BMX Cross

Prágai C1 BMX Cross verseny

A Veszprémi Spartacus SE versenyzője, Naszádos Saba mindkét nap első helyen végzett. A legutóbbi BMX Cross Alpok-Adria Kupa verseny után nem sok idő volt a pihenésre, hiszen a következő hétvégén rendezték a C1-es Prágai versenyt. A Cseh BMX versenyzők meghatározók az európai mezőnyben, különösen az utánpótlás csoportban és ezért kitűnő megmérettetés volt a Magyar BMX–esek számára. Prágában két BMX pálya is található, melyek alkalmasak nemzetközi verseny lebonyolítására. A rendezvénynek otthont adó BMX létesítményt egy parkba építették és évek óta folyamatosan fejlesztik. 2017-ben Európa Kupa futamot rendeztek ezen a pályán.

Pénteken reggel indult a Magyar csapat: László Milos, Zsembery Boldizsár, Naszádos Saba, versenyzők, Borbély Ferenc, Naszádos Gábor, László Miklós kísérők. A program szerint délután már edzések kezdődtek minden korosztálynak, de ezt megelőzően a kísérő személyzetnek fel kellett építenie a két nap során használatos csapat helyet.

Pénteken az edzés alkalmával a csapatnak még szerencséje volt az időjárással, száraz volt a pálya, viszont egész éjszaka esett az eső. Szombaton 9 órakor edzéssel kezdődött az esemény, majd a futamok következtek. A felázott talajon nehezebben gurultak a kerékpárok és ilyenkor természetesen több erő szükséges a tovább haladáshoz. A versenyzőket a selejtező futamok során keverték, ráadásul mindenki időmérő csipet is használt, ami még bonyolultabbá tette a futamok értékelését, mert a továbbjutáshoz az időt is tekintettbe vették.

Naszádos Saba kezdett először, simán nyerte a selejtező futamokat és a legjobb nyolc közé került. A döntőben a kettes pályáról indulva már az első kanyarban vezető pozícióban volt és a célig meg is tartotta. Zsembery Boldizsár 11/12 éves korcsoportban 10 helyen végzett. 15/16 éves korcsoportban a szintén veszprémi László Milos indult. A selejtező futamok során szinte minden alkalommal rosszul rajtolt és esélye sem volt a legjobb 16 közé kerüléshez.

Szombat éjszakai ismét esett az eső, de szerencsére a pálya használható állapotban volt. Reggel nyolckor edzéssel kezdődött a verseny. Naszádos ismételten jól versenyzett és minden selejtező futamát a szombati naphoz hasonlóan megnyerte. A döntőben a versenyzők a startpozíciót az előző helyezéseik, illetve a futam során teljesített legjobb idő alapján választhatták. Saba másodikként választhatott, egyes pályára állt. Az első kanyar előtt második helyen volt, de sikerült egy tökéletes kanyar vétellel az első helyre kerülnie, melyet a célig meg is tartott. Második és harmadik helyen Cseh versenyzők végeztek. Zsembery Boldizsár a 14. helyen végzett. 15/16 éves csoportban László Milos vasárnap bátrabban, határozottabban versenyzett és a legjobb 16 közé került. A B döntőben a 7. helyet szerezte meg.

Kapcsolódó hírek

Hozzászólás

Ez a weboldal az Akismet szolgáltatását használja a spam kiszűrésére. Tudjunk meg többet arról, hogyan dolgozzák fel a hozzászólásunk adatait..

Close
X
X