Cyclo-cross

Vas-akarat a Cyclo-Cross Világbajnokságon

Szép magyar eredmények Dániából

Február első hétvégéjén, a dániai Bogensében rendezték a cyclo-cross világbajnokságot, ahol 24 nemzet 289 versenyzője között Vas Kata Blanka és Vas Balázs képviselték a magyar színeket. Mindketten aktuális magyar bajnokként utaztak ki a VB-re, ahol túlteljesítették az elvárásokat, Kata pedig ismételten bizonyította, hogy a világ legjobbjaihoz tartozik a szakágban!

Szombaton az U23-as férfiak futamában Vas Balázs révén már nemzetünk is érdekelt volt. Ahogyan arra előzetesen számítani lehetett a belga Ely Iserbyt és a brit Thomas Pidcock között alakult hatalmas csata. A két kiválóság egymást kínálgatva jutott el oda, hogy az ötödik körben Pidcock megrogyassza ellenfelét ezzel megnyerve a világbajnokságot. A dobogóra Iserbyt és a francia Antoine Benoist állhatott még fel. Balázs 4 perc 34 másodperces hátránnyal a 44. helyen zárta a futamot. Elsőséves U23-as versenyzőként jól szerepelt, technikai hiba nélkül kihozta magából a maximumot, mindezt úgy, hogy a beszólításnál az utolsó sorból rajtolhatott.

Vasárnap Katára is magas rajtszám várt, de ennek ellenére hamar a legjobb 20-ban tekert, és nem is esett onnan vissza. Előzetesen holland dominanciára volt kilátás az U23-as hölgyeknél, és nem is lett ez másképp, a dobogó mindhárom fokára holland lány állhatott. Kata óriásit ment ezen a gyors, de technikás pályán, és junior kora ellenére is a kimagaslónak számító 12. helyen ért célba, mindössze 35 másodperc hátrányban a győztes van der Heijden mögött. A magyar bajnokságon juniorként szerzett elit bajnoki címe és a junior világkupa bronzérem után felkerült a korona idei cross szezonjára ezzel az eredménnyel, és azzal is, hogy jövőre szintén belga csapatban crossozhat!

A Vas testvérek közül Balázs már a nyári szezonban is sokat versenyzett Belgiumban, decemberben aztán mindketten egy komolyabb versenyblokkot abszolváltak kint, mely nagyban segítette őket a nemzetközi cross pályákhoz való hozzászokásban.

A fialat testvérpár eredményeihez ezúton is gratulálunk!

'Fel a tetejéhez' gomb