BMX Freestyle

Szepesi Tibi Daniel Dhers pályáján készül 2020-ra

Amerikából jöttem - I. rész

Szepesi Tibi 2020-as szezonja hatalmas ugrással vette kezdetét, ugyanis versenyfelkészülését Amerikában, azon belül is a többszörös X Games győztes, UCI világbajnok Daniel Dhers társaságában töltheti el. A magyar válogatott sportoló számára igen eseménydúsnak ígérkezik az elkövetkezendő pár hónap.

Tibi Floridába érkezett meg, ahol egy hetet töltött el. Innen pedig irány Holly Springs, azon belül is Daniel Dhers Action Sports Complex, mely felkészülési időszakának fő bázisa lesz.

„Teljesen olyan érzésem van a repülő landolása óta, mintha egy amerikai filmben lennék. Amerika nagyon más világ. Itt kilép az ember a komfortzónájából és egy még komfortosabba lép át.” – kezdte élménybeszámolóját a fiatal sportoló.

Az első hét főleg az átállásról, illetve az elkövetkezendő időszakra való felkészülésről szólt. Az időzóna béli eltérés, a hosszú utazás, valamint a soron következő események fényében nem is meglepő, hogy az első pár napot inkább egy aktív „nyaralásnak” lehetett betudni.

„Sok programon vettünk részt. Voltunk sport autózni, helikopterezni, mocsárban krokodilokat nézni, úsztunk… Ténylegesen nyaraltunk egy kicsit. Természetesen a BMX-em is előkerült. Amikor megérkeztünk sajnos szeles, esős idő volt, így az első pár napban nem tudtam pályára menni, hiszen Florida nem a fedett helyekről híres, azonban ahogy az idő engedte már be is adtam az első trükköket.”

Ahogy annak lennie kell kellemetlenebb pillanatokból is kijutott. Tibi kiérkezés után szembesült az információval, hogy az általa lefoglalt autó elromlott, így nem tudja használni. Sajnálatos módon az USA nem az az ország, ahol autó nélkül könnyedén boldogul  az ember, hiszen a nagy távolságok, illetve a gyenge tömegközlekedés ellehetetlenítette volna a kint tartózkodást. Egy hetes huzavona, valamint egy 400 km-es út után ez a probléma is megoldódott. A „nyaralás” végével pedig irány a kemény edzés. Tibi számára most indul meg a feszített felkészülés.

„A fő hangsúlyt három dologra teszem: erőnlét, pályán nyújtott teljesítmény, valamint a kiegészítő elemek stabilitása, ami magába foglalja az étkezést, regenerálódást, vagyis a megfelelő alvást, pihenést… Ezek adják azt a stabil alapot, hogy ki tudjam maxolni azt, ami bennem van. Pontosan még nem tudom, hogy hány edzésem lesz egy nap, mennyit fogok bírni, viszont azt már most tudom, hogy nagyon kemény lesz. Szerencsére semmi másra nem kell koncentrálnom, sem a sulira, magánéleti problémákra…. Teljesen stabil minden körülöttem, így minden adott ahhoz, hogy az elvárásaimnak megfelelően tudjam teljesíteni ezt a szakaszt.” – zárta gondolatait a válogatott rider.

Forrás
Szöveg és képek: Farkas Kitti – Sportivo.hu
'Fel a tetejéhez' gomb