MTB

ELEMInátor VITANIKA UP sorozat

Mint ismeretes 2018-ban elindítottuk saját ötletünkből (Búr-Sós) megszületett ELEMInátor utánpótlás programunkat. A tavaszi 3 futamot egy őszi ingyenes nevezésű futam zárt le. A futamokon egyre növekvő létszámot regisztráltunk és őszre már 100 gyermek indulását a versenyen. Sorozatunk a szlovákiai DTPS azaz a Sagan tour mintájára jött létre, de azzal szemben itt a technikai tudáson és tanuláson van a hangsúly, ezt ismerték fel szomszédjaink és már meg is hívtak minket, hogy náluk is szervezzünk ilyen ELEMInátorokat…

Mi is az ELEMInátor?

Az ELEMInátor egy kombinációs technikai felkészítő verseny, mely kifejezetten szolgálja az elemi (és innen a név) kerékpáros technikai tudás fejlesztését és annak mérését.

Hogyan épül fel egy versenynap?

Először minden korosztálynak teljesítenie kell a számára összeállított mesterséges (a valóságos természeti elemeket hűen utánzó) technikai elemeket és hiba esetén hibapontokat kapnak a gyerekek, amiket büntető másodpercekre váltunk.

Második körben egy egyéni időmérő futamot kell teljesíteni technikai elemekkel tarkított ELEMInator pályán. Az itt futott időhöz hozzáadjuk a büntető másodperceket és így kialakul egy rangsor. Innen a jól ismert (pl. 4cross) párosításból jönnek össze a négyes csoportok.

A harmadik részben történik maga a társakkal való váll-váll melletti versenyzés. Futamonként az első kettő továbbjut, a 3. és 4. helyezett esik ki, de ők is helyosztókért versenyezhetnek.

Az elmúlt év ELEMInátor versenyein tapasztaltuk azt a pozitív jelenséget, hogy a gyerekek nem unatkoznak, hanem az egész napot bringázással töltik, hiszen amíg a technikai pályán mennek a pontozások, addig a nagy ELEMinátor körön gyakorolnak és fordítva. Aki befejezte a futamát az szívesen megy és gyakorol a technikai pályán, hiszen mindenkinek van min javítani. A 2019-es futamokon már külön szakedzők fognak feladatokat adni az éppen nem versenyző gyerekeknek, hogy minden percet hasznosan, gyakorlással töltsenek.

Kiknek ajánljuk?

A kisebb korosztályok tekintetében U5-től U17-ig  minden kerékpáros szakágnak ajánlott a BMX-től a Művészi kerékpárig, hiszen pont ebben az időszakban kell a gyerekeknek a biztos technikai tudást az alapokat elsajátítani, legyen akár pálya vagy majd pl. országúti irányultságú a gyermek.

A másik fontos célcsoport a teljesen kezdő gyerekek. Itt lépésről – lépésre tudják elsajátítani a technikát elismert szakemberek segítségével.

A három tavaszi forduló egyik meghatározó célja, hogy a hosszú téli pihenő után felkészítse a gyerekeket az XCO szezonra az első UP XCO versenyre. Ebben igen hatékony a sorozat. Az őszi futam pedig inkább egy gála az egész XCO szezon ilyen formában történő lezárása.

Távlati terveink

Hasonlóan 2018-hoz idén is szervezünk 3 tavaszi évindító fordulót, ősszel pedig egy szezonzárót. Versenyeinkre most jelentős kedvezményekkel és csökkentett áron lehet nevezni!

A sorozat egyes eseményeinek szervezésére további leendő szervezők is pályázhatnak 2019. február 11-ig a versenybejelentes@bringasport.hu címre küldött jelentkezéssel!

  • A pályázat az elnökséghez intézett szándéknyilatozattal történik. A szándéknyilatkozatban a rendezésre pályázók kötelesek vállalni, hogy a Superior MTB Team által kidolgozott koncepció alapján, az MKSz által jóváhagyott szabályrendszer és szakmai követelmények szerint bonyolítják le a futamokat.
  • Az MKSZ a 2019-es évben a sorozat rendezőinek külön támogatási összeget nem biztosít, de a Szövetség média felületein népszerűsíti az eseményeket, valamint névszponzor bevonásával igyekszik a program megvalósítását elősegíteni.

Helyszínek

  • Február 23-án a Budaörsi Repülőtér
  • Március 16-án Öveges Szakképző Iskola  Budapest
  • Március 30-án Diósd Bringapark
  • Szeptember 29-én ELEMInátor Bringapark Budapest

Részletes információk, kiírás, nevezés itt: Superior ELEMInator Kupa

MINDEN VERSENYZŐT ÉS KÍSÉRŐT SZERETETTEL VÁRUNK!!!!

Superior MTB Team (Sós Sándor, Búr Zsolt)

'Fel a tetejéhez' gomb