Országút

Illusztris versenyek között az ifjúsági világkupa-viadal

A három országúti mezőnyversenyből és egy egyéni időfutamversenyből álló Visegrad 4 Juniors olyan neves versenyekhez csatlakozik, mint a Gent-Wevelgem, vagy a Párizs-Roubaix. A Nemzetközi Kerékpáros Szövetség mindig is próbált nagy hangsúlyt fektetni a fiatalok versenyeztetésére. 2007-ben is ennek szellemében hívta életre a sportág irányító szervezete a Nemzetek Kupája elnevezésű versenysorozatát, melynek elsődleges célja a fiatal kerékpárosok fejlődésének elősegítése. A sorozatot ma már külön rendezik meg a junior, vagyis az ifjúsági korú fiúk és lányok, valamint az U23-as fiúk korosztálya számára.

2020-ban sporttörténelmi sikert elérve Magyarország is csatlakozik a Nemzetek Kupája sorozathoz, mégpedig a junior, vagyis az ifjúsági országúti világkupa eseményeihez. Ennek keretében a sorozat kilencedik állomásának adhat otthont Nyíregyháza és környéke, amely egyben azt is jelenti, hogy a nemzetközi korosztályos versenyek egyik kiemelt viadalát a sportág történetében először fogadhatja magyarországi település.

A Nemzetek Kupája egynapos és többnapos versenyeket is tartogat, Magyarországon egy háromnapos megmérettetésre kerül sor. A viadalok között olyan események is megtalálhatók, mint a legendás utánpótlás klasszikus a Gent-Wevelgem, a Párizs-Roubaix, vagy éppen az egyik legfelkapottabb ifjúsági többnapos, a cseh Junior Békeverseny.

Az ifjúsági országúti világkupán csak nemzeti válogatottak és vegyes, úgynevezett mixcsapatok indulhatnak. A szervezőknek azonban minden esetben előnyben kell részesíteniük az előző év junior nemzeti ranglista első huszonöt helyezettjét. Érdekes módon ebben a diszciplínában sokkal nagyobb presztízzsel bír a nemzetek közötti összevetés megnyerése, mint az egyéni cím. A csapatoknak minimum négy maximum hat főt áll módjukban nevezni az egyes viadalokra.

Két keréken, megállíthatatlanul

„Unstoppable” címmel elkészült az országúti kerékpáros ifjúsági világkupa 2020. évi magyarországi versenyének hivatalos zenéje. A július 24-26. között sorra kerülő háromnapos viadal főbb helyszínei is láthatók a zenére összevágott videóban.

Az elektronikus dance stílusú felvétel egy fiatal magyar zenei producer, Oliver A. Fox (Sipos Ádám Olivér) szerzeménye, aki Uplander (Felföldi Zsolt) közreműködésével készítette el az alábbi videóban is hallható változatot, amely az Original Version verziónevet kapta. A dalt is egy fiatal, nevezetesen TiMo (Molnár Tímea) énekli. Maga a videó a V4 Kerékpárverseny, valamint a V4 Special Series versenyein készült felvételekből készült. Utóbbiakon a versenyzők a Visegrad 4 Juniors útvonalán is tekertek, így az ifjúsági világkupa 2020-as magyarországi versenyének főbb helyszínei is láthatók.

A 2020-as ifjúsági országúti világkupa állomásai:

  • Március 29.: Gent-Wevelgem – GP André Noyelle (Belgium)
  • Április 12.: Paris-Roubaix Juniors (Franciaország)
  • Május 7-10.: Junior Békeverseny (Csehország)
  • Május 23-24.: Center Morbihan Trophy (Franciaország)
  • Május 28-31.: Tour of the Pays du Vaud (Svájc)
  • Június 11-14.: LVM Saarland Trofeo (Németország)
  • Július 4.: GP General Patton (Luxemburg)
  • Július 14-19.: Tour of Abitibi (Kanada)
  • Július 24-26.: Visegrad 4 Juniors (Magyarország)
  • Augusztus 28.: Szeptember 1. – DMZ Tour (Dél-Korea)

Kapcsolódó hírek

Back to top button
Close
Close