BMX Freestyle

Hazánk is képviseli magát Kínában

Az elkövetkezendő két hétben Kína, azon belül is Chengdu ad otthont a BMX társadalom színe-javának, ugyanis egymást követően két neves versenyt is rendeznek a helyszínen. Október 30-a és november 3-a között a FISE World Series utolsó megállóján mérik össze tudásukat a sportolók, majd november 6–10. között a UCI Urban World Championship – UCI BMX Freestyle Világbajnokság teszi fel azt a bizonyos pontot az i-re.

Kis hazánk számára nagy jelentőséggel bírnak a kínai események, ugyanis mind a két rendezvényen van magyar résztvevőnk, akiért szurkolhatunk. A FISE-en Szepesi Tibi, míg a UCI Urban World Championshipen Josa Danny lép pályára magyar színekben.

„Nagyon boldog vagyok, hogy részt vehetek a FISE Világkupa sorozat záró versenyén. Ide azok a riderek tudtak eljönni, akik legalább 50 olimpiai pontot megszereztek már. Igen erős és nagy mezőnyre számítunk. A pályával kapcsolatan kettős érzelmeim vannak, ugyanis vannak rajta olyan elemek, amiket kimondottan kedvelek, illetve olyanok is, amiket annyira nem használok. Erről részletesebben majd a gyakorlást követően tudok mesélni. A célok tekintetében szeretnék a TOP 50-ben végezni. Ennek érdekében kicsit átalakítottuk a felkészülésemet. Nem tanultam új trükköket, hanem a dinamikára és a pontosságra fektettük most a hangsúlyt. Egy speciális étrendet követtem, amit igen nehéz volt betartani, mert sok lemondással járt, azonban a célunkért mindent megteszek…” – nyilatkozta a magyar válogatott sportoló a megmérettetés előtt.

Szepesi Tibi – Megtiszteltetés volt az országomat képviselni

Szerdai nappal hivatalosan is kezdetét vette a FISE Világkupa Sorozat záróeseménye. A kemény munka, lemondás, elkötelezettség és alázat mindig meghozza az eredményét. Ezen példa élő bizonyítéka Szepesi Tibi, a fiatal hajdúböszörményi rider, aki karrierje eddigi legnagyobb kihívásán vesz rész éppen. A szerdai pályabejárást követően csütörtökön élesben is ringbe szállhatott a TOP helyezésekért.

„Volt egy kis kavarodás az időmérő előtt. Ebben nagy szerepe volt az esőnek és az internet hiányának. Nem éppen tudtuk, hogy mi is lesz egészen pontosan. Az utolsó információnk az volt, hogy majd pénteken megyünk az idő miatt. Egyszer azonban szóltak a szervezők, hogy fél óra és mi jövünk. Így nem sok időm volt fejben felkészülni. A versenykörömet sem száz százalékosan tudtam összerakni, mert úgy volt, hogy van még egy óra gyakorlásom a kvalifikáció előtt, viszont ez elmaradt.” – kezdte elemzését válogatott sportoló.

A nagy kavarodás, valamint a bizonytalanság ellenére Tibi közel tökélestes két percet teljesített. „Maga a „kvali” nagyon jól sikerült. Az összes olyan trükköt sikerült beadnom, amit elterveztem, nem akadtam meg a boxon, gördülékenyen, folyamatosan mentem, jó magasságban voltam… Szerintem szuper volt. Az első körben lecsúszott a lábam a pedálról a vizes cipő miatt, viszont más hibám nem volt.” – folytatta Tibi. A riderek négy csoportban teljesítik a kvalifikációt. A szombati elődöntőbe az első 24 rider juthat be.

„Nagyon nehéz Kínában versenyezni. Hatalmas a szmog, a menetem előtt esett az eső és nagyon hideg volt. Éppen ezek miatt a versenyközömben nem a legnehezebb trükkjeimet pakoltam össze, hanem úgy alakítottam ki, hogy gyorsan menjek, közepes erősségű trükkökkel és ide-oda beszúrtam egy -egy nehezebb mozdulatot.

Nagyon jó érzés volt a válogatott mezben menni. A hazámat képviselhettem. Amikor kimondták a nevemet és begurultam azt éreztem, hogy már alapból győztes vagyok, mert itt lehetek, van két percem, ami csak az enyém. Hatalmas élmény volt. Köszönöm.! Külön kiemelném a Magyar Kerékpár Szövetség támogatását, mely hatalmas plusz erőt adott nekem. Végtelenül hálás vagyok.” – zárta gondolatait a világkupa magyar résztvevője.

A részletes FISE program ITT található!

A UCI BMX világbajnokságon az országok az eddig összegyűjtött pontok alapján nevezhettek. Magyarország jelenleg ezen a tabellán a 21. helyen áll, így egy embert nevezhettünk erre a megmérettetésre, név szerint Josa Dannyt.

„Az, hogy egy ilyen lehetőséget és megtiszteltetést kaptam, hogy egyedüli magyarként képviselhetem az országomat a VB-n számomra még most is hihetetlen. Nem tudom elégszer megköszönni a belém vetett bizalmat. Büszkén fogom viselni a magyar mezt a pályán Kínában.” – osztotta meg velünk Danny.

A világbajnokság részletes programja ITT található!

Szerző
Írta: Farkas Kitti – Sportivo.hu
'Fel a tetejéhez' gomb