MTB

Holnap kezdődik a MTB világbajnokság Kanadában

A kanadai Mont Saint Anne-ben, augusztus 28-i és szeptember 1-je között megrendezésre kerülő MTB világbajnokságra a magyar nemzeti válogatott kilenc fős versenyzői kerettel (Benkó Barbara, Buzsáki Virág, Schmidel Regina, Vas Kata Blanka, Parti András, Dina Márton, Palumby Zsombor, Fetter Erik és Baranyi Dávid Áron) indul.

A csapat augusztus 22-én tervezett elindulni, abból a megfontolásból, hogy elegendő idő álljon rendelkezésre az utazási időből és időeltolódásból adódó fáradtság leküzdésére. Ekkora versenyzői létszámmal, a tengerentúlra magyar válogatott még nem indult útnak, a két szövetségi kapitány, Benkó László és Juhász Zsolt először tudott ekkora különítménynek lehetőséget adni. Az élet már a kiutazás első pillanatában kihívás elé állította a csapatot, ugyanis az utazás reggelén a repülőjáratunkat géphiba miatt törölték.

A rendkívül kimerítő utazást követő délelőtti érkezés ellenére lelkesen raktuk össze a kerékpárokat, és mindenki megindult egy rövid átmozgató edzésre. A kényelmes szállás, és a minden igényt kielégítő ellátás adta alapokon a csapat kedélye folyamatosan javult a 36 órás utazást követően. A második nap délelőttjén a versenyzők már két- illetve háromórás edzéseket tartottak. Szívmelengető érzés volt látni nemzetünk legjobbjait a vadonatúj válogatott mezben, ahogy viccelődve, egymást átkarolva beálltak egy csoportképre. Délután, egy közös gyalogos pályabejárást tartottunk. Benkó Barbara, Parti András és Juhász Zsolt már visszatérő “vendégek” ezen a pályán, így a többiek az ő elmondásaik és véleményük alapján is igyekeztek tanulni a pálya kihívásairól. A versenyzők, a nehéz részeken sokat időzve keresték az ideális nyomvonalakat, váratlan esemény esetén a menekülő utakat. Persze a pálya némileg változott, így mindenkinek tartogat újdonságot.

Parti András, aki korábban többször is versenyzett már ezen a pályán kiemelte, hogy könnyebb nem lett, és most talán a legtechnikásabb pálya az évben. A legtöbbek csatlakoztak ehhez a véleményhez. Benkó Barbara azt hangsúlyozta, hogy felfelé és lefelé is egyaránt nehéz a nyomvonal, melynek fő veszélye a versenyzőre nézve, hogyha fölfelé túlzottan ereje végére ér, az utána következő, szinte kivétel nélkül meredek, sziklás és gyökeres lejtőn komoly sérülést okozó bukást szenvedhet el. A fiatalabb versenyzők kiemelték: örülnek a lehetőségnek, hogy itt lehetnek, tetszik nekik a pálya, egyforma lelkesedéssel és bizakodással beszéltek az előttük álló kihívásról. A nemzetközi tapasztalat minden versenyzőnk mögött ott áll, így a szükséges magabiztossággal várják a megmérettetést, noha egyeseknek világbajnoksági szereplése ez lesz az első.

PROGRAM – magyar idő szerint

Augusztus 28. (szerda)
18:30 Cross-country Team Relay World Championships – A magyar csapat tagjai: Parti András (elit), Fetter Erik (u23), Benkó Barbara (elit), Baranyi Dávid Áron (junior), Vas Kata Blanka (junior )

Augusztus 29. (Csütörtök)
19:00 Women Juniors Cross-country Olympic World Championships – Vas Kata Blanka
21:00 Men Juniors Cross-country Olympic World Championships – Baranyi Dávid Áron

Augusztus 30. (Péntek)
21:30 Men Under 23 Cross-country Olympic World Championships – Fetter Erik

Augusztus 31. (Szombat)
16:00 Women Under 23 Cross-country Olympic World Championships – Buzsáki Virág, Schmidel Regina
18:15 Women Elite Cross-country Olympic World Championships – Benkó Barbara
20:45 Men Elite Cross-country Olympic World Championships – Dina Márton, Palumby Zsombor, Parti András

Élő közvetítés ezen a linken érhető majd el: https://www.redbull.com/int-en/events/uci-mountain-bike-world-championships-2019

Az eredmények itt követhetők: https://www.uci.org/mountain-bike/events/uci-mountain-bike-world-championships-presented-by-mercedes-benz

'Fel a tetejéhez' gomb