MKSZ hírek

Versenynaptár újratervezés

Tisztelt Versenyszervezők!

Az UCI döntéséhez kapcsolódva, a koronavírus-járvány okán március 11-én elrendelt veszélyhelyzet miatt az MKSZ is felfüggesztette és törölte a versenyeket a naptárából május 31-ig, illetve további értesítésig.

Az idei év újratervezését azonban még bizonytalan kezdődátummal, de elkezdi a szövetség és folyamatosan egyeztetni fogunk a versenynaptár  kapcsán a szervezőkkel. A nemzetközi szövetséghez hasonlóan az MKSZ Versenynaptár tekintetében előnyt élveznek a következő kategóriák prioritási sorrendben: UCI versenyek, MKSZ OB, MKSZ MK, MKSZ Akkreditált kategória. A versenynaptár újratervezésének eredményét majd akkor tudjuk nyilvánosan közölni, ha megszűnik a veszélyhelyzet és az ehhez kapcsolódó korlátozások, valamint a módosított naptárat az MKSZ elnöksége jóvá hagyja.

Kérjük ezért a szervezőket, hogy a veszélyhelyzet 2020. március 11-i kihirdetésétől a 2020. május 31-ig a naptárban jelenleg törölve jelzéssel szereplő versenyeik kapcsán a versenyszervezői információs oldalon nyitott új – Versenynaptár újratervezés – fülön található űrlap segítségével nyilatkozzanak a versenyükkel kapcsolatos további terveikről  (végleges törlés, elhalasztás még bizonytalan időpontra, tervezett új időpont). Az oldalon zárt körben elérhető naptár is található, melyen a nyilatkozatot követő maximum 48 órán belül megjelenik majd a tervezett új időpont, hogy könnyebb legyen összehangolni az év hátralévő részében összetorlódó verseny-időpontokat.

INFORMÁCIÓ/VERSENYSZERVEZŐKNEK

A nyilatkozattételi kérés a következő versenyeket érinti jelenleg:

2020.03.14 MKSZ KIDS-CROSS – 3. forduló
2020.03.15 FACTORY ARENA BMX Évadnyitó Verseny
2020.03.15 Tamási Hegyi Kupa 2020
2020.03.22 IPARK KUPA – Tour de Pécs – 1. futam
2020.03.21 Tatai Torna
2020.03.21 Veres BMX FLATLAND JAM 2020
2020.03.22 VITANIKA ELEMInator – 3. futam
2020.03.28 Visegrád Nagyvillám MTB és terepfutó Challenge
2020.03.29 I. Gran Gella Giro Kupa
2020.04.04 VIII. Villapark Vértes XCO
2020.04.04 XXV. Nyílt Teremkerékpár Országos Bajnokság
2020.04.04 kerékvár-BÉKÁS Időfutam – Egyetemi Időfutam OB
2020.04.04 MKSZ KIDS-CROSS – 4. forduló
2020.04.04 BMX Magyar Kupa – 1. forduló
2020.04.05 BMX Magyar Kupa – 2. forduló
2020.04.05 X. Villapark Vértes Maraton
2020.04.11 XXVII. Stop Cukrászda Időfutam
2020.04.18 MKSZ KIDS-CROSS – 5. forduló
2020.04.18 Visegrád 4 Kerékpárverseny
2020.04.18 V4 Pannonhalma Prológ
2020.04.19 Crosskovácsi XCO C2
2020.04.19 V. SEFAG KELLYS ZSELIC MARATON
2020.04.19 Magyarország Hegyi Bajnoksága 2020
2020.04.25 VI. Brigetio MTB Maraton
2020.04.25 – 04.26 V. Tour de Ajka
2020.04.25 Megafon Földrengető XCM
2020.04.26 Borsod MTB Bajnoka 2020 – I. futam
2020.04.26 XX. Péti Nagydíj
2020.04.26 III. Kanizsa Nagydíj XCO
2020.05.01 222 Börzsöny Ásza
2020.05.01 König Units Balmaz Nagydíj Kerékpárverseny
2020.05.02 Országúti Kerékpár Diákolimpia Országos Döntő
2020.05.02 BalatonMTB Maraton
2020.05.03 XVII. Kínok Kínja kerékpáros mezőnyverseny
2020.05.09 – 05.11 Giro d’Italia – Grande Partenza Hungary
2020.05.13 – 05.17 Tour de Hongrie 2020
2020.05.16 VelenceBike Országúti Maraton RT55/HT130
2020.05.17 Orfűi Kritérium
2020.05.17 VelenceBike MTB Maraton RT/KT/HT
2020.05.23 Strt Lf Jam III. (Zimányi Gergely Emlékverseny)
2020.05.23 IV. YETI Kupa
2020.05.23 McDonald’s Bringamánia Tour de Balaton
2020.05.23 III. Street Life Jam – Zimányi Gergely Emlékverseny
2020.05.23 MTB Diákolimpia Döntő
2020.05.23 Csákvár MTB Maraton
2020.05.24 VIII. Gömör Kupa
2020.05.24 Tour de Gyömrő – Egyetemi Országúti OB
2020.05.30 BAKONYERDŐ MARATON
2020.05.30 Pálháza BikeTrial MK
2020.05.30 III. Nyíregyházi Sport Contest
2020.05.31 Zóárd Napi Kerékpárverseny

Kapcsolódó hírek

Back to top button
Close
Close
X
X