ő a hagyományos 8848 méter helyett az Everesting10k-t választotta, melynek a nevéből is kiderül, hogy itt tízezer méternyi szintet kell abszolválni. A „Tigris” becenéven ismert, korábban a dobogókői és a kékesi csúcstámadást is többször megnyerő kerekes a 10276 méternyi szintet 368,1 kilométer megtételével 15 óra 48 perc és 59 másodperc alatt abszolválta.
„Az ötlet sajnos a COVID-19 koronavírus-járvány megjelenése miatt született, az összes külföldi versenyem törlésre került, így próbáltam valami új kihívást találni és erre esett a választás – nyilatkozta a minap Gábor a velo.hu megkeresésére. – Reggel 4 óra 20 perckor indultam el a Két-Bükkfától. Igyekeztem rendesen enni és inni, körönként száz kalória bevitele volt a cél, minden másodikban pedig kétszáz kalóriát jutattam a szervezetembe. Olyan kilenc óra eltelte után kezdtem érezni, hogy nem esik már olyan jól. Ekkor leengedtem a wattot 200-ra. Ezt tartottam talán három körig, majd tovább engedtem. Aztán olyan 180 watt környékén stabilizálódott a szituáció. Ekkor már alig bírtam legyömöszölni a kaját és a folyadékot, de nyomtam, mert tudtam, hogy enni és inni kell. Viszont a helyzet csak egyre romlott. Ezt követően a tervezett élelmiszernek és folyadéknak már talán csak a harmadát tudtam letuszkolni. Összességében a kihívás utolsó harmada egy valódi horror volt. Iszonyatosan lassan telt az idő. Így utólag azt mondom, hogyha nem tűzöm ki előre a 10k-t célnak, akkor tuti megállok 8848-nál. Gondolom nem véletlen, hogy a 10k-t teljesítők száma csupán körülbelül a 10 %-a az Everestinggel próbálkozóknak, pedig elsőre nem tűnik nagy különbségnek. Az igazat megvallva viszont ez nekem még négy kört és két végeláthatatlan órát jelentett. Nem volt könnyű feladat. Mentálisan már nagyon a határon mozogtam, de végül sikerrel jártam.”