Országút

Idén öt UCI 1.2-es egynapos lesz a V4 Kerékpárversenyeken!

Május 11-én a Visegrád 4 Kerékpárverseny-sorozat második állomásaként kerül sor a magyarországi futamra Budapest és Pannonhalma között. A verseny szervezői idén még tovább emelik a tétet, négy további UCI kategóriás viadalt is szerveznek, közte két női versenyt is.

2019-ben Lengyelországban rajtol a Visegrádi Csoport tagországainak (Csehország, Lengyelország, Magyarország és Szlovákia) közös, nemzetközi országúti kerékpárverseny-sorozata, melynek magyarországi futamára május 11-én kerül sor.

A lengyel kezdeményezésre 2013-ban elindított Visegrád 4 Kerékpárverseny a sport népszerűsítésén túl szimbolizálja a négy ország közös érdekeinek fontosságát. A Visegrádi Négyek 1991-es megalakulása a közös múltra, értékekre, érdekekre, valamint a kölcsönös bizalomra alapozva épült.

Hazánkban, ahogy 2015 óta minden évben, idén is Budapesten rajtol majd a nemzetközi mezőny, majd mintegy 170 kilométer megtétele után, többek között Telki, Zsámbék, Bicske, Csákvár, Bodajk, Csetény, Zirc és Ravaszd érintését követően érkezik meg Pannonhalmára, ahol a versenyzőknek most is több alkalommal meg kell küzdeniük a néhol 15%-os emelkedővel.

AV4 Kerékpárverseny magyarországi futamát a Külgazdasági és Külügyminisztérium megbízásából a Mozgás Egészség Rekreációs Sportegyesület (MER SE) szervezi, akik 2018-ban indították útjára külön versenysorozatukat Visegrad 4 Special Series néven. 2019-ben a tervek szerint újabb két verseny kerül megrendezésre, és igazi kuriózumként, elsőként hazánkban két női UCI kategóriás viadalt is szerveznek.

Rögtön a május 11-i V4 versenyt követően, május 12-én kerül megrendezésre Pannonhalmán a Visegrad 4 Ladies Series első viadala, amely hazánk első olyan női országúti kerékpárversenye, amely 1.2-es besorolással szerepel a nemzetközi szövetség (UCI) versenynaptárában. A másodikra sem kell túl sokat várni, hiszen július 6-án, Zalaegerszegen állnak rajthoz a hölgyek, ugyancsak egy 1.2-es besorolású egynaposon.

A Visegrad 4 Special Series idei első küzdelmére július 20-án kerül sor Vásárosnamény és Nyíregyháza között, majd másnap, július 21-én ugyancsak Vásárosnaményból rajtól a sorozat idei második küzdelme, amelynek célja Ibrány lesz.

A viadalok amellett, hogy világbajnoki kvalifikációs pontok szerzésére adnak lehetőséget, a hazai élmezőny számára is kiemelt versenyzési lehetőséget biztosítanak.

A versenyekkel kapcsolatos további információk, érdekességek a Visegrád 4 kerékpáros-sorozat magyar futamainak hivatalos honlapján: www.v4kerekparverseny.hu

'Fel a tetejéhez' gomb