Fókuszban a mountain bike utánpótlás: interjú Búr Zsolttal

Az idei évben hiánypótló és nagyon hasznos kezdeményezésnek bizonyult az utánpótlás korosztályok számára kitalált XC Eleminátor sorozat, ami Kamaraerdőn zárult a Superior MTB Team rendezésében. A sorozat életre hívásáról és a tapasztalatokról az ötletgazda-szervezővel, Búr Zsolttal készítettünk interjút.

Búr Zsolt az olimpiai cross és cyclocross szakágakban is letette névjegyét versenyzőként, utóbbiban háromszor nyert bajnokságot, indult a 2017-es világbajnokságon és eredményesen befejezett világkupa futamot is. A 37 éves sportoló Újbudán három és fél éve foglalkozik gyerekekkel, a Superior MTB Team a legnagyobb létszámú hazai utánpótlás bázist építette fel segítségével. Búr és Sós Sándor idén ennél tovább mentek és a teljes magyar mountain bike utánpótlás számára szervezték meg az Eleminátor sorozatot.

Az XC Eleminátor a nemzetközi korosztályos MTB versenyek mintájára ügyességi számokat is tartalmaz. A versenyek első felében a gyerekeknek különböző technikai és koordinációs feladatokat kell abszolválni, ha rontanak, hibapontokat gyűjtenek. Ezek alapján alakulnak ki a hendikepek, amit aztán a futam során kell ledolgozni. A verseny második felében kieséses rendszerben küzdenek egymással a versenyzők 4-4 fős futamokban. A végelszámolásnál így csak olyan srácok, lányok vihetik haza az aranyérmet, akiknek nemcsak az erejük, de a technikai tudásuk szempontjából is méltóak rá. A tapasztalatokról Búr Zsolt beszél a továbbiakban.

Hogyan indult útjára az XC Eleminátor sorozat?

Az XC Eleminátor sorozat egyrészt azért jött létre, mert úgy gondoltuk, kellene valami olyan versenyt csinálni, ami technikailag nehéz, másrészt a jelenlegi versenyrendszerünk nem teszi lehetővé, hogy az XCO kupafutamok napján beleférjenek az időrendbe az ügyességi versenyek is a gyerekek számára. Miközben az Európa-bajnokságon – de akár Szlovákiában is – ilyen megmérettetések vannak, U17 korosztályig mindenhol szerepelnek az ügyességi feladatok, ha kivisszük őket a nemzetközi porondra. Magyarországon az Eleminátor versenyeken kívül csak Nagykovácsiban rendeztek eddig hasonló eseményt az utánpótlásnak, de kevésbé voltak nehezek a technikai feladatok.

Amikor elkezdtem kigondolni a rendszert, csapatunk, a Superior MTB Team támogatója, a Tatár Pékség rögtön partner volt, ők szerezték az ácsokat, lakatosokat, akikkel akadályokat kezdtünk csinálni. Minden elem le van rajzolva, kicsit koppintottunk az utánpótlás U15-U17 Európa-bajnokságról, ami Graz-ban szokott lenni. Itt kötelező ügyességi számok vannak, ennek a korosztálynak konkrétan ez a versenyformája

Először idén a Hungexpón, az Utazás Kiállítással egybekötött Bringaexpón meg is valósult az Eleminátor verseny, aztán lett volna a másik bringás kiállításon is, csak a Vasúttörténeti Parkkal nem sikerül a végén megegyezni. Két futam volt Kamaraerdőn, amiből lett egy csapat összetett, és ezt a három versenyt követte most októberben egy újabb, ismét Kamaraerdőn. A szponzorok jóvoltából itt. nem volt nevezési díj, mindenki ingyen indulhatott, aki eljött a versenyre.

Rendeztünk még a Duna Maraton előtti napon is, és a májusi Balaton Maraton előtt is gyerekversenyt, de ezen a kettőn nem versenyző srácoknak csináltuk a pályát. A Balatonon volt is 60 olyan gyerek, akit soha nem láttam, Esztergomban ugyanez volt a helyzet. Nagyjából csak 100-120 gyerek van a sportban, ha névről nem is, de arcról ismerem őket és ezeken a rendezvényeken sok volt az ismeretlen srác. Az iskolákban hirdették, jó volt a visszhangja, jöttek. Ott döbbentem rá én is, hogy lehet át kéne formálnunk kicsit ezt az egészet.

Olyan eseményekre, mint a kiállítás, vagy például egy gyereknapra, ahol sok gyerekre lehet számítani, terveznétek könnyebb pályát is?

Búr Zsolt: Ketté szeretnénk bontani jövőre, szeretnénk egy komolyabb kupasorozatot – megtartva az Eleminator nevet, ahol az „elemi” szó az elemi képességeket fejlesztésére utal – és lenne egy másik „csomag” is, ami kompatibilis lenne nagyobb rendezvényekkel. Vagyis ha egy szponzor, városi önkormányzat, bárki mögé áll, akkor tudunk olyan programot is összeállítani, ahol könnyebb a pálya és be lehet hozni azokat az érdeklődő gyerekeket, akik szeretnének versenyezni.

Itt Kamaraerdőn viszonylag kevés klub képviselte magát, ami felvet egy kérdést. Az XC Eleminator versenyeken elért eredményeket nem veszik figyelembe a ranglistarendszerben. Ez ellentmondásos is, hiszen a klubok dotálásánál a szokásosnál is jobban meg kellene becsülni, ha egy egyesület koncentrál az utánpótlás nevelésre. Nyilván ha ilyen pontokat is lehetne gyűjteni, a kluboknak nagyobb érdeke lenne képviselni magukat, és többen lennének ezeken a versenyeken az igazolt versenyzők közül. Van realitása az Eleminátor sorozat integrálásának a ranglistarendszerbe?  

Már kaptam megkeresést ezzel kapcsolatban a Szövetségtől, és tetszik mindenkinek ez a versenyforma. Dolgozunk rajta – mint szakági tanácstag ­- Toldi Tomival megkaptuk feladatként, hogy próbáljuk meg felfrissíteni a magyar utánpótlás nevelést. Ki kell dolgozni minden pontját, az elemeket, a pálya hosszát és minden mást, hogy legyen egy olyan szint, amit tarthatunk. Szóval én mindenképpen szeretném ezt folytatni a következő szezonban,

Térjünk rá az idén tapasztaltakra, mit tesz hozzá a sorozat a gyerekek fejlődéséhez és miben látsz fejlődési lehetőséget a jövőre nézve?

Nagykovácsiban nem voltak elég nehezek az ügyességi számok, nálunk megszenvedtek a gyerekek, de épp ez motiválta őket. Visszamentek, gyakoroltak, a Hungexpón is, amikor nem volt futam, folyamatosan gyakoroltak. Van például egy mobil ugratónk és volt két lány, akik először leszálltak, a második versenyen estek-keltek, a harmadikon beugratták.

Mindenképpen errefelé kellene elmenni, mert most óriási különbség van technikai tudásban a nyugat és köztünk. Erőben nincs nagy differencia, ugyanúgy ők is iskolába járnak, anyuka ugyanúgy megcsinálja reggel a szendvicset és a kakaót, tanulnak, edzenek, csajoznak. Utána nyílik csak az olló. Az idei évben Valter Attila és Dina Marci (Dina 12. a vb-n) példája megmutatta, hogy a Wattokat nézve nem vagyunk lemaradva. Lehet, hogy most erre sokan felkapják a fejüket, de szerintem Marci azért lett (csak) 12. a vb-n, mert országúton is versenyzik. És hülyén hangzik (mert ha ránézel, jól biciklizik), de Marci szerintem technikailag nem bírta azt a versenyt. Külföldön sokkal komolyabb technikai képzés van.

A Marci is 400 Wattos FTP-t megy és a Simon Andreassen is. Tök jó, Ati adatai még durvábbak, de itt látszik, hogy nem a Wattokon múlik, technikailag vannak lemaradva. Például a nagykanizsai versenyen, sáros pályán jól látszódott, hogy Ati és Zsombi soha nem krosszoztak, nem is tudtak a sárban lépést tartani a Cseh sráccal. Marci képzettebb esőben, sárban. Viszont nemzetközi szinten még Márton is hátrányban van technikailag, a vb-n ezt láttam. Osztrák versenyről is tudok szélsőséges példát mondani: amikor az én technikailag és fizikálisan is legjobb emberemet, egy U17-es fiút az U15-ös osztrák lány a gyökeres technikás részen úgy kerülte le, hogy nem hitted volna el. Ez mindannak a következménye, hogy külön technikailag is komolyan foglalkoznak velük, akár van rá külön edző, akár nincs.

Ha a két srácot nézem (Dina Marcit és Valter Attilát), akkor azt kell mondjuk, hogy van remény, de a probléma kezelésére, a technikai képzés fejlesztésére nincs megfelelő szakember. Akkor láttam az alagút végén a fényt, amikor a részben Magyarországon élő kanadai Mike Garrigan azt mondta, hogy hajlandó segíteni. Erre azonban nem igazán volt igény. Szerintem óriási hiba volt. Azt gondolom, ő lett volna az egyik ilyen „mentőöve” a montisportnak, mert Juhász Zsolt szövetségi kapitány és én is tanultunk volna tőle, A kanadai válogatottak, például egy Emily Batty is tőle tanultak, hatalmasat léptek előre az elmúlt időszakban. Másrészt Garrigan-nek olyan nemzetközi kapcsolatrendszere van, amit ki kellene használni.

Ezen a szinten mindenképpen szakemberhiányunk van, magasabb szinten nekem is egy Mike-tól kellene ellesnem trükköket, és a többi olyan edzőnek is, akik ezzel szeretnének foglalkozni (most a montisportról beszélünk). Hivatalosan ma Magyarországon senkitől nem lehet ezt megtanulni, amit én tudok, azt mindent saját magamtól tanultam, a saját biciklizésemből. Elkezdtem figyelni a technikai elemekre, néztem a világkupákat, Schurtert, Kulhavyt, hogyan csinálják, mit mikor csinálnak. De teljesen más elmondani egy mozgásfajtát és teljesen más megmutatni, más elmagyarázni. Az edzőknek ez nagy fejtörést okoz ma Magyarországon.

Végezetül a helyszínről kérdeznélek, már a cyclocross kupafutamon is láthattuk, mennyi nyom, épített trail van itt Kamaraerdőn egy szúk területen belül. Közel van a budapestiekhez, itt azt se mondhatják, hogy zavarják a bringások a turistákat, mint mondjuk Normafa környékén. Lehetne-e legalizálni a pályákat itt, elgondolkoztatok-e egy montis központ létrehozásán?

Szerintem lehetne legalizálni, hiszen azon a részen, ahol a trailek vannak, nagyon ritkán járnak turisták, mindenki inkább a nagyrétre megy és a hetes út felé, de itt, ahol az ifjúsági park van, nem nagyon fordul meg senki. A hegy tetejéről jön a pálya, ahol a crossverseny volt, az csak a legeslegvége a pályának, és van több nyomvonal is ugyanott, még brutálisan nagy ugratókkal is. De hogy ezekből a nyomokból bringás központ legyen, az már politika is. Pont Garrigan mondta, hogy amikor találkoztak Frischknechkttel, mesélte, hogy Magyarországon lakik. Frischi mondta, hogy Budapest, élete legjobb világkupája volt, megnyerte, aztán lementek a városba dorbézolni, rengeteg lehetőség van itt egy világvárossal és a környező hegyekkel, Kevés hasonló van. Egy Lenzerheide – vagy több más világkupa-helyszín – fent van 1700 méteren, a világ tetején, de csak egy falu. Alszol és annyi, nekünk pedig van egy fővárosunk, és elpocsékolt dolog, hogy nincsenek pályáink.

Köszönjük az interjút!

Szöveg és fotók: Takács Tamás