BMX Freestyle

World Urban Games 2019 Budapest

Nagy megtiszteltetésben volt része Magyarországnak 2019. szeptember 13–15-e között, ugyanis első ízben fővárosunk adhatott otthont az Utcai Sportok Világjátékának, a World Urban Gamesnek.

A GAISF (Nemzetközi Sportszövetségek Szövetsége) égisze alá tartozó, három napos sporteseményen, ahogy arra a nevéből következtetni lehet, az utcai sportok kerültek előtérbe. Többek között Parkour, Breaking, 3×3 Kosárlabda, Laser Run, Indoor Rowing, Flying disc és BMX Freestyle, illetve Roller Freestyle versenyszámokban mérhették össze erejüket, kitartásukat és ügyességüket a világ számos országából érkező versenyzők. A rendezvény előkészítésében az illetékes hazai sportszövetségek is részt vettek, beleértve a Magyar Kerékpáros Szövetséget is.

Magyarországot BMX Freestyle szakágban egy versenyző képviselhette a nemzetközi mezőnyben. A hosszú idő óta Amerikában élő, és ott versenyzőt Jósa Dániel, a magyar versenyzőknek szervezett pénteki kvalifikációs versenyt megnyerve vívta ki a lehetőséget, hogy megmérettesse magát a profik között. A három napos rendezvényen összesítésben Jósa Dánielnek végül a 15. helyezést sikerült elérnie, amivel egy hajszállal maradt el csupán a döntőbe jutást jelentő 12-ik helyezéstől. Az általa elért 15. helyezés egy ilyen mezőnyben páratlan eredménynek mondható.

A többi magyar indulónak sem kellett azonban szégyenkezni, hiszen mindannyiuk a sportág iránti elhivatottságáról tett tanúbizonyságot, elszántan és félelmet nem ismerve mutatták be trükkjeiket a hazai viszonylatban óriási pálya elemein. A közönség, sőt, még a szakavatott külföldi versenyzők is elismeréssel tapsoltak a bemutatott kunsztok láttán.

A magyar versenyzők pénteki kvalifikációs versenyének eredménye a következőképp alakult:

Helyezés Név Pontszám
1 Jósa Dániel 84.00
2 Vukman Márk 78.00
3 Becsei Ádám 73.40
4 Szepesi Tibor 72.80
5 Cservenák Csepel 72.20
6 Ujváry Zoltán 70.00
7 Józsa Milán 68.20
8 Bajczik Péter 66.20
9 Zöld Gergő 62.40
10 Rajki Gergő 61.80
11 Harmati Alex 58.00
12 Almássy Benedek 55.80
13 Gál Tamás Dávid 55.40
14 Gyurán Márton 55.00
15 Kempf Patrik 51.00
16 Bilka Ádám 49.00
17 Molnár Bence 48.60
18 Vajda Márton 41.00
19 Kovács Tamás 38.40
20 Náhlik Péter 36.60
21 Novák András 36.40
22 Varró Áron 35.00
23 Polacsek Kende Péter 30.80
24 Finta-Szücs Szilveszter 28.80
25 P.Nagy Tamás 0.00

Sok sportág a közönség számára is kipróbálható volt, ezzel is bátorítva az embereket, hogy akár versenyszerűen, egyesülethez csatlakozva is elkezdjék űzni az adott sportot. A Magyar Diáksport Szövetségnek köszönhetően, együttműködve a budapesti iskolákkal és testnevelőkkel, szervezett keretek között több száz iskolás korú gyermek fordult meg és próbált ki különböző sportokat a rendezvény ideje alatt.

Összességében kijelenthető, hogy minden, a WUG-on szereplő sportág sikerként könyvelheti el a rendezvényt, hiszen amellett, hogy remek eredmények születtek, megismertethették ezeket az eddig kevésbé elterjedt sportokat a nagyközönséggel.

Bízunk benne, hogy a World Urban Games hatására egyre több fiatal próbálja ki az utcai sportokat, beleértve természetesen a BMX Freestyle-t és ezt követően a hazai utánpótlás-korú versenyzők száma, illetve az érdeklődés a BMX-ezés iránt növekedni fog.

A Magyar Kerékpáros Szövetség ezúton szeretne gratulálni minden versenyzőnek, a látványos bemutatókért, az elért eredményekért, és természetesen a szervezésben közreműködő személyeknek és szervezeteknek is köszönjük, hogy elhozták hazánkba ezt a látványos sporteseményt.

'Fel a tetejéhez' gomb