MTB XC

5 UCI pont az ausztriai Haimingból

Április 7-én az Ötztaler Mountainbike Festival keretein belül 15 ország versenyzői álltak rajthoz az ausztriai Haimingban, egy HC kategóriás futamra, ahol mi magyarok is érdekeltek voltunk három versenyzőnk révén. 
“Az olimpiai kvalifikáció ciklusban egyre jobban meg kell válogatni a válogatott versenyzőink programját, ezért is esett a választás erre a nehéz, de pontgyűjtésre esélyes megmérettetésre a hétvégén. Tavasszal nem ritka az esős verseny és ami azt illeti most nagyon nagy szerencsénk volt az időjárással. Két nappal a rajt előtt még egy kevés hó esett, mely a brutálisan gyökeres pályát csak a pályajárásra tette csúszóssá. A vasárnapra felszáradó pálya már ideális körülményeket biztosított versenyzőink számára.” – mondta Juhász Zsolt az MTB válogatott szövetségi kapitánya.
A férfiaknál külön megrendezésre került U23-ban Valter Attila volt érdekelt, aki idei első monti versenyét abszolválta. Hosszú, prioritásban elsősorban országúti versenyzés és edzést élvező szezon kezdet után, kissé idegen volt a terep számára, de az elért 13. helyezésén ez szinte meg sem látszott, 4 UCI pontot szerzett hazánknak. Számukra 6 kör volt a 4300 méter hosszú pályán, a futamot a spanyol Cullel Jofre nyerte, két német brigás előtt.

A nőknél nem volt külön U23-as kategória, így Schmidel Regina a felnőtt nők között versenyezve a 25. lett, ami 1 UCI pontot ért. A futamot a holland Anne Tauber nyerte, Benkó Barbi egy svájci csapattársa előtt.

A férfi elit versenyben háromszoros olimpikonunknak, Parti Andrásnak sajnos rossz napja volt, ezért ezt a versenyt nem tudta befejezni.

Kapcsolódó hírek

Egy hozzászólás

Hozzászólás

Ez a weboldal az Akismet szolgáltatását használja a spam kiszűrésére. Tudjunk meg többet arról, hogyan dolgozzák fel a hozzászólásunk adatait..

Back to top button
Close
Close
X
X