Országút

Országúti OB-k szabályai

Szombaton rendezik meg az első Országúti Bajnokságot, amely ürügyén szeretnénk megerősíteni a már tavaly is meghirdetett és érvényben lévő szabályozási gyakorlatot:

  • Az U23-as és Elite Kategória minden esetben egy mezőnyben indul és versenyzik, az eredmények a Nemzetközi Kerékpáros Szövetségnek egyben, az abszolút sorrend szerint lesznek lejelentve
  • Így ezekben a Kategóriákban felnevezni a továbbiakban nem szükséges és nem is lehet
  • Eilte Bajnok és Dobogó (1-3.helyezett) az Abszolút Eredménylista 1-3. helyezettje, Elite korú versenyzők csak ebben az esetben állnak dobogóra
  • U23-as Bajnok a legjobb U23-as korú versenyző. Amennyiben Ő az Abszolút Győztes (Elite Magyar Bajnok), a 2. legjobb U23-as korú versenyző
  • Az U23-as Bajnoki Trikó CSAK A DÍJÁTADÓ CEREMÓNIÁRA SZÓL, azt később versenyen viselni, ebből bajnoki trikó dizájnú klubmezt gyártani TILOS
  • Master Kategóriákban csak Master Licensszel lehet indulni, ELITE LICENSZET KIVÁLTÓ MASTER KORÚ VERSENYZŐK EGÉSZ ÉVBEN CSAK ELITE KATEGÓRIÁBAN INDULHATNAK

Szintén az első Országúti Bajnokság apropóján szeretnénk kihirdetni a Bajnoki Mezek – Bajnok hirdetés minimumai szabályok gyakorlatban alkalmazásait:

  • Bajnok Hirdetés és Bajnoki Mez átadásának minimum feltétele: minimum 4 induló a kategóriában, kivéve ha erről az MKSZ, Elnökségi jóváhagyással másképp rendelkezik
  • ELITE, U19, U23 (amennyiben előre meg van hirdetve) Kategóriákban osztunk bajnoki mezt a megszokott módon és formában
  • Ebből az ELITE és U19-es Magyar Bajnokokra vonatkozik a Nemzetközi Kerékpáros Szövetség (UCI) bajnoki mez viselési kötelezettségre vonatkozó szabálya
  • Az U23-as és az összes többi kategória Bajnoki Trikója CSAK A DÍJÁTADÓ CEREMÓNIÁRA SZÓL, azt később versenyen viselni, ebből bajnoki trikó dizájnú klubmezt gyártani TILOS
  • UCI-nak le nem jelentett Bajnokságok bajnoki trikói CSAK A DÍJÁTADÓ CEREMÓNIÁRA SZÓLNAK, ezeket később versenyen viselni, ebből bajnoki trikó dizájnú klubmezt gyártani TILOS
  • utánpótlás kategóriákban 2019-ben és 2020-ban a Giro d’Italia 2020-as magyar rajtjának jegyében rózsaszín alapszínű bajnoki mezeket fogunk kiosztani. 2019. és 2020. Utánpótlás Magyar Bajnokai számára 2020-ban meglepetéssel készülünk. További részletek később.
'Fel a tetejéhez' gomb