MKSZ hírek

Március elején MTB nemzeti alap bíróképzést tartottak

A bíróképzések kapcsán Tam Csilla – nemzetközi MTB bíró és oktató – nyilatkozott, mivel versenybírók képzésére és a továbbképzésekre ugyanúgy szükség van, mint a versenysportban az utánpótlás nevelésre. A képlet hasonló: egy körülbelül 20-50 fős bázisból, jó, ha egy bírót el tudunk juttatni nemzeti elit (ENC) illetve nemzetközi (UCI IC) szintig, mert az út hosszú és versenybíróként sem jön a siker magától, hanem tenni kell érte! Sok év munka, tanulás, gyakorlás, kitartás, alázat.

Hogy lehet valakiből nemzetközi versenybíró?

Itt is a piramis elv játszik, mint az élsportban. Szükség van egy viszonylag széles bázisra. Olyan alap képesítéssel rendelkező bírókra, akik kezdetben nemzeti C, később nemzeti B minősítésű bíróként tudnak működni a főbíró utasításait követve.

Kell, hogy legyen egy közép mezőny is. Ők a tapasztaltabb nemzeti A minősítésű bírók, akik kezdetben egy számukra megfelelő mentorral, később pedig már önállóan is tudnak főbíróként tevékenykedni kisebb létszámú nemzeti versenyeken. S közülük kerülnek ki azok, akik használható angol vagy francia nyelvtudással a Nemzeti Elit bírói vizsgára küldhetők. Az ilyen végzettséggel rendelkező bírókra számítunk a hazai rendezésű nemzetközi versenyeken, mint a UCI bíró asszisztense.

Az Nemzeti Elit a legmagasabb nemzeti szint, míg a UCI IC (International Commissaire) már nemzetközi szint. A közös bennük az, hogy a képzéseket és a hozzá kapcsolódó vizsgákat a UCI  felügyeli.  Kizárólag a Nemzetközi Kerékpáros Szövetség (UCI) felkérésre és általa akkreditált UCI Tutor tarthat ilyen képzéseket és csak ők vizsgáztathatnak. Ilyen UCI Tutor minősítéssel rendelkezem én is 2016 óta. A UCI IC képesítést pedig 2003-ban szereztem, 17 éve!

Kiből lehet Tutor?

Tutor képzésen és vizsgán meghívásos alapon vehetnek részt olyan UCI bírók, akik több éves nemzetközi tapasztalattal rendelkeznek, Világkupákon, Világbajnokságokon, akár Olimpián is tevékenykedtek bíróként, főbíróként továbbá van pedagógus vénájuk illetve előadói, oktatói, mentorálási tapasztalatuk. Nem szükséges pedagógus végzettség (én pl. idegenforgalmi közgazdász végzettségű vagyok) viszont az fontos, hogy a meglévő tapasztalatok mellett az illető megfelelően motivált is legyen, hogy át akarja és át is tudja adni a tudást. Oktatóként nem csak képzéseket tartunk és vizsgáztatunk, hanem részt veszünk a képzési anyagok összeállításában is.

Térjünk vissza a március 7-8-i MTB nemzeti alap bíróképzésre és írásbeli vizsgára, hol és hogyan zajlott?

A képzés még 2019 év végén meghirdetésre került a BringaSport web és FB oldalán. Első szűrőként a jelentkezőktől önéletrajzot és motivációs levelet kértem. Később a résztvevők megkapták a tananyagot és a képzésre már úgy kellett érkezzenek, hogy a szabályzatot nagyjából ismerik. Az egy napos alapképzés alatt ugyanis csak arra jut idő, hogy a szabályzat lényegét összefoglaljuk, szituációkkal illusztráljuk illetve lehetőség nyílik arra, hogy közösen megvitassunk a résztvevők által feltett egy-egy kérdést. Alap szinten nyilvánvalóan csak az alapokkal kell tisztába lenni. A finomhangolás később, főként a versenyeken egy-egy konkrét szituációban valamint a továbbképzéseken történik.

Az idei MTB alap képzésre március 7-én szombaton, az írásbeli és szóbeli vizsgára pedig március 8-án vasárnap került sor Budaörsön a Decathlon áruház egyik tárgyaló termében. Ezúton is szeretnék köszönetet mondani, hogy a termet a rendelkezésünkre bocsátották!

A 2020-as alap MTB bíróképzésen 13 fő vett részt és tett sikeres írásbeli, illetve szóbeli vizsgát, ezt követően jönnek majd a gyakorlati vizsgák.

'Fel a tetejéhez' gomb