MTB

Szezonzárás Újvidéken

Szezonzáró versenyén vett részt a felnőtt Mountain bike válogatott a délvidéki Újvidéken október 11-14-ig. A versenyre három versenyzővel utaztunk. A sok versenynapot maguk mögött tudott versenyzők közül Dina Márton, Parti András és Valter Attila volt kellően motivált, hogy megmérettessék magukat Szerbiában egy S2-es (többnapos) versenyen.

András nagyon szépen kezdett az első szakaszon harmadik lett, pozícióját az összetettben a második szakaszon meg tudta tartani, végül az utolsó nap egy beszorult ág miatt meg kellett állnia, ezzel lecsúszva a dobogóról. Márton az utolsó, egyben leghosszabb szakaszon szépen tartva magát az élen menőkkel, javítani tudott összetettben 5. helyen végzett. Attila versenyzését egy megfázás nehezítette, ennek ellenére stabilan top 10-ben tudta tartani magát a szakaszokon, megszerezve a 7.helyet.

Összességében elvárásainknak teljes mértékben eleget téve nagyon szép szezonzáró volt. Az itt megszerzett 145 UCI pont elit férfi kategóriában 10 százalékot ad az eddigi egész éves olimpiai ciklusban megszerzett pontjainkhoz.

'Fel a tetejéhez' gomb