Cyclo-cross

Vas Kata Blanka pódiumon a cyclo-cross szakág első nemzetközi női junior versenyén

A Vas testvérek újabb nagy kalandja

A 2017-es év végéhez hasonlóan ezúttal is Belgiumban töltötték az ünnepeket a Vas testvérek. A rövid, de annál intenzívebb időszakban két cyclo-cross világkupa-futamon, és három C1-es besorolású UCI versenyen vehették fel a harcot a szakág legjobbjaival.

December 23-án Namurban egy eső áztatta, saras, könnyűnek semmiféleképpen sem nevezhető pálya várta a világkupa résztvevőit. Balázs az U23-as korosztályban a 42. helyen zárt, két bukással és egy defekttel, míg Blanka ennél is pechesebben már a felvezető körben defektet kapott, s bár nekivágott a távnak, hamar elengedte ezt a lehetőséget.

Két nappal később Heusden-Zolder adott otthont a világkupa újabb fordulójának. Balázs a 40. helyen zárta a versenyt négy perccel a győztes Eli Iserbyt mögött, ami világbajnoki indulást is eredményez, hisz a kritérium a 10%-on belüli limitidő a győzteshez képest legalább egy világkupa futamon. Kata Blanka ezúttal is az elit nők között szerepelt. A nyolcvanhét! fős mezőny végéről indulva rögtön megsérült a váltója, a depózást követően így szinte az utolsó helyek egyikéről kellett előreküzdenie magát, ami végül eléggé jól sikerült, a 39. helyen zárt.

A világkupákat követően a DVV Trofee loenhouti versenye az Azencross következett. A viadal legfőbb érdekessége az volt, hogy a szakág történetében először írtak ki nemzetközi junior női versenyt, így a fiatal tehetségeknek ezúttal már nem az elit mezőnyben kellett megpróbálniuk felvenni a ritmust. A ködös időben kilenc nemzet negyvennégy kerékpárosa vágott neki a távnak. Vas Kata Blanka nem sokáig habozott, rögtön az elején megpróbálkozott egy támadással. Féltávnál a holland Sofie van Rooijen állt az élre, akit a brit Harriet Harnden valamint a magyar lány üldözött. Rooijen megállíthatatlan volt, így magabiztosan nyerte meg a versenyt Harnden és Vas Kata Blanka előtt. A dobogós hely természetesen egy fantasztikus eredmény a magyar kerékpársport számára.  Balázs is szépen teljesített az U23-as fiúknál, mindössze bő két perces hátránnyal zárva a 37. helyen gurult át a célvonalon.

December 30-án a Superprestige-sorozat diegemi lámpafényes esti versenye volt soros. A kiírásoknak köszönhetően Blanka és Balázs is az elit futamokban volt kénytelen indulni. A magyar lány remekül kezdett, s végül kiváló versenyzéssel az előkelőnek mondható 27. helyen zárt mindössze három és fél perccel elmaradva a regnáló világbajnok Sanne Cant mögött. A férfiaknál is bombaerős mezőny gyűlt össze, Matheiu Van der Poel irgalmatlan tempót diktált. Balázs az elején szintén remekül tartva magát a mezőny első felében tekert, az utolsó két körre időhátránya miatt azonban már nem engedték ki.

Újév napján a DVV Trofee baali versenye a GP Sven Nys zárta a magyarok nagy sorozatát. A legendás cyclo-cross versenyző nevét viselő viadalon Vas Kata Blanka ismét a női elit mezőnyben szerepelt. A rajtot követően a regnáló világbajnok Sanne Cant és a hegyikerékpározásból is jól ismert Jolanda Neff vívott vérre menő csatát, utóbbi sikerével. Ebben a bombaerős közegben végzett a magyar kerékpáros az előkelőnek tekinthető 21. helyen, mintegy bő négy és fél perces hátránnyal. Balázst sajnos több probléma is hátráltatta, így nem ért célba az U23-as fiúk versenyén.

Kapcsolódó hírek

Hozzászólás

Ez a weboldal az Akismet szolgáltatását használja a spam kiszűrésére. Tudjunk meg többet arról, hogyan dolgozzák fel a hozzászólásunk adatait..

Olvasta már?

Close
Back to top button
Close
Close
X
X