Országút

Valódi “Kínok Kínja” volt az esztergomi verseny

„One Belt One Road” Cycling Tournament of Qinghai Lake Hungary

A Kínok Kínja mezőnyverseny Magyarország sokak által ismert és nagyon várt kerékpáros hegyi „egynapos” versenye. Nevéhez hűen rendkívüli módon igénybe veszi a versenyzőket, hiszen a név kötelez! 17. alkalommal került megrendezésre az esemény május 5-én, ami az idei évben csatlakozott a verseny a kínai-magyar külkapcsolatok „Egy övezet, egy út” program keretén belüli sportprogramhoz.

A verseny napján 8 fok és eső várta az indulókat Esztergom patinás helyszínén, a Bazilika lábánál. A folyamatos, közepes intenzitású eső a nevezők létszámát is befolyásolta. A 252 előnevezett és 10 helyszínen nevező versenyző közül a távot 101 fő teljesítette.

A rendezvényt Bánhidy László Esztergom alpolgármestere nyitotta meg. Üdvözölte a mostoha körülmények között is elindulni szándékozó kerékpárosokat és sok szerencsét, balesetmentes versenyzést kívánt részükre.

A hosszú távon indulóknak 123 km-t kellett teljesíteni, melynek útvonala Esztergom-Pilismarót-két-Bükkfa nyereg-Esztergom. Ezt a kört kellett háromszor megtenni. Esztergom vége táblától indult az éles rajt, amely után rögtön gyilkos tempót diktált az Epronex BSS OIL Team csapata. 60-65 km/h- sebességgel haladt az élmezőny Pilismarótig. Ezt követően az erdészeti úton haladtak Dobogókő felé, majd két-Bükkfa nyeregnél tértek vissza a közútra, ahol már a szétszakadt mezőnyből 1 fő rögtön megszökött. Lefele gyilkos 80-90 km/h- tempót diktálva megtartotta előnyét a követő bollyal szemben. Második körben Pálfi Csaba is csatlakozott az élen haladóhoz, ezt követően ketten haladtak a célig, még 2 körön keresztül a követőiket folyamatosan maguk mögött tartva. A hosszú távon abszolút első helyen Solymosi Márton (Epronex-BSS Oil TEAM) 3:18:14, a nőknél Horváth Adél (Lotus Cicling Team) 4:11:27 es idővel végzett.

A rövidtáv (Esztergom- Pilisszentlélek-Esztergom) 27 km-es távon mérette meg magát. Az éles rajt szintén az Esztergom vége táblától indult. Ezt követően Tóth-Kurucz Áron, a hazaiak (Esztergomi Küllőszaggatók Kerékpár Egyesület) versenyzője diktálta a tempót. Az erejét beosztva Pilisszentléleki elágazásnál levő fordítót követően vissza Esztergom Bazilikáig. Abszolút elsőként halad át a célvonalon. Rövidtávon első helyezett a férfiaknál Tóth-Kurucz Áron (Esztergomi Küllőszaggatók Kerékpár Egyesület) 0:41:15 idővel, a nőknél Fischer Fanni (Superior MTB Team) 0:45:48 idővel.

Az ünnepélyes díjkiosztón a fő támogató a kínai Qinghai Lake tartomány küldöttei és Bánhidy László Esztergom város alpolgármestere adták át a jól megérdemelt díjakat a versenyzőknek.

Köszönet Esztergom Város Önkormányzatának, a Magyar Külügyminisztériumnak és a kínai Qinghai Lake tartománynak a támogatást. Köszönet az Esztergomi Rendőrkapitányság és az Esztergom-Kertvárosi Polgárőr Egyesület dolgozóinak a statikus, a BRFK PMRFK dolgozóinak a dinamikus biztosításért. Külön köszönet a rendező egyesület és a rendezésben résztvevőknek, hogy ezen időjárási körülmények között is professzionálisan hajtották végre a lebonyolítási feladatot és nem utolsó sorban Esztergom lakosságának, hogy az ideiglenes útlezárásokat kezelték és a kerékpárosok versenyzését probléma mentesen biztosították.

A magyar-kínai diplomáciai kapcsolatok 70. évfordulóján különösen nagy jelentőséggel bír ez az esemény. A magyar-kínai kapcsolatok soha nem voltak olyan jók, mint jelenleg. A két ország egymás kölcsönös tiszteletére építve fejleszti együttműködését a gazdaság, a kultúra és a sport területén is. Azon túl, hogy a verseny újabb mérföldkő a nemzetközi sportkapcsolatok építése terén, talán a legnagyobb érdeme, hogy Magyarországot elhelyezi az ázsiai régió kerékpáros térképén is. Hozzájárul a pozitív Magyarország imázs kialakításához, ebben a rendező városok kiemelkedő módon vesznek részt. A Külgazdasági és Külügyminisztérium támogatásával indult el az az előkészítő munka, amelynek köszönhetően sikerül itthon is megrendezni a 2002 óta létező Qinghai Lake versenysorozat idei hazai viadalait, melynek fővédnöke Menczer Tamás, a Külgazdasági és Külügyminisztérium Tájékoztatásért és Magyarország Nemzetközi Megjelenítéséért Felelős Államtitkára volt.

Eredmények

2019máj0509:30XII. Kínok Kínja kerékpáros mezőnyverseny“One Belt One Road” Cycling Tournament of Qinghai LakeEsztergom - BazilikaSzakág:OrszágútKategória:SzabadidősSorozat:AKESZ Magyar Kerékpáros Amatőr Bajnokság

Kapcsolódó hírek

Hozzászólás

Ez a weboldal az Akismet szolgáltatását használja a spam kiszűrésére. Tudjunk meg többet arról, hogyan dolgozzák fel a hozzászólásunk adatait..

Olvasta már?

Close
Back to top button
Close
Close
X
X