Kerékpársport hírek

Szervátültetett kerékpárosok a XXII. World Transplant Games-en

A 60 ország részvételével megrendezett, XXII. Szervátültetettek Világjátékán a magyar csapat összesítésben az előkelő 8. helyen végzett Newcastleban. Európai országként egyedül csak a házigazda, Egyesült Királyság tudott Magyarország elé kerülni az éremtábla első helyét megszerezve.

A Magyar Szervátültetettek Szövetsége büszke, hogy versenyzői a rendkívül erős mezőnyben, 11 sportágban, 18 arany-, 26 ezüst-, 33 bronzérmet szereztek. A világversenyen több mint 2300 szervátültetett sportoló vett részt. A hazai csapatot 54 sportoló — 32 vese-, 9 máj-, 3 kombinált vese- és máj-, 1 tüdő-, 3 szív- és 6 csontvelő átültetett— alkotta, akik 11 sportágban álltak rajthoz, korosztályos bontásban (tenisz, tollaslabda, triatlon, úszás, asztalitenisz, atlétika, kerékpár, bowling, darts, petanque, röplabda).

Mezei Gergő kétszeres vesetranszplantált atléta: első veséjét 2005-ben kapta, amellyel  majd 10 évig élt közel teljes életet, rendkívül sikeres sportoló lett belőle, minden hazai- és nemzetközi versenyen dobogóra állhatott. 2014-től három évig művese kezelésre járt, majd 2017-ben ismét esélyt kapott: nővére felajánlotta neki az egyik veséjét. A sikeres veseátültetés után ismét visszatért a versenyszerű sportoláshoz és ebben az évben újra a Magyar Szervátültetett Válogatott tagja lehetett.

A Szervátültetettek Világjátékán:

  • az 5 km-es utcai futáson bronzérmet szerzett,
  • ugyanezen az 5 km-es futáson a csapatok versenyében a bronzérmes csapat futója volt,
  • a 800 méteres síkfutásban a 4. helyen végzett,
  • az 1500 méteres síkfutásban is a dobogó harmadik fokára állhatott.
  • tagja volt a 4 x 100 méteres férfi futóváltónak, amely bronzérmes lett,
  • valamint a 4 x 400 méteres férfi futóváltónak, amely az ötödik helyen érkezett célba.
  • a 30 km-es országúti kerékpár futamban bronzérmet,
  • a 10 km-es utcai időmérő kerékpár futamban ezüstérmet szerzett.

Gergő – akinek edzője Orendi Mihály – mérlege 5 bronzérem és 1 ezüstérem ezen a Világjátékon.

A csanádpalotai Déri Dávid 30 éves, 14 éve májtranszplantált, a Trappancs Egyesület és az FTC Triatlon csapatának a versenyzője. Virtuális triatlonban indult, ami azt jelenti a Szervátültetettek Világjátékán, hogy az első versenynapon 5 km-t futott (utcai futás), melyen negyedikként érkezett a célba, valamint ugyanennek a versenynek a csapatverseny részében a bronzérmes futócsapat tagja volt,  a második versenynapon a 10 km-es kerékpár időfutamon kilencedikként ért célba, majd a harmadik versenynapon 400 méter gyorsúszásban negyedik lett, mely eredményekkel a korosztályos triatlon verseny világbajnoka lett: a dobogó legfelső fokára állhatott.   Dávid ezenkívül még 50 méter pillangóúszásban az ötödik helyen ért célba, majd 100 méter mellúszásban a hatodik lett. Edzője: Dr. Pécsi Annamária

A magyar csapat a kezdetek óta az élvonalban szerepel a nemzetek összesített pontversenyében, az alábbiakban Mezei Gergő beszámolója olvasható a versenyről:

“Rendkívül sokat készültem az időfutamra, alapvetően jó tempó menő vagyok, így reméltem, hogy talán végre nem egy technikás időfutam pályát jelölnek ki a szervezők, ezt alapvetően csak egy jó átlag miatt vártam. Már a felkészülés második felében, tudtuk, hogy a newcastlei világbajnokság pályája folyó parton lesz, így várható volt némi szél. A versenyt megelőző 3 hétben kikerült a végleges pályarajz, innentől bizakodó voltam, mert egy 5 km-es pályába, amin két kört kellett teljesítenünk bekerült 3 db visszafordító, 4 db 90 fokos kanyar és néhány technikás rész is. Alapvetően technikás, bevállalós versenyzőnek tartom magam, mikor kimentünk bejárni a pályát, döbbentem rá, hogy milyen nehéz dolgunk is lesz. 
Körönként 2x átmentünk egy hídon is és a folyó mindkét partján tekertünk, folyamatosan forgott a szél, tovább nehezítve a versenyzők dolgát. Pályabejáráson egyszer majdnem kivitte alólam a kerékpárt, így a teli kereket nem erőltettem. A verseny napján az előkészületek jól sikerültek, a csapatból többen segítettek a rajt előtt, és a melegítésen, hogy minden a helyére kerüljön. 
1 perc a rajtig, ülök a bringán, az indító bíró picit nehezen találta az egyensúlyi pontomat, de végül is beálltunk. Elrajtoltam, próbáltam okosan kezdeni, kicentiztem minden kanyart és próbáltam a leghamarabb elérni az utazó sebességet a kigyorsítások után, nem unatkoztam, vagy egy újabb kanyar jött, vagy a szél fordult, vagy egy macskaköves rész következett. Azon kaptam magam, hogy az első kör kész, innentől nem volt pardon, próbáltam a sebességekre még rápakolni kicsit, vagy legalább is nem rosszabbat menni, az utolsó 1 kilométeren pedig ki adni mindent, ami maradt. Egy szűk részen beértem egy előttem induló versenyzőt, szerencsére úgy tudtam megelőzni, hogy nem tartott fel, jött egy utolsó igen technikás rész és a cél. Két tiszta kört tudtam menni, ahogy picit összeszedtem magam, jött az infó, hogy második időt mentem, innentől még kicsit izgultunk, hogy más ne jöjjön be elém.
Mint tudjatok sikerült megtartani a második helyet, ezzel egy csodálatos világbajnoki ezüst érmet szerezve a magyar kerékpár sportnak. Remélem még sok ilyen és ehhez hasonló eredmény születik a jövőben! Hajrá, magyar kerékpársport!”
Szerző
Fotók: Magyar Szervátültetettek Szövetsége és Brigee Photography
'Fel a tetejéhez' gomb