MTB

Visszatekintés 2019: az UCI kategóriás XCO versenyekről

A 2019-es szezonban hét UCI kategóriás hegyikerékpáros versenynek adott helyet hazánk, amelyek nagyban hozzájárultak a nemzet világranglistán elfoglalt helyéhez. Magyarország a nőknél és a férfiaknál is a 26. helyen zárt.

2019. április 28. II. Kanizsa Nagydíj XCO UCI C2

Az eseménynek ezúttal is a város szélén található nemzetközi szintű XCO pálya adott otthont. A versenyzőknek a rendkívül technikás – ugratókkal és sziklakerttel tarkított – útvonal adta kihívásokkal is meg kellett küzdeniük.

Az U19-es lányok versenyét Vas Kata Blanka (Merida Maraton Team-CST) nyerte Hebling Lili (VKE-Nelson Pepperl-Fuchs Team) előtt, így a két magyar lány 20 illetve 18 UCI ponttal gazdagodott.

A junior fiúk versenyében ennél azért jóval nagyobb küzdelem bontakozott ki, Baranyi Dávid Áron (Limitless Team-XCO Nagykanizsa) azonban tarthatatlannak bizonyult, így végül közel másfél perccel utasította maga mögé francia riválisát, míg a dobogó legalsó fokára Fülöp Ádám István (VKE-Nelson Pepperl-Fuchs Team) ért oda, de fontos pontokat szerzett a 4. helyen célba érő Gerely Attila (Crosskovácsi), az 5. Takács Máté (Cube-Csömör), a 7. Szabó Levente (Intercycling Team) és a 9. pozícióban záró Kosányi Péter Gábor (Focus Team Hungary) is.

A női elitben Benkó Barbara (Ghost Factory Racing) másfél perces előnnyel diadalmaskodott ezzel harminc világranglista pontot gyűjtve. A második Janka Keseg Stevkova (Szlovákia), míg a harmadik Buzsáki Virág (Pavé Cycling Academy) lett. A magyarok közül még pontszerző helyen zárt Király Katalin (Trek SE) és Seffer Judit (Meditech Sport Club), előbbi a hatodik, míg utóbbi a hetedik helyen végzett.

A férfi elit futamban kiválóan kapta el a rajtot Fetter Erik (Pannon Cycling Team), Palumby Zsombor (SVS Pro Team) és Parti András (Trek SE) triója, majd Parti a harmadik körben tovább is ment, végül pedig magabiztosan nyerte meg a futamot Palumby és Fetter előtt. Rajtuk kívül pontot szerzett a tizedikként célba érő Buruczki Szilárd (Cube-Csömör) is.

2019. május 11. VII. Villapark Vértes XCO UCI C2

Május második hétvégéjén ismét a Vértes, azon belül is Várgesztes volt a hazai hegyikerékpáros élet központja. A szervezők több maratoni távval várták a kupafutamok résztvevőit, miközben az esemény csúcspontjaként az olimpiai XCO elit női és férfi számaira került sor.

A három és fél kilométeres 110 méternyi szintet tartogató pályán nem volt könnyű dolga a résztvevőknek. A női elitben Benkó Barbara (Ghost Factory Racing) magabiztosan győzött, ezzel újabb harminc UCI világranglista pontot gyűjtve. A második helyen Király Katalin (Trek SE) zárt húsz pontot szerezve.

Az elit férfiak küzdelmében is a papírforma érvényesült Parti András (Trek SE) végül több mint három percet vert Fetter Erikre (PCCC), míg harmadikként az osztrák Philipp Wetzelberger (KTM/RC Friedberg Pinggau) gurult át a célvonalon. A magyar kerekesek a lehetséges 102 megszerezhető UCI pontból 93-at zsebeltek be.

2019. június 22-23. Restart MTB XCO UCI C1

A zalaegerszegi Restart fesztivál keretében került sor a Restart MTB XCO első kategóriás olimpiai kvalifikációs hegyi kerékpáros versenyre, ahol taroltak a magyar kerékpárosok.

A junior lányoknál Vas Kata Blanka szerezte meg az első helyet ezzel húsz UCI világranglista ponttal gazdagodva. A dobogó második fokára a szlovák Radka Paulechová, míg a harmadikra a francia Lena Marturier állhatott fel.

Egyedül az elit hölgyeknél nem tapsolhatott magyar győzelemnek a nagyérdemű, itt a szlovén Tanja Zakelj (Unior Devinci Factory Racing) győzött a lengyel Aleksandra Podgorska (Volkswagen Samochody Uzytkowe) és a cseh Jana Czeczinkarova (Mitas-Mercedes Benz Praha-Trek) előtt. A legjobb magyar a hatodik helyen záró Buzsáki Virág lett, de pontszerzőként zárt Schmidel Regina (7.), Cseh Veronika (8.) és Király Katalin (9.) is.

A junior fiúknál Baranyi Dávid Áron diadalmaskodott 20 UCI ranglista pontot szerezve, az osztrák Daniel Churfürst zárt másodikként, míg a cseh Jan Sindelar lett a harmadik. Negyedikként Takács Máté, nyolcadikként Szabó Levente, tizedikként pedig Kosányi Péter Gábor gurult át a célvonalon.

Az elit férfiaknál Parti András és Palumby Zsombor csatázott a győzelemért, olyannyira, hogy végül csak a sprint döntött, amit előbbi nyert meg ezzel hatvan UCI pontot is bezsebelve. Zsombor a második helyért negyven pontot kapott, míg a harmadik a francia Clément Auvin lett. A magyarok közül pontszerzőként ért még célba Fetter Erik (7.), Buruczki Szilárd (11.) és Borsos Benedek (13.) is.

2019. június 29. Csömör Kupa UCI C1

Nevezési csúcsot hozott a 2019-es XCO C1-es kategóriás Csömör Nagydíj.

A junior lányoknál Kiss Kata Emma győzött ezzel begyűjtve a húsz UCI világranglista pontot, míg a junior fiúknál Baranyi Dávid Áron diadalmaskodott, de az első tíz között zárt pontszerző helyen Fülöp Ádám István (5.), Gerely Attila (6.), Takács Máté (8.) és Szabó Levente (10.) is.

Az elit mezőnyben a tavalyi győztes lengyel Bartlomiej Wawak megvédte elsőségét, mögötte viszont már a hazai sztárok sorakoztak, az olimpikon Parti András, és az ifjú reménység Fetter Erik állhatott fel a dobogóra. A hazaiak büszkesége Valter Attila negyedikként zárt még a szintén csömöri nevelésű Dina Márton ötödik lett. A legjobb tízbe még Palumby Zsombor (7.) és Szatmáry András (10.) is odafért. A mezőny idén is hemzsegett a klasszisoktól, a verseny elsősorban az olimpiai kvótafutó-sorozat miatt kiemelt jelentőséggel bírt a külföldi versenyzők körében is.

Az elit hölgyeknél az osztrák Lisa Pasteiner (Ghost Factory Racing) zárt az élen, másodikként a lengyel Gabriela Wojtyla érkezett célba, míg a harmadik helyet Schmidel Regina szerezte meg, ezzel harminc UCI pontot gyűjtve. Buzsáki Virág hatodikként, míg Cseh Veronika tízedikként gurult át a célvonalon.

2019. szeptember 1. UCI MTB Marathon Series – Mátra Mountain Bike Maraton UCI C3

A Nemzetközi Kerékpáros Szövetség (UCI) naptárban szereplő Mountain Bike Series futamon közel kilencszázan álltak rajthoz a Mátraszentistváni Síparkban.

A Mátra Maraton idén is UCI C3-as besorolást kapott, így a MTB Series pontokon túl világranglista pontokat is gyűjthettek a felnőtt férfi és a felnőtt női kategória legjobb versenyzői. A férfiak között hosszú távon idén szlovák győzelem született: Tomas Višňovský (Ceska Sporitelna Accolade) 3:46:48-as idővel győzött az osztrák David Schöggl (KTM Pro Team) előtt. Legjobb magyarként a harmadik helyen Blazsó Márton (Mesterbike 575 Team) végzett.

A nők között szintén külföldi győzelem született: az osztrák Sabine Sonnen (PopaFlo Arbö Freistadt) közel negyed órát adott a nagy esélyes, szlovén bajnok Blaza Pintaricnak (Pintatim), aki 2:46:45 alatt teljesítette a 61 km-es távot. A legjobb magyar a bronzérmes Cseh Veronika (Alpinbike Team Giant Endura) lett.

2019. szeptember 14-15. Elimina Tour Nagykanizsa Grand Prix UCI C1

Magyarország első, teljesen épített pályáján 2019-ban már ötödik alkalommal rendezték meg az UCI kategóriás XCO versenyt. A Nagykanizsa külvárosi részén található Csónakázó-tó és a dombos, erdős terep remek lehetőséget kínál a versenyzőknek, hogy tudásukat nemzetközi mezőnyben is mérlegre tegyék.

A junior fiúk versenyét Baranyi Dávid Áron nyerte nyolc másodperccel megelőzve a szlovén Teo Pecniket, míg a dobogó legalsó fokára a szintén szlovén Jakob Klemencic állhatott fel. Baranyi mellett Fülöp Ádám István (4. hely) és Gerely Attila (5. hely) is fontos UCI pontokat gyűjtött.

A junior lányoknál Kiss Kata Emma és Hebling Lili osztoztak az első két helyen, ezzel 38 világranglista pontot bezsebelve.

A női elitben a lengyel Maja Wloszczowska (Kross Racing Team) diadalmaskodott Benkó Barbara (Ghost Factory Racing) és az olasz Giorgia Marchet előtt. Buzsáki Virág a kilencedik, míg Schmidel Regina a tizedik helyen zárt.

A férfi elitben szintén lengyel sikernek tapsolhatott a nagyérdemű, Bartlomiej Wawak (Volkswagen Samochody Uzytkowe MTB) győzött, az olasz Nadir Colledani (Bianchi Countervail) lett a második, míg Parti András zárt a harmadik helyen. Parti mellett Palumby Zsombor (15.) is pontszerző helyen végzett.

2019. szeptember 21-22. Pilis Kupa UCI C1

A piliscsévi pálya 4,5 km hosszú volt, körönként 190 m szintemelkedéssel. A technikai/frissítő zónát a versenyzők kétszer érintették a kör folyamán.

A múlt hétvége után sem talált férfi U19-ben legyőzőre Baranyi Dávid Áron, pedig itt már szlovén, osztrák és cseh ellenfele is volt, de ennek ellenére övé lett a 20 UCI pont. A nőknél csak két résztvevő (Kiss Kata és Várai Zita) indult ebben a korcsoportban, így a maximális UCI pontokat sem sikerült kiosztani, de harmincnyolcat így is szereztek.

A női elitben esélyesként indult Benkó Barbara (Ghost Factory Team), a pályát édesapja jelölte ki. Barbi végül ezüstérmes lett a lengyel Wloszczowska mögött másfél perc hátrányban, ezzel újabb 40 világranglista ponttal gazdagodva.

Férfi elitben a kanizsai győztes, lengyel Wawak volt megint a leggyorsabb, a legjobb magyar eredményt Parti András hozta, aki ezúttal nem állt dobogóra, mindössze egyetlen másodperccel maradt le onnan, így a negyedik helyen zárt. A további magyar résztvevők közül Palumby Zsombor 13., Dina Márton 17., Blazsó Márton 18., Buruczki Szilárd 19. lett, így ebben a futamban összesen 29 világranglista pontot gyűjtöttünk.

'Fel a tetejéhez' gomb