BMX Freestyle

Szepesi Tibor rövid pihenő után újra a pályán

A magyar BMX válogatott versenyzője, Szepesi Tibor közel 2 hónapja tartózkodik Amerikában, ugyanis 2020-as szezonjára való felkészülését a sportág legendás ikonjával, Daniel Dherssel, illetve a BMX közösség kiemelkedő képviselőivel kezdhette meg.

Tibi karrierjének eddigi legnagyobb és leghosszabb kihívásáról már két cikkben beszámoltunk, most pedig elhoztuk nektek a folytatást. Nézzük, hogy mi történt a magyar sportolóval az elmúlt két hétben Holly Springsben.

A Daniel Dhers Action Sports Complex, ahol Tibi felkészülését folytatja átalakításon esett át, ezért közel két hétig zárva volt. A pálya újbóli megnyitása után egy még erősebb helyszín született meg.

„Nagyon jó lett. Természetesen eddig is imádtam itt edzeni, de most még inkább. Úgy érzem ez jobban fekszik nekem. Az előző kialakítás kicsit zsúfolt volt, most sokkal letisztultabb. Igazi FISE erősségű lett. Az első gyakorlás előtt azt hittem, hogy gyengébbé vált, viszont éppen ellenkezőleg. Minden megvan benne, ami ahhoz kell, hogy eredményes legyen az itt folytatott munka.” – osztotta meg velünk a 23 éves sportoló.

Mondhatni pont jókor jött a kényszerpihenő, éppen az átalakítások előtt Tibi lecsukta a vállát, amikor rosszul landolt egy trükkből.

„Szerencsére már teljesen jól vagyok. Nem ugrott ki, hanem csak egy izom húzódott meg. Voltam az amerikai csapat orvosánál, aki betépelte és adott pár gyakorlatot, hogy minél gyorsabban a régi formájában legyen. A személyi edzőm és mentorom, Veres Márk is végig támogatott. Mutatott pár gyógytornai feladatot és folyamatosan mellettem volt, amiért nem lehetek eléggé hálás.” – folytatta Tibi.

Persze ez a két hét sem telt el izgalmas program nélkül.

„Igyekeztem pihenni és feltöltődni. Gyakorlom az angolt. Most már elértem, hogy merek beszélni. Az elején volt bennem egy kis tartás. Természetesen még most sem mondok mindent tökéletesen és a szókincsem sem a legváltozatosabb, viszont jól megértem a srácokat. Sokat beszélgetünk, viccelődünk. Még közel egy hónapot leszek itt, szóval ez ennél már csak jobb lesz.

 Akinél lakom, kijött hozzá az anyukája, valamint az egyik barátnője és meghívtak magukkal Washingtonba. Iszonyatosan élveztem. A város gyönyörű volt, viszont -6 fok. Ez meglepett. Nem igen voltam rá felkészülve és egy kicsit meg is fáztam, de szerencsére semmi komoly.” – zárta gondolatait a magyar rider.

Forrás
Szöveg és képek: Farkas Kitti - Sportivo

Kapcsolódó hírek

Back to top button
Close
Close
X
X