Országút

Visegrad 4 Special Series: Kusztor Péter győzött Ibrányban

A My Bike-Stevens magyar versenyzője a cseh Karel Tyrpkl (Pardus Tufo-Prostejov) és a szerb Marko Danilovic (Szerbia) kettőst utasította maga mögé a hajrában, ezzel negyven Europe Tour pontot gyűjtve a Debrecen és Ibrány közötti, 157,6 kilométeres versenyen.

A Visegrád 4 Kerékpárverseny elindulásának ötödik évfordulója alkalmából a sorozat hazai versenyeinek szervezője, a Mozgás Egészség Rekreációs Sportegyesület még egy nemzetközi országúti kerékpárversenyt rendezett hazánkban. 2018. július 22-én Debrecenben rajtolt és Ibrányban ért célba a nemzetközi szövetség (UCI) versenynaptárában is szereplő egynapos viadal mezőnye.

Pontban 13 óra 40 perckor 17 csapat közel száz kerekese vágott neki a távnak, a mezőnyben egy igencsak nagynevű versenyzővel, a korábban Párizs-Roubaix-t és Flandriai Körversenyt is nyerő olasz Andrea Tafival, aki a Zengő KSE színeiben indult a versenyen.

Az éles rajtot követően azonnal megindultak a próbálkozások, ám igazából nem nagyon akart senkit sem elengedni a mezőny, az első óra 49,5 kilométer/órás átlaga önmagáért beszélt. Az osztrák My Bike-Stevens csapata szinte minden akcióban benne volt, Kusztor Péter is több alkalommal indított. A verseny sztárvendége, az 52 éves Andrea Tafi is kísérletezett, de neki sem sikerült elszakadnia, egy darabig azonban azért kivette a részét a mezőny mozgatásából.

Mintegy kilencven kilométer megtételét követően egy tizenhét fős sor tudott ellépni, szűk egy perces előnyre szert téve, majd tízen mentek innen tovább, név szerint: Alberto Marengo (Kőbánya Cycling Team), Andi Bajc (My Bike-Stevens), Kusztor Péter (My Bike-Stevens), Marko Danilovic (Szerbia), Stevan Klisuric (Szerbia), Benjamin Hill(Ljubljana Gusto Xaurum), Jodok Salzmann (WSA Pushbiker), Dominik Hrinkow (Hrinkow Advarics), Karel Tyrpkl(Pardus Tufo-Prostejov) és Patrik Tybor (Dukla Banska-Bystrica).

Ibrányhoz közeledve rohamtempóban kezdett csökkenni az elmenés előnye, ekkor úgy tűnt, hogy mezőnyhajrával zárul a verseny. Sajnos, néhány kisebb bukás is nehezítette a kerekesek dolgát, a legrosszabbul a norvég Björnar Overland (Kőbánya Cycling Team) járt, ő a mentőautóban zárta a versenyt.

Ibrányba beérve még négy kör várt a kerekesekre. A szökevények előnye meglepő módon ismételten növekedni kezdett, ám ezzel együtt az összhang is megbomlott az élen.

Három kerekes tudott ellépni Kusztor Péter (My Bike-Stevens), Marko Danilovic (Szerbia) és Karel Tyrpekl (Pardus Tufo-Prostejov).

Az utolsó kör kezdetén biztossá vált, hogy őket már nem is érik utol. Kusztor Péter robbantott elsőként minek eredményeképpen Danilovic leszakadt, de később visszaengedték, így hárman sprintelhettek a győzelemért. A leggyorsabb a My Bike-Stevens magyar versenyzője volt, aki győzelme mellé 40 Europe Tour pontot is bezsebelt. A második Tyrpkl, míg a harmadik Danilovic lett.

„Egy rettentően nehéz nap elé néztünk, hisz egy teljesen sík szakasz várt ránk” – mondta Kusztor Péter röviddel a célba érkezést követően. „Folyamatosan próbálkoztunk, személy szerint én magam is nagyon sokszor voltam elől, de a többiek tartottak tőlünk, életképes szökés, sokáig nem is alakult ki. Ibrányhoz közeledve sikerült elszakadnunk egy nagyobb sorral, majd onnan is tovább mentünk tízen. Egyértelmű volt számunkra, hogy nem várunk a sprintre. Sikerült elszakadnom két másik versenyzővel az ibrányi körpályán. Nagyon kedvező helyről kezdhettem a hajrát, tudtam tartani a cseh versenyzővel a lépést, és végül sikerült lekerülnöm az utolsó métereken.”

Eredmények

  1. Kusztor Péter, (magyar) My Bike-Stevens 3:15:19
  2. Karel Tyrpekl (cseh) Pardus Tufo-Prostejov 3:15:19
  3. Marko Danilovic (szerb) Szerb válogatott 3:15:19
  4. Andi Bajc (szlovén) My Bike-Stevens 3:16:04
  5. Jodok Salzmann (osztrák) WSA-Pushbikers 3:16:04
  6. Patrik Tybor (szlovák) Dukla Banska-Bystrica 3:16:04
  7. Dominik Hrinkow (osztrák) Hrinkow Advarics 3:16:04
  8. Benjamin Hill (ausztrál) Ljubljana Gusto-Xaurum 3:16:06
  9. Andreas Hofer (osztrák) Hrinkow Advarics 3:16:45
  10. Richard Holec (cseh) Topforex-Lapierre 3:16:49

RÉSZLETES EREDMÉNYEK

2018vas22júlEgész napV4 Special SeriesDebrecen - IbrányDebrecen - Nagyerdei StadionSzakágOrszágútKategóriaUCI 1.2

'Fel a tetejéhez' gomb