MKSZ hírek

Edzői Életműdíjkat adak át a 125 éves MKSZ éves közgyűlésén

Az idén 125 éves Magyar Kerékpáros Szövetség elnöksége úgy döntött, hogy MKSZ Edzői Életműdíjat alapít és adományoz azoknak, akik 60 évesek elmúltak, legalább 30 éves sikeres edzői múlttal és a tanítványaik által elért, komoly nemzetközi szinten is számottevő eredményekkel rendelkeznek. Május végén, a szövetség éves közgyűlésén adták át első alkalommal a díjakat Nagy Györgyinek, Dömötör Sándornak, Petróczy Attilának, Takács Gyulának és Uhrin Jánosnak, az ünnepségen sajnos nem tudott jelen lenni Andó János és Schneider Konrád.

Andó János

Edzői pályafutását 1974-ben kezdte Békéscsabán, majd 1979 május 1-től munkássága véglegesen összefonódott a Debreceni Sportiskolával, amely idő alatt tanítványai összesen 150 országos bajnoki címet szereztek. Két ciklusban volt az MKSZ elnökségének tagja, 1992-2015 között a Hajdú-Bihar Megyei Kerékpáros Szövetség elnöke, 1996-2017 között versenybíróként is tevénykedett. Számtalan tanítványa közül Jenei Károly érte el a legkomolyabb nemzetközi eredményeket – ő 1979-ben országúton IBV 5. helyezést, pályán IBV ezüstérmet szerzett.

Dömötör Sándor

1936-ban született. Edzői diplomáját 1974-ben szerezte, mind a mai napig aktív edző, ma ő a magyar edzői társadalom legidősebb tagja. Pályafutása összefonódott a Postás Sportegyesülettel, amelynek 1957 óta tagja, 1978-tól nyugdíjazásáig a Postás Sporttelep (Zugló) létesítmény igazgatója volt. Éveken keresztül volt cyclo-cross szövetségi kapitány, illetve a pálya szakág motorvezetéses versenyszámának életben tartása is nevéhez fűződik. Pályafutása során tanítványai 5 országos rekordot futottak, különböző szakágakban 80 felnőtt bajnoki címet szereztek. Kettő közülük Ottó József és Vinczeffy Zsolt VB résztvevő volt, közülük később Vinczeffy olimpikon. Legnagyobb nemzetközi sikere mégis a mai napig fennálló és Filutás Árpád nevéhez kötődő 500 kilométeres motorvezetéses Világcsúcs felállítása 1992-ben. Vezetésével Vanik Zoltán és a Postás SE csapata 2002-ben megnyerte a Tour de Hongrie – Magyar Kerékpáros Körversenyt.

Nagy Györgyi

1957-ben született, az idén 25 éves magyar teremkerékpáros szakág megalapítója / létrehozója, aki sokat tett azért, hogy a környező országokban is megalakult a szakág. Edzői diplomáját 1978-ban szerezte, 1994 és 2015 között szövetségi kapitányként is tevékenykedett. Szövetségi kapitányként tanítványai 22 éven keresztül voltak Világbajnokságon pontszerző helyen. Edzőként –tanítványai által elért legjobb eredmények: 2008 Svájc Buzer Nikolett és Szakaly Kinga junior lány Páros EB bronzérem, 2009 Portugália női négyes VB 4. helyezés Buzer Nikolett, Szakály Kinga, Megyesi Dóra, Balogh Vivien, 2014-ben junior Páros EB bronzérem Pethő Mihály – Kravecz Nóra.

Petróczy Attila

1941-ben született, aktív edzői pályafutását 1969-ben kezdte és 1992-ben fejezte be. Szakmai munkássága jórészt a Központi Sportiskola kerékpáros szakosztályához köti, ahol 1969-1992 között dolgozott. 1973-1990 között ifjúsági válogatott edzőként és szövetségi kapitányként is tevékenykedett, ahol tanítványai 186 bajnoki címet szereztek. Elévülhetetlen érdemeket szerzett a hazai sportiskolai tanterv kialakításában is. Munkássága elismeréseként 1996-ban megkapta a Testnevelés és Sport Érdemes Dolgozója, 1998-ben pedig a Testnevelés és Sport Kiváló Dolgozója kitüntetéseket. Tanítványai által elért legjobb nemzetközi eredmények: Európa Bajnokság ezüstérem és VB 8. helyezés Szűcs Gábor, EB és VB 8. hely Sarkadi-Nagy Zsigmond, VB negyedik helyezés Pais Péter, VB 8. helyezés Hegyes János.

Schneider Konrád

78 éves Kakasdi születésű, korábbi országúti válogatott versenyző. Edzői pályafutását 1971-ben kezdte, a mai napig aktív edzői munkát végez, bár a versenyekre tanítványait – kora miatt – már nem kíséri el. Tanítványai által elért legjobb nemzetközi eredmények IBV győzelem, Ifjúsági VB Csapat 8. helyezés, Pálya VB 5. helyezés. Tanítványai közül 4 olimpikont (Halász László, Halász Zoltán, Pálinkás Csaba és Steig Csaba) és egy Ifjúsági Barátságverseny győztest (Sajó Péter) 8 felnőtt és 24 utánpótlás bajnokot találunk. Irányításával a Szekszárdi Kerékpáros Egyesület 2005-ben és 2007-ben is a legeredményesebb utánpótlás egyesület lett országúton.

Takács Gyula

1949-ben született. Sikeres nemzetközi kerékpárversenyzőként a Millenáris Velodromban legyőzte az akkor regnáló sprintvilágbajnokot futamban. Edzői diplomáját 1975-ben szerezte, mai napig aktív. 1982-ben hazánkban elsőként UCI edzői diplomát, 2000-ben mesteredzői címet szerzett. Az FTC-nél és az FSZSE-nél tevékenykedik a mai napig, 1976-1986 között betöltötte az MKSZ-nél a válogatott vezetőedzői posztot is. Sportoktatóként nemcsak a Testnevelési Egyetemen, hanem Németországban és a Szovjetunióban is tartott nemzetközi előadásokat a pályás intervall edzésekről. Tanítványai több, mint 50 országos csúcsot futottak. Kerékpár sportágban legnagyobb nemzetközi sikerei Somogyi Miklóshoz (Moszkvai Olimpiai aranyérem 1984) és Bodrogi Lászlóhoz (nevelő edző: VB ezüstérem) illetve Pintér Béla – Pais Péter tandem kettős VB 4. helyezés kötődik.

Triatlonos tanítványai (akik kerékpár sportágban is sikeresen szerepeltek) Csomor Erika és Lehmann Tibor – EB bronzérmes triatlon versenyzők kerékpáros felkészítő edzője, de hasonló funkciót töltött be  Arany Gitta, Speigl Judit és Harangi Petra (háromszoros Európa Bajnok) sportpályafutásában is. Triatlon sportágban a Testnevelési Egyetem a szakedzői képzésben sportoktatóként is tevékenykedett.

Uhrin János

1940-ben született, edzői diplomáját 1967-ben szerezte, mind a mai napig aktív. Sportoktatói pályafutása teljes egészében összefonódódott az utánpótlás neveléssel, az FTC és a Tamási kerékpáros szakosztályaival. Pályafutása során tanítványai összesen 131 utánpótlás bajnoki címet szereztek. Legnagyobb nemzetközi sikerei Arató Adrián VB 9. helyezése, Szollár Márton Világkupa 10. helyezése, illetve Farkas Viktor nemzetközi szereplése, aki megnyerte a Balkán bajnokságot.

A díjazottaknak sok szeretettel gratulálunk és jó egészséget kívánunk!

'Fel a tetejéhez' gomb