BMX Racing

Középdöntő Veronában az Európa Kupán

Talán joggal mondhatom, hogy a BMX Olympic Arena Verona mára a versenyzők modern kori szentélyévé vált! Minden igényt kielégítő pro és challenge pályák, öt és nyolc méteres rajtdombok, tökéletesen kezelt felületű pálya, aszfaltos kanyarok, és sorolhatnám, ami szem-szájnak ingere! Nem csoda hogy március utolsó hétvégéjén közel ezer versenyző gyűlt össze, hogy megmérkőzzenek egymással az Európa Kupa első és második futamán!

Mi magyarok három fővel neveztünk a viadalra. A Franciaországban élő és ott is edző Bujáki Bence képviselte színeinket a profi, elit mezőnyben, Vincze Gergő a challenge 17-24 korcsoportban állt rajthoz, a Superior MTB Team színeiben pedig Zsembery Boldizsár a 12 évesek között várta vitézkedést.

Az első napon sajnos nem sok említésre méltó jutott nekünk, ami talán nem csoda, ha arra gondolok, hogy nekünk idén ez volt az első versenyünk, így a szezon eleji bizonytalanságokat rögtön egy tétversenyen kellett kiküszöbölni. Lényeg, hogy Bence és Boldizsár nem jutott a főtáblára, egyedül Vincze Gergőnek sikerült egy kanyart menni a nyolcaddöntőben, azaz bekerült a legjobb 64-be, de onnan már sajnos nem sikerült a további bravur.

Kicsit azért lógott az orrunk, mert ismerve az ellenfeleket, Boldizsár esetében ez gyenge szereplésnek számított. Kifele ballagva a pályáról összetalálkoztunk a volt szlovák Eb helyezett edzővel Peter Henkyvel, aki ma már a szlovák válogatott munkáját irányítja és sokat foglalkozik Boldival is. Meglátta és a maga módján megadta a három legfontosabb taktikai utasítást: „nem gondolkodni, előre menni, pit bull style!”

Nos, aranyat ért ez három keresetlen gondolat, mert Boldizsár másnap parádésan – de mondhatjuk talán azt is, hogy tudásának végre megfelelően bekezdett, és egy 2-5-2-es selejtezőbéli helyezésekkel kényelmesen besétált a negyeddöntőbe! Ezt már önmagában is győzelemnek értékeltük, de a „pit bull style” szerencsére nem hagyta nyugodni, és a következő futamban egy remek rajttal, okos versenyzéssel a harmadik helyen ért célba! Középdöntőőő!!! És érdemes azt is megjegyezni, hogy nem bukások, kicsúszások árán, hanem teljesen tisztán, korrekt versenyben sikerült a továbbjutó helyet elérni!

Hiú ábránd lett volna a fonalat továbbszőni, hiszen a középdöntőben Boldizsár mellett három olyan induló is volt, akik a tavalyi vb-n az első tíz között voltak, de a BMX-ben ezen a szinten már bármi  előfordulhat… nos, itt sajnos nem fordult elő semmi meglepetés, Boldi a középdöntőben a hetedik helyen, egy olaszt megelőzve ért célba, de egy hetedik hellyel ilyen boldogok még nem voltunk soha!

Másik két indulónk délután állt starthoz, ahol Vincze Gergő megismételte a tegnapi formáját, bejutott a 64 fős nyolcaddöntőbe, de sajnos onnan most sem volt tovább a roppant erős mezőnyben.

Bujáki Bence az elitek között jól kezdett, futam-másodikként megcsillantotta tudását és összességében sikerült a nyolcaddöntő, de sajnos ez egyben a végállomást is jelentette számára.

Köszönjük a Superior MTB Team, az ELEMInátor Kupa és a Hidy Dekor támogatását!

 

'Fel a tetejéhez' gomb