Kerékpársport hírek

Elkészült a 2019-es versenynaptár

Örömmel értesítünk mindenkit, hogy elkészült a Magyar Kerékpáros Szövetség 2019-es hazai versenynaptára. Köszönjük a versenyszervezőknek, kluboknak és partnereknek az együttműködést, amelyet az elmúlt hetek során tanúsítottak. A megújult versenybejelentő felületnek köszönhetően átláthatóbb és egyszerűbb lett az ügyintézés, melynek eredménye az eddigiekhez képest jóval korábban nyilvánosságra hozott, véglegesnek tekinthető versenynaptár. Reméljük, ez segít, hogy a 2019-es versenyszezon a várakozásoknak megfelelő, izgalmas és legfőképpen eredményes legyen minden hazai bringás számára.

A versenynaptár még nem tartalmazza a MTB XC diákolimpiát, a nyári eplényi MTB DH országos bajnokság időpontját, valamint az MTB XCM magyar kupa versenyeket, ezen kívül a pálya diákolimpia időpontja még változhat. A hiányzó versenyek a terveink szerint legkésőbb január végéig lesznek kihirdetve. A mai naptól kezdve a korábbi PDF alapú versenynaptár frissítése megszűnik, így a további versenyek – köztük a BMX Cross, BMX Freestyle, Triál és Cyclo-cross szakágak versenyei – közvetlenül a honlapon található versenynaptárba lesznek feltöltve.

VERSENYNAPTÁR 2019

Az előzetes egyeztetések alapján ismert időponttal – a fent említett szakágak versenyein kívül – a következő rendezvények még nem szerepelnek versenybejelentés hiányában a modern versenynaptárban:

Dátum Verseny neve Település Szakág Szervező
2019.05.26 Szilvásvárad Maraton Szilvásvárad MTB XC Szilvásvárad SE
2019.06.21-23 MAPEI Tour de Zalakaros Zalakaros Országút Teker Sportiroda Kft.
2019.07.07 Duna Maraton Esztergom MTB XC Duna Maraton Kft.
Kérjük a tisztelt versenyszervezőket a szervezetüket mihamarabb regisztrálják és a versenyeiket jelentsék be. Köszönjük!
'Fel a tetejéhez' gomb