Az Európai Játékok országúti versenyeiről
Egy 28,6 kilométeres egyenkénti időfutammal folytatódott a minszki Európa Játékok kerékpáros programja. A férfiaknál a hazaiak legnagyobb örömére Vasil Kiryienka győzött, Pelikán János tizenharmadikként zárt.
A hazaiak ásza Vasil Kiryienka nem sok kérdőjelet hagyva 33 perc 3 másodperc alatt, 51,9 kilométer/órás átlaggal abszolválta a minszki 28,6 kilométeres pályát ezzel megszerezve az aranyérmet. A második a portugál Nelson Oliveira, míg a harmadik a Tour de Hongrie-n is kiválóan versenyző cseh Jan Barta lett. Az egyetlen magyar induló Pelikán János kicsit több mint két perc hátránnyal a tizenharmadik helyen zárt.
„Elégedett vagyok az időmmel és a helyezéssel is. Sikerült beosztanom az erőmet, a végére még maradt is bennem egy kis kraft, úgyhogy meg tudtam nyomni az utolsó métereket” – nyilatkozta az MTI-nek Pelikán. Dér Zsolt szövetségi kapitány úgy számolt a keddi verseny előtt, hogy a kifejezetten erős mezőnyben a legjobb tizenöt közé kerülés már nagyszerű eredmény lenne.
A június 23-i mezőnyversenyen Dina Dániel, Dina Márton, Karl Ádám és Pelikán János képviselte a magyar színeket. A 180 kilométeres táv végén ugyancsak a fehérorosz Vasil Kiryienka alakította a történéseket csapattársa Aleksander Riabushenko sikeréért dolgozva, ám végül az olasz Davide Ballerini indított a legjobbkor, megszerezve ezzel az aranyérmet. Pelikán János a 39. (+ 54 mp), Karl Ádám a 47. (+ 54 mp), Dina Márton a 49. (+54 mp), míg Dina Dániel a 114. (+17:48) helyen abszolválta a versenyt.