Országút

Országúti utánpótlás csapat született a dél-budai régióban

A cím pontosításra szorul, hiszen nem születésről, hanem újjászületésről beszélünk. A korábban kiválóan regnáló dél budai országúti utánpótlás csapat megszűnése után első körben a szülők és a gyerekek keresték meg a Superior MTB Team szakmai és gazdasági vezetőit, Búr Zsoltot és Sós Sándort, hogy esetlegesen a csatlakozásról beszéljenek.

Az időzítés megfelelő volt, hiszen a MTB csapat éppen tervezte országúti szekció beindítását, így egy-két megbeszélést és közös edzést követően létrejött a Superior Road Cycling Team.

A MTB csapat ezzel egy magasabb fokozatba kapcsolt , hiszen szinte minden szakágban vannak versenyzőik, edzőik… Jelenleg 8 bázison (Sopron, Gödöllő, Vác, Szentendre, Üröm, Óbuda, Újbuda, Érd) vannak régiós MTB csapataik és immáron az országúti szakosztály is 15-20 gyermekkel elkezdte/folytatja sikeres, eredményes munkáját. A közel 200 edzéseket látogató gyermek felkészülését 10-12 fiatal szakedző látja el.  Itt említendő meg, hogy a kiváló BMX cross  versenyző Zsembery Boldizsár is a Superior csapatot erősíti, és legközelebbi terve a csapat vezetésének a cross BMX szakág elindítása.

Az egyes régiók, sőt az egyes szakágak is teljesen átjárhatók a gyerekek számára, azaz bármelyik bázison, bármely edzőnél lehetséges az edzések látogatása a csapattagoknak és a partner csapatok gyermekeinek.

Sportszakmai szempontból pedig a három egymásra építhető szakág (BMX-MTB-Országúti) mind térben, mind pedig időben jól kiegészíti egymást és kiválóan követi a gyerekek fejlődésének, érdeklődésének ciklusait.

Tudj meg többet a Superior csapatról a következő elérhetőségeken:

Superior honlap

Facebook oldal

YouTube csatorna

'Fel a tetejéhez' gomb